The Lord of the Rings: Gollum – teszt

A Gollum projektet még 2019-ben jelentették be, és részemről az izgatott várakozás azóta tart. Igaz, több késés után, de végre elérkezett a megjelenés napja, így újra elmerülhettünk J. R. R. Tolkien által alkotott világban, bár őszintén kíváncsi lennék, maga a szerző miként vélekedne ezen alkotásról, ha még köztünk volna. Erre a kérdésre sajnos már nem kaphatunk választ, arra azonban, hogy mi miként viszonyulunk hozzá, a következőkben kiderül.

Először is érdemesnek tartom kiemelni, hogy a Deadalic egyértelmű szeretetet és valós ismeretséget mutat Tolkien forrásanyaga iránt. Gollum két bebörtönzésének történeti szerkezetével a fejlesztők kiemelkedően okos hatást keltenek, ráadásul Gandalf és Gollum beszélgetése is hasznos keretként szolgál a nyitó fejezethez, ráadásul a cselekmény nagy részéhez is remek aláfestésként szolgál.

Új karakterek formájában azonban saját ötleteiket is bemossák Középfölde történelmébe. Ilyen szereplő például a Szauron jobb kezeként is emlegetett Inkvizítor, aki bár szerény véleményem szerint illik a képbe, sokszor elhanyagolható a jelenléte, a történet pedig vele együtt is iránytalan. Szméagol, míg a könyvekben nem találkozik Samuval és Frodóval, többnyire a körülötte zajló események passzív megfigyelőjeként, illetve esetlegesen azok áldozataként ténykedik, és sajnos a játék cselekménye is tükrözi ezt.

Azonban még ha a TLotR: Gollum nem is egy lenyűgöző fejezetként kerül be Középfölde históriájába, karaktertanulmányként továbbra is érdekes lehet. Ez részben annak köszönhető, hogy a Deadalic egy sokkal rokonszenvesebb nézetet fogadott el főszereplőnkről, és bár e jellemzés nem mindig korrelál az általunk is ismert manipulatív Gollammal, ezen egyedi perspektíva segít, hogy jobban viszonyuljunk hozzá a kampány kb. 20 órás intervalluma alatt.

Szintén pozitívum a bizonyos mértékű szabadság a párbeszédek és cselekvések során, mely lehetővé teszi, hogy a kettős személyiségű karakter mindkét oldalával azonosulhassunk. Azonban nem a két alteregó közti egyensúly megállapítása ezzel a cél, sokkal inkább egy-egy árnyaltabb dimenzió felfedezése mindkettőben. Gollum lehet például a két személyiség kegyetlen Mr. Hyde-ja, de cinizmusa gyakran olyan önfenntartó józan észt hordoz magában, melynek megértéséhez Szméagol túl naiv lenne.

Sajnos ezzel a pozitívumok listája véget is ért, át kell, hogy térjünk a sötét oldalra (ja, az nem ez az univerzum)… Nem elég, hogy szegény Deadalic Gollamja soha nem kerülhet ki az Andrew Serkis által remekül megformált karakter árnyékából, a játék nagy részét sajnos aláássa a kivitelezés. A karakterek laposak és élettelenek, a textúrák elmosódottak, hiányosak, a kilátás pedig homályos. Főszereplőnk animációi sem túl meggyőzőek, és az arckifejezése sem passzol szinte soha a dialógusokhoz. Mindezen kompromisszumok elsöprő eredménye Középfölde sáros, fösvényes víziója, amely soha nem kapcsolódik össze igazán egy lenyűgöző fantasy játéktérként.

Talán a csiszolás hiánya kevésbé lenne probléma, ha maga a játékmenet kompenzálná azt némileg, de sajnos az amúgy sem túl izgalmas, lopakodó platformot tovább frusztrálja a rossz irányítás és a szerencsétlen AI. Még az egyszerűbb műveletek is fásultak és nehézkesek, ráadásul mivel új eszközök vagy képességek sincsenek, a játék elejétől a végéig ugyanaz a lemez pörög. Bár a fejlesztők igyekeztek ügyelni a szintek változatosságára, és egyes szekvenciák során szövetségesekre is szert teszünk, a technikai problémák és a frusztráló hibák elől nincs menekvés.

Elejétől a végéig érződik a Deadalic azon törekvése, hogy egy másfajta Gyűrűk Ura játékot hozzon létre, sajnos azonban Gollam – hiába jár négykézláb – megbotlik a kivitelezésben. Ahogy azonban korábban már említettem, még ha jó játékként meg is bukik a projekt, karaktertanulmányként továbbra is érdekes lehet.

A játékot PlayStation 5-ön teszteltük, e példányért köszönet a Magnew Gamesnek!