Nioh - teszt

A „szamurájos Dark Souls”-ként is elhíresült Nioh fejlesztése nem volt éppen zökkenőmentes. Először 2004-ban hallhattunk róla, majd hosszú évekig tartó gondolkodási folyamat vette kezdetét, melynek a Ninja Gaiden és Dead or Alive szériát is jegyző Team Ninja csapata vetett véget, gondozásuk alatt pedig végre meg is jelent a Nioh, mely érezhetően merít ihletet az elmúlt évek sikercímeiből, de mint azt tudjuk, jótól lopni nem bűn. Tesztünk következik.

Történetünk az 1600-as évek Japánjába kalauzol minket, azon belül is az igaz történelmi alapokon nyugvó, polgárháború sújtotta Sengoku érába. Főhősünk, az ír származású Ríviai Gerá… akarom mondani William (aki egy az egyben hajaz a The Witcher sorozat főhősére) egy angol tömlöcből szabadulva kénytelen Japánig üldöznie egy Edward Kelley nevű misztikus figurát. William múltját és a hajsza igaz célját a történet elején még sűrű homály fedi, de nem kell aggódni, történésekből nem lesz hiány. A szigetvilágra érkezvén először is megállapítjuk, hogy az amúgy sem éppen barátságos vidéket elözönlötték a yokai nevű démonok és természetesen egyik pillanatról a másikra az egész országban tomboló háború kellős közepében találjuk magunkat.

A játék első ránézésre nem tűnhet többnek egy egyszerű Dark Souls-klónnál, de ennél azért többről van szó. A hasonlóság kétségtelenül szembetűnő: lineáris pályatervezés, elágazásokkal, melyek a felfedésre ösztökélnek; bitang erős ellenfelek; még nehezebb boss harcok és még sorolhatnám. Igazából fogták a már kipróbált és bizonyítottan működő DS alapokat és átemelték az egészet egy szamurájos akció-hack’n’slash játékba. A végeredmény  pedig egy kifejezetten új élmény lett és képes volt elérni, hogy ne csak egy DS-klónként emlékezzünk meg róla.

Először is ott van a harcrendszer, ami Nioh legjobb eleme is egyben. A kampány elején kiválaszthatjuk, hogy milyen fegyverre szeretnénk specializálódni kezdetben, de aztán a játék során válthatunk természetesen másra is. A sima kardon kívül van lándzsa, balta, duplakard és a kusarigama (ez a láncra szerelt kasza lényegében), távolsági fegyverek közül pedig kapunk íjat, puskát és ágyut. Ezekből a fegyverekből rengeteg féle-fajta lesz elszórva a pályákon ládákban vagy lootként. Megvan hát az első fegyverünk, de a móka itt kezdődik igazán. A játékba csöppenve látjuk, hogy bizony itt nem csak ész nélkül kell majd püfölnünk a támadás gombot, hanem fegyverünk pozícióját is változtatnunk kell majd. Igen, eldönthetjük, hogy az egyes fegyverek esetében középső támadóállást alkalmazunk vagy éppen fejünk felül, vagy alulról szeretnénk csapásokat mérni ellenfeleinkre. Ez hihetetlenül hasznos, hiszen egy kisebb termetű, kúszómászó ellenfelet érdemes alulról kaszálni, míg a lomhább, nagyobb HP-val rendelkező katonákat felülről, nagyobb sebzést okozva így nekik.

Ellenfeleinket megölése után két dolgot kapunk. Amritát, ami lényegében az XP-nek felel meg és persze lootot. A lootrendszer valahol a Diablo sorozatot idézi és ez jól is van így. Az ellenfelek különböző féle tárgyakat és fegyvereket dobnak le nekünk, különféle színekben, a színek pedig a gyakoriságukra fok utalni, tehát a lila tárgyak igen jók és ritkák a sima fehérek pedig hétköznapi, 2 percenként is megtalálható dolgok. Remek érzés hosszú perceket tölteni boltokban a felesleges tárgyakat eladni vagy a meglévő fegyvereinket fejleszteni, szétszedni stb. XP-inket pedig a pályákon található kis szentélyekben tudjuk majd elkölteni. Ezek lényegében a DS sorozat Bonfire-jai: ezek szolgáltatják a checkpointot és itt tudjuk Williamet fejleszteni. Ez még semmi, hiszen bizonyos feltételek teljesítése után kapunk skill pointokat is, amikből különleges harci mozdulatokat tanulhatunk, így egy idő után tényleg profi szamurájnak érezhetjük majd magunkat.

A DS játékokkal szemben a Nioh nem egy nagy összefüggő területre épít majd, hanem egy térképen kell majd elvállalnunk a szori küldetéseit és persze a melléküldetéseket is, hiszen azok is vannak. A mellékküldetések nagy része már bejárt helyszínekre terel vissza, de nem lesz frusztráló, hiszen teljesen új feladatokkal és új ellenfelekkel kell szembenézzünk, ezenkívül pedig az eddig észre nem vett titkokat is meg tudjuk majd szerezni.

Ha negatívumot kell említsek, akkor a játék technikai oldala nem mindig naprakész - sajnos vannak területek mikor nagyon csúnya fps dropokkal találkozunk, reméljük, ezt a jövőben patch formájában sikerül javítani. Ezenekívül pedig az ellenfelek bár változatosak, a játék vége felé mégis úgy éreztem, hogy kevés van belőlük, egy pár plusz típust még szívesen elfogadtam volna. Cserébe a bossok mind-mind zseniálisak, remek izzasztó csatákat nyújtanak majd nekünk. Többségük életük felének elvesztésnél még taktikát is fog váltani, tehát senki se számítson gyors és könnyű menetekre.  A zenék és hangok ismételten csak nagyon szépek; a japán tradícionális dallamok felcsendülése felbecsülhetetlen volt számomra, érdemes figyelni a bossok alatt hallható muzsikákat, ember nincs, aki nem bólintana rá elégedetten.

Összességében a Nioh sokkal több mint első ránézésre tűnik. Apró hibái szinte észrevehetetlenek, a játékmenet komplexitása, a történet bugyutasága és az a rengeteg tartalom, amit a fejlesztők belepakoltak, egy igazi nagybetűs játékélményt eredményez, így azt javaslom mindenkinek (főleg a DS játékok szerelmeseinek), hogy minél előbb szerezzék be, de vigyázat, a sok kaszabolás addikciót okozhat!