The Executive - Movie Industry Tycoon – teszt

2012-ben az indie piac alapjaiban változtatta meg a menedzsment játékok jövőjét. Ugyan előtte is nagyon sok ilyen cím létezett, sőt, a 90-es években a Maxisnak hála az első aranykorukat élték, de amikor a Greenheart Games piacra dobta a Game Dev Tycoont, az a mai napig meghatározó irányelv lett a zsáner számára. Az akkor lefektetett alapok és kitalált ideák tycoon játékok százait inspirálta, és készültek a hasonló címek. Minden emberi alkotásterület megtalálta a maga tycoon címét, hol több, hol kevesebb sikerrel, de csak hogy párat említsek, a GDT-nek köszönhetjük a GamersGoMakerst, a zseniális MadGamesTycoon szériát, a Smartphone Tycoont, a Comic Book Tycoont, és a lista folytatódik, örökké. Az Executive - amit ma szeretnék bemutatni nektek – nem kicsit táplálkozott a 13 évvel ezelőtt megjelenő videójátékos elődjéből. Ezt sosem tagadták, a marketingkampány része is volt, hogy elismerték az inspiráció forrását, ettől független az Aniki Games az egyik legjobb címet szállította a stílusban véleményem szerint, pedig azért jónéhány megfordult már a kezem alatt.

Ami a legfontosabb egy ilyen alkotásnál, az a koncepció pontos kitalálása, és megtervezése. A legtöbb tycoon szerintem ott bukik el, hogy túl sok mindent akarnak, viszont a részegységek nincsenek kidolgozva, így nagyon félkésznek hatnak a meglévő funkciók, még ha több is a lehetőség, mint egy konkurens játékban. Ezzel szemben az Aniki Games tudatosan próbált egy kisebb szeletre fókuszálni a filmiparból, és ahelyett, hogy mindent is tartalmazó, egy 100-150 éves iparágat átfogó szimuláció lesz, inkább egy sokkal kisebb fókuszú, de azt hihetetlenül jól hozó darabbal van dolgunk. Nem fogjuk itt a színészek életútjait egyengetni, ahogyan a rivális cégekből sem látunk sokat. Online sem fogunk csatározni a barátunk által vezetett stúdió ellen, ahogy a filmjeleneteket sem mi fogjuk leforgatni. Mi tényleg egy „Executive” főproducerei vagyunk egy filmpiacra betörő stúdiónak, ahol mi vagyunk a fő döntéshozó szerv. Megmondjuk mennyi pénzből, milyen stílusban, milyen iránnyal mi készüljön, és melyik mozipiacra vagyunk hajlandóak kidobni a dolgot. Elsősorban a producerek és a sales csapatok főnökei vagyunk.

Ennek értelmében a játéktér, ami tulajdonképpen egyetlen egy változó nagyságú irodahelység, nem lesz túl nagy és változó. Legfeljebb olyan 10-15 embert veszünk fel, de őket is inkább már a végjátékban, de sokáig a garázsstúdió érzését fogjuk kelteni. Helyette viszont különböző menürendszerekbe fogunk turkálni. Ami egy hatalmas pozitívum a The Executive kapcsán, hogy rendkívül letisztult és szép ez a menükavalkád, ahol a csoda történik. Nincsenek felesleges sallangok, minden tisztán érthető, és logikusan van felépítve. Ha nem is csináljuk végig a tutorial módot, akkor is egyértelmű, hogy hogyan kell a fejlődéssel haladnunk, mert még a menüopciók is olyan sorrendben vannak letéve. Miután megadtuk az alapadatokat, amelyeket fentebb ecseteltem, elneveztük a filmet, belőttük a korhatárt, a zsánert, a témát, és megadtuk, hogy valami meglévő franchisehoz tartozik-e, várunk. Aztán szépen lassan, ahogyan forog a film, fogjuk kapni a dialógus ablakokat, ahol el kell döntenünk, hogy a figyelmünk hány százalékát fordítjuk bizonyos dolgokra. Például lehet, hogy 80% kell hogy legyen a sminkelésre és öltözetekre fordított fókuszunk, amíg csak 20%-ot tudunk adni a tárgyak és a lokációk kinézetére. Cserébe viszont vannak módosítóink, amivel tudjuk tupírozni az adott kategória pontszámát, mint mondjuk stúdió szettek, vagy pont hogy egy helyi lokációra való kiutazás. Ezek után ki kell választanunk, hogy melyik kontinensekre küldjük el a film kópiáit, valamint hogyha nem szervezzük ki a kiadást egy másik nagy stúdiónak, akkor milyen reklámokkal próbáljuk megszólítani a célközönségünket. Kimegy a film, jön a pénz, majd jönnek a VHS eladásuk, míg mi már rég egy másik projektre fókuszálunk, akár kettőre, háromra egyszerre. Egyszerű, gyors, addiktív, ezért folyamatosan megtart, annak ellenére is, hogy a formula magában rettentően repetitív

Zsákbamacskát sem árulok, a program nem rendelkezik licenszelt csapatokkal, színészekkel. Persze, könnyen kitalálható, hogy Bim Turton az igazából kit takar, és azért arra is van egy-kettő utalás, hogy vajon mikor üzletelünk a Disneyvel, vagy a Paramountal, ezt nagyon könnyen orvosolni lehet. A játék támogatja a Steam Workshopot, valamint a fejlesztők a hivatalos Discord csatornákon keresztül segítenek az ide felkerülő tartalmak készülésén, így vannak olyan modok, ami igazi színészneveket, és stúdiókat helyeznek a programba. Így pedig két kattintást kell csak rááldoznunk, de egyből sokkal realisztikusabbnak, és élvezetesebbnek hat. Ami pedig még megemeli ezt az élményt, az az IP-k és franchisezok rendszere. Viszonylag hamar kioldható az adaptálható dolgoknak a felkutatása. Így pedig rengeteg könyv, képregény, játék, anime, sorozat közül választhatunk, amit fel szeretnénk dolgozni filmes formátumban is. Ezeknek a jogoknak van egy díja, amit busásan meg kell fizetni, de sokkal nagyobb közönséghez juttatják el a filmjeinket, de meg néhány kritériumot is be kell tartani. Elvégre, ha egy adott franchisenál nem teljesítjük az elvárt mennyiségű filmet, akkor már viszik is át a jogokat valahova máshova. Ez minden egyes címnél más és más, ezért külön oda kell figyelnünk rájuk, hogyha sok ilyennel dolgozunk. Azonban nem csak előre megadott IP-kkel dolgozhatunk, hanem mi magunk is építhetünk ki ilyeneket. A játék nagyon szépen vezeti, hogy melyik filmünk melyikkel van kapcsolatban, és a fejlődési fán külön rész van szentelve a remakenek, a spin-offnak, az előzménynek, nomeg persze a legalapabbnak, a folytatásnak. Számomra a program legélvezetesebb része ez, menedzselni a sok-sok saját franchisezomat, és bár nem építettem még soha olyan gigastúdiót, mint a Warner, egy-egy végigjátszás után mindig büszkén néztem végig a filmkatalógusomon, hogy biza’, ezért is fizetne némi pénzt a Netflix.

Nos igen, a legtöbb tycoonnal ellentétben, itt kifejezetten behatárolható a kezdés és a befejezés közti időszak. Az 1970-es években kezdünk, amikor már azért a filmgyártás széleskörben elismert volt és 2020-ig kell eljutnunk jelen állás szerint, hogy teljesítsük a célokat. Persze, itt nem lezárják a kalandunkat egy stáblistával, hogy csinálj, amit akarsz, hanem folytathatjuk tovább a filmek készítését, és a saját univerzumaink bővítését, csak immáron már tét nélkül, a végtelenbe és tovább. A 2020-ig való teljesítményünket viszont egy nagyon baba grafikán követhetjük végig, ami mint egy történelemkönyvbe illő időfolyam mutatja be, hogy mit is tettünk le az asztalra a Hollywoodi ötven évünk alatt.

Összességében a The Executive – Movie Industry Tycoon egy pontosan olyan befeketés, mint amilyen a játék is. Kissé minimalista, de kockázatmentes. Mindent tud, amit egy ilyen programnak tudnia kell, a mai napig van támogatás mögötte, és mindössze 15 euró Steamen újonnan, egy leárazásnál meg már minimális százalékoknál is 10 euró alatt kapható. A mai játékiparban potompénz egy olyan címért, aminek a negatívumai javarészt abból adódnak, amit a műfaj szab neki. Aki szeret a végtelenségig elpötyögni a maga világába, annak mindenképp jó befeketés, mindenki másnak ideig-óráig, mert utána repetitívvé, és unalmassá válik, bármennyire is polírozott.