Stories: The Path of Destinies - teszt
Reynardo, a róka egy okosnak vélt gazfickó, ám kalandjai során világossá válik számára, hogy mégsem annyira elmés fazon, mint azt korábban tartotta magáról. A Spearhead Games legújabb alkotásában megismerhetjük szövevényes történetét, melyben megannyi döntést meghozva terelgethetjük végső diadala felé.
Csibészünket egy zendülés forgataga szippantja magába, mely a gonosz kézzel hatalmat gyakorló zsarnok ellen lobban éppen lángra. A történet emocionális szálakkal átszőve komoly válaszutak elé állítja hősünket. Vajon meg tudja menteni öreg cimboráját, Lapino-t, mialatt gonosz hollók seregeivel veszi fel harcait? Feltámaszthat egy olyan fegyvert, ami az idők kezdetén veszett el, miközben gyengéd érzelmeket táplál az elfajzott uralkodó neveltlánya iránt? Hogy melyik útra terelgetjük Reynardo-t, a ravaszdit, innen már csak a játékos aktuális hangulata, befolyásoltsága és habitusa határozhatja meg. Egyet biztosra ígér azonban a fejlesztőcsapat: bármely sorsot is választjuk számára, unatkozni egy pillanatig sem fogunk.
A Spearhead Games független stúdióként alkotta meg akcióorientált szerepjátékát, amely képeskönyvből meséli el szereplőink szerteágazó történetét. A narráció kiváló aláfestésekkel alapozza meg a sztori hangulatát, miközben cselekményről cselekményre gördíti tovább a história összefonódó szálait. Az alámondásos tálalás egyedi motívumokat hordoz magán, a könyv lapjain ugyanis nincs minden előre megírva. Sorsfordító pontokon a játékos kénye kedve szerint hozhat döntést arról, mely irányba folytatja a szituációkat. A látványvilág szintén unikumnak számít a maga tündérmeseszerű megvalósításával. Kellemes vizuális élményben lehet része annak, aki vele tölti el szabad pillanatait. A lebegő világok számtalan stílusban kerülnek ábrázolásra. A zöldellő idillt olykor komor hangulatú lokáció váltja, amelyet melankolikus helyszínek követhetnek, tehát a változatosság szemet gyönyörködtető pompával érkezik. Óvatosan kell persze bánni a jelzők értelmezésekor, hiszen ez a cím egy indie stúdió végterméke, avagy alacsony költségvetésből életre hívott produkcióról van szó, így a szép grafika más szinteken nyer értelmet, mint egy tripla A kategóriás megarobbanásnál. A fejlesztő srácok az Unreal 4-es grafikus motorral keltik életre megálmodott univerzumukat, melynek óriási potenciáljait ez a játék a legkevésbé sem aknázza ki. A készítők javarészt izometrikus jellegű rálátást biztosítanak az akciókra, amivel nem is lenne abszolút probléma. Egy hatalmas hibát viszont elkövettek a fejlesztők, mégpedig azt, hogy a kameramozgás előre megírt vonalakon történik, így belekorrigálni sajnos nincsen módunk. Ha összeszámolnám, hányszor ráncigáltam ösztönből a jobb oldali analóg karomat kameranézet-korrigálás céljából, három számjegyű értékeket kapnék. A fix operatőri megoldás tehát felesleges kötöttségnek bizonyul.
A harcrendszer iskolapéldája lehet a hasonló kaliberű játékok számára. Reynardo legelső kardsuhintásaitól érezhető, hogy eme kalandnak ez lesz a legélvezhetőbb összetevője. Rendkívül letisztult, egyszerű és könnyen kezelhető a mechanizmus. Kardcsapások, fogások, dobások, kitérő manőverek és ellentámadások gazdagítják az offenzív megmozdulások repertoárját. A szisztéma módfelett gyors reagálású és pontos, ezért valóban a sötét csőrösökkel való csetepaték lehetnek a produkció legerősebb momentumai. Számomra több dolog is a Devil May Cry sorozat első epizódjait idézte meg, persze más hangulati elemek dominánsak és a látvány is eltérő köntösben pompázik. Tulajdonképpen a műfajuk is megegyezik, hiszen egy hack ’n’ slash irányzat bújik meg a Stories: The Path of Destinies mögött, RPG elemekkel visszafogottan feldúsítva. Reynardo tapasztalati pontokkal gyarapodik minden győztes kimenetelű összetűzés után, melyekből különféle tulajdonságok acélosíthatók egyre keményebb szintekre. Növekszik az életerőnk, gyorsul a reakcióidőnk és még sok egyéb. Többféle kard birtokában a fegyverekre is figyelmet kell fordítani, hiszen azok offenzív szerepükön kívül kulcsként is szolgálnak pályarészeket elzáró kapuk zárszerkezetéhez. Egy penge fejlesztése plusz erőkkel ruházza fel a támadási manővereket, illetve újabb helyek elérését teszi lehetővé. Harmadik eszközünk egy különleges kesztyű, amelybe egyszerre összesen három mágikus drágakövet tárazhatunk be. Ezek a kövek támadásban, védekezésben és egyéb speciális skillekben erősek, tetszőleges kombinációjuk pedig egyedi jellemzőkkel vértezi fel Reynaldo-t. Egyszerű, áttekinthető és kézre álló fejlesztési rendszert kapott a játék, amit a kezdők is teljes mélységéig ki tudnak aknázni. A keményvonalas szerepjáték-rajongók sekélyesnek fogják érezni a szolidabb lehetőségekkel operáló rendszert, ez az alkotás tehát számunkra nem ajánlott.
Azt látjuk, hogy a grafika kellemes összhatást hoz a képernyőkre, de mi a helyzet a stabilitással? Nos, azzal akadnak bőven gondok. Az optimalizációt hírből sem ismeri a program, ezért olyan akadásokba futunk lépten-nyomon bele, amilyenekbe legkevésbé sem szeretnénk. Ezek nagyon zavaró jelenségek, tördelik a mozgás folytonosságát és ezekhez a durva döccenésekhez még egy talicskányi glitch is társul. Sikerült például egy alkalommal mozgási talajszint alá süllyednem, ahonnan már nem volt kiút, csak a főmenübe való menekvés adakozott egyetlen disztingvált megoldás gyanánt. Technikailag nincs toppon az anyag, de szerencsére durvább hibákból nem sűrűn osztogat elénk a játék. A budget árszabás eleve bekategorizálja, aki tehát mellette dönt, az nem fog tőle makulátlanságot várni. Nagyon kellemes órákat tett a játékos életemhez, egyszer sem anyáztam, párnák se repültek a tévém felé, az élmény kiegyensúlyozott volt, könnyed munka utáni, esti időtöltésnek éppen megfelelő alany lehet. Nem említettük külön a felcsendülő zenei műveket, amik azért nem különösebben feltűnő jelenségek a játékban, mert tökéletesen belesimulnak és eggyé válnak vele, ennél nagyobb elismerés egy komponista számára pedig nem is nagyon lehet. A Stories: The Path of Destinies ajánlható minden akcióorientált, jó angoltudással rendelkező szerepjátékosnak, akik könnyed szórakozásra és egy valóban mesebeli pixelutazásra vágynak. Ha nem zavar a repetitív játékmenet, a hányásig klónozott ellenfelek és a sokszori önismétlés, akkor ez a cím hetekig is társad lehet a kikapcsolódásban.
Stories: The Path of Destinies
Kiadó: N/A
Fejlesztő: Spearhead Games
Rövid vélemény
+ Könnyed szórakozás
+ Letisztult fejlesztési rendszer
+ Kellemes látványvilág
- Repetitív elemek
- Sok üresjárat
- Technikai malőrök