Battlefield 1 - teszt

Sokatoknak nem kell bemutatnunk, mekkora jelentősége volt az első világháborúnak a történelemben, hiszen az 1914 és 1918 között zajló eseménysor rengeteg birodalom és ország eltűnését, vagy határainak, politikai erőinek teljes átrajzolódását eredményezte (köztük hazánkét is).

Pillanat! Kristófunk is nekiesett az év egyik legjobban várt shooterének: nézzétek meg videotesztjét, aztán - természetesen - folytassátok Hénya értékelésének olvasását is.

A Battlefield széria első része még anno 2002-ben jelent meg 1942 címmel, így a Battlefield 1 sosem jelent meg… egészen 2016. október 21-ig.  Az eredeti széria 5. epizódjaként megjelent Battlefield 1 szakít a több rész óta tartó hagyománnyal és a modern hadviselés helyett ismét történelmi eseményeket dolgoz fel. A második világháború már mondhatni egy igen elcsépelt téma és évek óta alig néhány fejlesztő nyúlt csak hozzá, a DICE és az Electronic Arts is kihagyta, helyette pedig egy kevésbé ismert, ám annál nagyobb jelentőséggel bíró mozzanatot, az első világháborút választotta.

Laikusként az gondolhatnánk, hogy mit is lehetne feldolgozni ebből a korból azon kívül, hogy egy, a többi FPS-re hajazó, csak más korban játszódó projektet kapunk. Nos, a válasz a „minden” szóban rejlik. Mivel ezen években rengeteg, a mai hadviselést is nagyban meghatározó szerkezet, fegyver és jármű találtatott fel, bőven van mibe beleásni magunkat. Megmondom őszintén, mikor először hallottam, hogy megjelenik (majd a bétát is kipróbáltam), azt gondoltam, ugyanaz, mint a többi Battlefield, kicsit más mechanizmussal, más korban és felturbózott grafikával, ám meg kell mondjam, tévedtem. Sose voltam híve az évek óta tartó Call of Duty–Battlefield párharcnak, de amíg az Infinite Warfare meg nem jelenik, egész biztosan az év lövöldéjéről beszélhetünk, a többit meg majd meglátjuk.

A mai világban az FPS-ek igencsak a többjátékos mód felé vették az irányt, így valamilyen szinten meglepő fordulat, hogy az EA a Titanfall 2-t is egy masszív sztorival megáldott shooterként emlegeti, mi több, a Battlefield 1 is elég kemény történetet kapott. A kampány összesen hat szálon vezeti végig a játékosokat, melyek közül az első egy izmos mészárlás, a későbbiekben pedig öt, egymástól független szereplő cselekményeit kísérjük nyomon. Már a legelején nyomatékosítják a fejlesztők, hogy egy olyan színtérre csöppentünk, ahonnan nincs menekvés, bármit is teszünk - ez sajnos a valóságban is így volt. Egy rövid átvezető után feleszmélve a dolgok közepébe vágunk és céltalannak tűnő öldöklésbe kezdünk.

Akármennyire is jól játszunk, a vég utolér, megjelenik születési és elhalálozási évünk a nevünk alatt, majd egy honfitársunk bőrébe bújva folytathatjuk, ahol abbahagytuk. A halál neki sem kegyelmez, irány a harmadik katona, és így tovább. Az átvezetők csak nyomatékosítják az erőviszonyokat és a tehetetlenséget, amit az akaratuk ellenére ott levő, harcászathoz nem igazán konyító emberkék éreztek. Az egymást akár ásóval is püfölő karakterek, a holttest-halmok, a lángokban álló települések mind-mind elgondolkodtatóak. Az első stáció után egy brit tankvezető történetével ismerkedhetünk meg, aki három társával elszakadt az osztagtól, a későbbiekben pedig egy vadászpilóta, egy olasz tiszt, egy hírnök és újra egy brit szemszögéből élhetjük át az eseményeket.

Összevetve mindent a kampány izgalmas és változatos órákat nyújt, ám elég rövidre sikerült. Ebben nagy szerepet játszik, hogy a háború első éveibe nem nyerünk betekintést, csak a végső fázisban vállalunk részt, ahol már kifejlett a technika és a harcmodor. Tény, hogy rengeteg fegyvert, járművet és kütyüt a kezünkbe vehetünk és kipróbálhatunk, e két negatívum mégis felidézi a hiányérzetet az egészből.

Ahogy említettem, a többjátékos szekció hatalmas szerepet vállal a mai játékokban, és ez alól a Battlefield eddigi és ezen epizódja sem kivétel. Az első és legszembetűnőbb dolog, ami egyben az egyik legnagyobb pozitívumot képezi az egészben, véleményem szerint a server browser visszatérése, ám természetesen nem ez az egyetlen, ami jó irányba tereli a játékot. A realitás felé vezető út egy szintén jó dolog: a csapatjáték és taktikázás fontossága, a „megyek és lelövök mindenkit” ellehetetlenítése, a speciális képességek és a célzássegítő hiánya mind-mind hozzájárul a sikerességhez. Ezen felül lőszerünket is számon kell tartanunk, ellenségeink mozgolódásán kívül pedig saját társaink viselkedéseit és szándékait is figyelnünk kell.

Játékmódok tekintetében a szokásos Team Deathmatch mellett a Rush, a Domination és a Conquest is helyet kapott, ezek mellett pedig újként köszönthetjük a War Pigeon-t. Előbbieket azt hiszem, nem kell bemutatni, utóbbi azonban érdemel pár mondatot. A csapatoknak egy-egy galambot kell elkapniuk, majd megüzenni vele az utánpótlásnak az ellenség koordinátáit, és a kampány első részében látottak alapján likvidálhassák őket.

Egyszerűnek tűnik, ám cseppet sem az: dolgunkat nehezíti, hogy a madarat nem engedhetjük egyből útjára, meghatározott ideig várni kell előtte. A csapatmunka fontossága itt is felüti a fejét, hiszen akinél a galamb van, egyből célponttá válik. Bár lőni és mozogni lehet az üzenet megírása és madárra erősítése közben, a társak támogatása elengedhetetlen. Ráadásként a Operations is rést képez e listában, mely az eddigiekkel ellentétben egy kooperatív móka: a Rush-hoz vagy Conquest-hez hasonlóan itt is taktikailag fontos állomásokat kell elfoglalnunk, ám az átvezetők és kisebb sztorik miatt ezt nem céltalanul tesszük.

További izgalmakat vonultatnak fel a járművek: a dzsipek, vadászgépek, tankok, zeppelin és a lovak más és más élvezeteket kínálnak, bár utóbbi a páncél hiány miatt kicsit kilóg a sorból. Rosszra nem kell gondolni, a gyorsaság és a kardhasználat kompenzálja valamennyire eme hátrányt, ám így is nehéz dolga lesz annak, aki nem vágyik a motorizált járművek nyújtotta előnyökre. A rombolható környezet szintén pár jó ponttal járul hozzá a sikerhez: az épületek szinte mindegyike a szó szoros értelmében porig rombolható. Az időjárási körülmények is a realitás felé terelik az egészet és jócskán megnehezítik dolgunkat. A harcmezők random besötétedhetnek, arcunkba kaphatunk egy hatalmas homokvihart, de az eső vagy a köd is képes néhány kellemetlen percet okozni.

Kasztok terén összesen nyolc választásunk lehet: A már megszokott assault, medic, support és scout mellett a tanker (tankvezető), pilot (repülőgép pilóta) és a cavalry (lovas) is e sort ékesíti, mindezen felül pedig az elite is opció, melyet a pályán elhelyezett felszerelést felvéve érhetünk el. A mesterlövészt ezúttal is a távcsőről visszaverődő fényhatások leplezhetik le, így a campelésre nem igazán van mód, a Tankgewehr M1918 mögött pedig igazán nagy embernek érezhetjük magunkat - nekem például ő a személyes kedvencem, brutális pusztításra képes.

A Battlefield 1 később nemzetiségek, felszerelések és játékmódok terén is bővül majd. A Season Pass operátorok, játékmódok, elit hadosztályok, járművek, 16 multiplayer térkép, 20 fegyver, 14 dögcédula és 14 Battlepack alkotja. Összesen négy részre oszlik majd, melyek közül az első a They Shall Not Pass, majd a későbbiekben őt követi még három.

Mindent összevetve tehát a Battlefield 1 remek mókát kínál. A vizuális és hanghatások a játék egy szintén pozitív oldalát képezik. A Frostbite 3 teljesítménye ellenére kifejezetten jól optimalizált projektről beszélhetünk, erre pedig csak a töltési idő cáfol rá. Minél jobban belemerülünk és minél több időt ölünk bele, annál távolabb kerülünk a teszt elején leírt véleményemtől, miszerint ugyanolyan, mint az előző részek. Az elmondhatatlanul reális körülmények és helyzetek olyan hangulatot kölcsönöznek a DICE és az EA gyermekének, hogy az joggal indulhat az év játéka címért. A Battlefield 1 október 21-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, az alábbi képre kattintva pedig ti is megrendelhetitek a játékot partnerünktől. Mi PC-n teszteltük a játékot.