Middle-Earth: Shadow of War – teszt

Kapásból a játék elején az első ember, akivel találkozhatunk, egy felettébb szemrevaló hölgy éjfekete hajjal, aki miatt már érdemes nekiállni a Shadow of War-nak. Nem sokkal később, mikor tudatosul benned, hogy Shelob, a pók humán alakjával társalogtál, új értelmet nyernek a dolgok. A Gyűrűk Ura rajongók valószínűleg vitatkoznának Tolkien történetmesélésének egyedülálló értelmezésével, a WB Games és a Monolith viszont vállalja a kockázatot, ráadásul ez adja meg a játék teljes ívét, mely bár néhol kiábrándító, egy izgalmas utazás során kerül elbeszélésre.

Elődjéhez hasonlóan a Shadow of War egy egyedi, erőteljes ork kapitányok által lakott rendszer, melyet a Nemesis-rendszer határoz meg. Sajátos erősségek, gyengeségek, személyiségjegyek összessége teszi gazdaggá mindezt, ám ezúttal elszaporodtak a különleges képességek, a jótékony hatások, de a félelmek is, így fontosabb szerepet kap a stratégiai megközelítés. A sebezhetőségek feltárása után sem fenékig tejfel a harc, főleg egy-egy erősebb ellenfél esetében, akik akár alkalmazkodni is képesek támadásainkhoz.

Elsődleges célunk egy hatalmas sereg felállítása Mordor erőivel szemben, segítségül hívva az általunk kiválasztott ork vezetőket. E haderő az őt alkotó karakterek humorának, abszurditásának, és a humán beütés tompa komolyságának egy olyan egyensúlyát mutatja, mintha e lények mindig is békében éltek volna. Vannak a szokásosnál is különlegesebb szereplők, mint Shaká, az énekes, vagy az út mentén kiabáló próféta, akik rengeteg kérdést hagynak maguk után e kultusszal kapcsolatosan.

A játék szórakoztató arca a harcban mutatkozik meg, melyet talán az Arkham-epizódokhoz hasonlíthatnánk a legjobban. Az időkorlátos ellentámadások, a számlált kombók, valamint erők, melyek növelik az összetettséget, ám nem mindig a legérdekesebb megoldást nyújtják. Vannak gyengébb szellemi képességekkel bíró egyedek is, kiknek elméjéből ellophatjuk feletteseik féltve őrzött titkait, félelmeit, gyengeségeit. Ezt felhasználva ellenük egy kevésbé terjedelmes, ám annál szórakoztatóbb harcot vívhatunk. A következő szint e téren az ostromháború, melyek a játék talán legemlékezetesebb pillanatait kínálják. Ezek egy-egy adott erődítmény elfoglalásáról, vagy épp védelméről szólnak, melynek mindkét oldala egyaránt izgalmas.

De akárhogy is nézzük, ez egy idő után mégis unalmassá válik, így jó, hogy nem csak a rivalizálásról szól a Shadow of War. Barátainkat már-már szó szerint mi készítjük gyűrűnk erejének köszönhetően. Ellenségeinket saját akaratunk befolyása alá hajtjuk, így nem szükséges mindent egyedül véghez vinnünk. Egy-egy testesebb, kegyetlenebb ellenség elméjének uralom-átvétele után egy sztriptízbár-üzletlánc tulajdonosa módjára sétálgathatunk Mordor földjén.

Bármennyire is a csaták állnak a reflektorfényben, sajnálatos módon a Sauron erői elleni küzdelem nagy része irányíthatatlan. Ennek egyik oka talán a másodlagos karakterekre fordított túlzottan kevés figyelem. Ezen szereplők felbukkanása nagyrészt néhány mellékküldetés előtti/utáni átvezetőben kimerül (kivéve Gollum, az ő jelenléte néha még röviden is hosszú). Mégis vannak kincsek eme különálló kihívások során is: sárkányon való „lovaglás”, impozáns harcok, Balrog elleni küzdelem, nevetséges orkok, melyek mind-mind újra képesek egy kis lendületet ébreszteni a játékmenetben.

Parancsnokaink nem állják meg helyüket a játék végégig. Ahhoz, hogy megfeleljünk ellenségünk haderejével, folyamatosan fejleszteni, frissíteni kényszerülünk a vezetőséget, akik így már egyenlő esélyekkel néznek szembe ellenlábasaikkal. Néhány ilyen szakasz azonban egyértelműen a megszállottaknak készült, legalábbis ami a kínált nehézséget illeti. Levontható azonban a következtetés, hogy minden ilyen periódus ugyanahhoz a végkimenetelhez vezet. Mintha csak a játékidő kiterjesztésének célját szolgálnák e ciklusok.

Pozitívum azonban, hogy szinte minden ork kapitánynál találunk valamiféle ritkaságot. Ezek szinttől (Common, Rare, Epic, Legendary) függően különféle képességeket rejtenek. Mindez azonban azt is jelenti, hogy ezen ellenségek legyűrése jóval nagyobb kihívást jelenthet. A képességeket összefoglaló rendszer volna a másik nagy negatívum. Nincs keresési lehetőség, ami azt jelenti, ha egy bizonyos talentummal rendelkező orkra van szükségünk (mondjuk elátkozott fegyverrel vagy immunitással bíróra), a komplett listát át kell böngészünk, ráadásul áttekintő sincs, hogy megnézhessük, jelenleg mi aktív, és mi nem.

Ezzel nincs vége, ugyanis a képességbónuszok mellett különféle drágaköveket is szerezhetünk, melyek az egész játékon végig kísérő boosterként szolgálnak. Ezeket is frissíthetjük, fejleszthetjük az idők folyamán, így igencsak hasznosak, ám folyamatos szinten tartásuk igen nagy munkával jár. A képességrendszer hasonlóan összetett. Bár elsődleges fül „csak” hat darab van, minden készség 2-3 altalentumot tartalmaz, melyek közül egyet mindig aktiválhatunk. E tábla terjedelme már-már túl nagy, hogy praktikus legyen, főleg, ha mindig az adott harchoz szeretnénk igazodni.

A mikrotranzakciók is részét képezik a Shadow of Warnak, melyek egy adott valós összeg, vagy Mirian kiperkálása után legendás, epikus felszereléseket, és hasonló dolgokat garantálnak. Ezeket nélkülözve is végigjátszható a kaland, úgyhogy ez ne tartson vissza senkit abban, hogy nekiálljon! Vannak képességek azonban, melyek mondhatni nélkülözhetetlenek. Ilyen a talentum, mely lehetővé teszi a tárgyak, elemek felvételét a puszta rajtuk való átsétálással. Ez azért is jelentős, mert amúgy minden ilyenért külön-külön le kell hajolnunk, és gombnyomással beszereznünk.

Összességében tehát e menük és rendszerek nem teszik szörnyűvé a Shadow of Wart, azonban bonyolultabbá igen. Észrevehetően a több képességgel, fegyverrel, és ellenséggel igyekszik túlnőni elődjén, a lényeg azonban, hogy egy ragyogó pillanatokkal teli élményt sikerült összehozniuk a fejlesztőknek, melyek lenyűgöző betekintést nyújtanak Középfölde történéseibe, melynek néhol felbukkanó megmagyarázhatatlanságába csak a megszállott rajongók képesek belekötni.