Itt egy MMO, amiben karaktered megöregszik és meghal

2016-05-04 13:21:02

Manapság azt vehetjük észre, hogy míg az indie és a tripla A-s piac kezd tágulni, az MMORPG játékok sorra tűnnek el a süllyesztőben. A Chronicles of Elyria megpróbál helytállni ebben a kemény üzleti világban egy új koncepciójú játékkal.


 

1A projekt egyelőre a Kickstarter kampányával próbál életben maradni, ahol összesen 900 ezer $-t kérnek a fejlesztők, amiből már több mint 200 ezer gyűlt össze, tehát a játékosokat érdekli egy ilyesfajta kaland.

De mi is ez pontosan? A játék megpróbál a valóságra építkezni, vagyis amint létrehoztad karaktered - „megszületett” a játékbeli éned - az elkezd fejlődni, erősödni, ügyesedni és napról napra egyre tapasztaltabb lesz, majd kellő idő elteltével elkezdenek „romlani” a képességei és látványosan öregedni. Ez nagyjából 14 (valódi) hónapot vesz igénybe, de akkor is eljár karaktered felett az idő, ha éppen nem is játszol, vagy teljesen offline vagy.

A fejlesztők sem tudták pontosan, hogy amint meghalt az adott játékos karaktere, hogy vegyék azt rá, hogy „folytassa” a játékot. A rendszer pofon egyszerű, első karaktered létrehozásának pillanatában egy lelket is kapsz, és a játék során az alakul, fejlődik, így mikor bekövetkezik a tragédia, nem veszted el egy élet (14 hónap) munkáját, csupán újraszületik fejlesztett lelked egy másik karakter bőrében, ami bár a nulláról indul akár csak más, de az előző életben megszerzett tapasztalatokat hasznosítva könnyebben fejlődik, így mindig előrébb jutsz a „végigjátszásban”.

Nyilván ez a legérdekesebb része a programnak, hiszen ilyen innovatív ötlettel még senki nem rukkolt elő, de mi a helyzet a játék többi elemével? Ha hihetünk a készítőknek - márpedig miért ne hinnénk a többek között Bungie, Daylight stúdiók volt kollégáinak - a játék során kötetlen NPC-kkel találkozhatunk, ami azt jelenti, hogy ők is fejlődnek és mindig más-más küldetést bíznak ránk. Sőt elméletben soha nem fogunk kétszer ugyanolyan küldetéssel találkozni. A világot pedig építhetjük és rombolhatjuk is maradandóan.

vissza
Legolvasottabb cikkek