Hellblade: Senua's Sacrifice - teszt

A Hellblade nem csak egy játék, hanem igazi küzdelem, melyben az ellenfél egy múltbéli trauma és a bűntudat. A fejlesztők meglehetősen narratív módon közvetítik e személyes történetet, mely többet mond mint amire először gondolnánk, és melyért megéri elhagyni kicsit a valóságot.

Valahol, egy messzi, ködös helyen egy Senua nevű kelta harcos látomásait követve elindul, hogy nyugalomra leljen a családjának halála által okozott trauma után, valamint hogy elnyomja belső démonait. Érzelmi és mentális állapotát nagyban befolyásolják a fejében dúló hangok és látomások. Ezen az úton szembe kell néznie az absztrakt valósággal, megannyi rejtéllyel, valamint ellenfelek végtelennek tűnő hordájával.

Kevés a nevetés és a vidámság e komor világban. A játékosok a vikingek, a kelta harag és a pszichózis tünetei közé szorulva élhetik át az Orkney-szigeteket ért támadás utáni eseményeket, melyben főhősünk családja, és szeretője, Dillion is életét vesztette. A fejlesztők e hangulatot hajlamosak elrontani, ám a Ninja Theory lelkesen nyújta be a házi feladatot. Ehhez Cambridge-i professzorokkal, valamint pszichózispáciensekkel való beszélgetéseket is folytattak a tapasztalatgyűjtés érdekében. Csodák csodájára mindez működik, a Hellblade egy Kratos-szerű hőst idéz fel, aki a poklot is megjárja céljai elérése érdekében. A fikció szörnyű és kissé zavaros, mintha a világ már véget ért volna, karakterünk pedig emlékei társaságában ragadt.

A Ninja Theory néhol félelmetesen közel enged a haraghoz és sötétséghez. A történethez hosszú, komor, közeli képeket festenek, miközben zajlik az elbeszélés. A kamerán és képernyőn túli hangulat kétségbeejtően mély módon tükröződik felénk. A Hellblade mindezek miatt inkább egy pszichológiai portréra hajaz, mint bármi másra. Senua az Orkney-szigeteket érő viking támadást követően leereszkedik Helheimbe, ahol Héltől, Loki és Angrboda leányától magától szándékozik visszaszerezni szerelme, Dillion lelkét. Ez eddig nagyon úgy hangzik, mint a Dante's Inferno, azonban Senuának kissé nehezebb harcot jelent mindez mint Danténak. Egy kislány, aki apja jóvoltából nem került látókörbe, és akit a falusiak a vikingek támadásáért okoltak - de Senua tovább küzd, már már inspiráló e harc.

És ha már harc, a legnagyobb csalódást az okozza, hogy ezen inspiráció a fejlesztők részéről a küzdelmeket elkerülte. Bár az animációk szemet gyönyörködtetőek, a véres rész kimerül a könnyű, és súlyos támadások ismétlődésében, valamint a megkerül és lerombol kombóban. Sajnos ez elég unalmassá teszi a játékot már az elejétől fogva, ami az összecsapásokat illeti. Az ellenfelek ráadásul nem túl változatosak, így a szarvaskoponyás berserker-sámánokon kívül egészen a játék végéig nem igazán találkozunk mással, aki nem boss.

Ezen szarvascsorda egyre nagyobb tömegben támadja hősünket, akit is így sikeresen körbe is vesznek. Egy nem túl bonyolult gombnyomással gyengíthetünk rajtuk, majd egy időlassítás keretében felmérhetjük őket. Ekkor jön a dobpergés, majd a kivégzés, azonban a zenei aláfestés sajnos nem segít mindezen. A harcosok kórusa sok helyen nem odaillő formában van jelen. Az ilyen helyzetek leginkább a 2013-as Devil May Cry-t idézik. E tánc bizonyos szükségletek hiányától is szenved: nincs manuális lehetőség a már „becélzott” ellenfélrőlről való szemlevételről, majd egy másikra kapcsolni, így a hátulról érkező támadádok kivédésére az egyetlen út a kitérés. A felhasználói felület talán legnagyobb hibája az állapotjelzők hiánya, tehát mindenféle életerősávot és számokat nélkülözve kell beszállnunk a harcba. Ez jelentősen megnehezíti a bossfightokat is, mivel nem tudjuk, mikor érnek véget.

Most a lista egy olyan pontja következik, melyről mindenki döntse el maga, hogy a pozitívumok, avagy a negatívumok körét erősíti. Hél megfertőzi hősünk karját, mely sérülés minden egyes halál alkalmával feljebb és feljebb emelkedik, mígnem végül elér a fejéhez. Itt jön a game over rész, minden mentett állás törlésre kerül, és kezdhetjük elölről az egész kalandot. Félünk, óvatosak vagyunk, hezitálunk, elvégre számunkra is van tétje az egésznek. Hogy számokra is kivetítsem a dolgot, mintegy 10 sikertelen próbálkozás után szinte ellepi végtagunkat a fekély.

A történet maga egy mintegy 8-9 órás folyamatot takar, ami önmagában nem tűnik soknak, de tekintve, hogy egy szokványos AAA cím sem kínál jelentősen többet, ráadásul a Hellblade ára ezeknek csupán a fele, nem mondanám annyira kurtának. A bukás néha nem is az ügyetlenség, hanem a figyelmetlenség érdeme, mikor is például elhagyunk egy fáklyát, mely elűzi a vadállatokat...

Helheim létezik? Senki sem tudja. Itt sem derül ki, hogy csak agyszüleményről van-e szó, mindenesetre elég valódinak hat, és világosság teszi, miért akartak a vikingek a csatában meghalni, majd a Valhallába kerülni és testvéreikkel lógni, sörözni. Senua egy Druth nevezetű pasastól tanulja meg az egész viking cuccost, majd arra a következtetésre jut, hogy ezen „mesék” talán segíthetnek az alvilági történet formálásában. Az út mellett több alkalommal is találkozunk rúnákkal, melyekre tekintve felidézhetjük e tanításokat néhány narráció formájában.

Druth azonban kiemelkedik a sorból: az ő hangját mi választjuk, mi kérjük, a folyamatos suttogások azonban már-már az őrületbe kergetnek. Akár egy 3D-s hangsugárzó, figyelmeztetnek, ha hátulról érkezik a támadás, hova kell fókuszálnunk... de az átvezetőkben is, ahol e zúgásokat követve találjuk meg a helyes utat, vagy hogy éppen honnan les ránk veszély. A nehézség játékstílusunk alapján automatikusan skálázódik. A legnagyobb kihívást sokszor nem is az összecsapások, hanem az idézőjeles labirintusok, az egyes természeti akadályokon való átjutás jelenti. Érdekes módon semmiféle oktatóanyagot nem bocsátanak a játékosok rendelkezésére, mely segítene megtanulni e rendszert.

A Hellblade: Senua's Sacrifice legjelentősebb eredménye tehát egy hihetetlenül érzékeny téma remek kezelése egy vonzó, jól kialakított akció/kalandjátékban. Az elbeszélés összetettsége és a narratíva ellenére a harc csak szükség esetén jelenik meg, a rejtélyes megoldások, illetve szaggatott, darabos pillanatok pedig többet is felfed Senua motivációiról. A játék feltárja a küzdelmeket, a kínokat mind szellemi, mind fizikai téren, mi pedig együtt haladunk vele, és eljutunk egy olyan megértéshez valami olyasmiről, amivel sok ember küzd e világon.