Genesis Krypton 750 – teszt

2022-01-29 15:55:00

Aki olvassa hardverkritikáinkat, annak bizonyára feltűnt már, hogy a korábban tesztelt Genesis termékek szinte mindegyikével elégedettek voltunk. Ennek egyik fő oka, hogy a gyártó termékeivel megfizethető áron nyújt kiemelkedő játékos élményt, de figyelembe véve a dizájnt, a produktumok mellé csatolt hasznos kiegészítőket (pl. billentyű kiszedő csipesz), és a jobbnál jobb funkciókat, úgy gondolom, 2022-ben is növekvő tendenciát fog mutatni az érdeklődésem irántuk.

Január elején már egy mikrofonteszttel elstartolt közös évünk a Genesis-szel, lassan a második hónapba lépve pedig egy egeret is hoztunk bemutatóra, név szerint a Krypton 750-et, mely bár a Razer Viper Mini mintájára készült, több kulcsfontosságú ponton is eltér tőle: ilyen például a cserélhető fedlap, a beépített súlyrekesz, vagy épp maga a szenzor is. Na, de nézzük, pontosan mit is kínál a nemrég megjelent Krypton 750! Az egér egyébként fehér és fekete változatban is kapható, mi utóbbi tesztelésére kaptunk lehetőséget, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni a gyártó magyar képviseletének!

A csomagolással magával ismét nem rabolnám senki idejét, elég annyi, hogy a dobozon szokásos módon a termék grafikái és legfőbb jellemzői vannak feltüntetve, amit viszont megjegyeznék, hogy a korábbi műanyag körítés helyett már kartont használ a gyártó, ami pirospontot ér nálam. Tartalmát illetően, a beüzemelési útmutató mellett egy 12x1,5 grammos súlykészletet, fehér cseretalpakat, valamint egy plusz fedlapot kapunk.

Az egérvásárlás egy fontos stációja a megfelelő méret kiválasztása. Itt érdemes megjegyeznem, hogy a Krypton 750 egy meglehetősen kis méretű termék, ám kialakításának és magas profiljának köszönhetően meglepően jól kitölti a kezet. Elnyerte tetszésemet a fő gombokon elhelyezett, kényelmes, mélyítés is, de a szimmetrikus formát, és a kizárólag vízszintesen ívelt oldalakat is a pozitívumok körébe sorolnám. Többször említettem már, hogy viszonylag nagy kezem van, és egy Genesis Xenon 800-as egeret használok palm grippel, de fingertip vagy claw grip helyzetben kényelmesnek találtam a kisméretű Krypton 750-et is.

Felépítését tekintve, hiába könnyű, rendkívül szilárd, használat közbeni zörgés nem tapasztalható, és nyomás hatására sem lép fel semmiféle torzió. A felület sima, matt, nem vonzza az ujjlenyomatokat, és tisztítása is egyszerű. A gombok kialakítása is remekül sikerült, az alacsony útnak köszönhetően gyors reakcióval bírnak, és elhelyezésüket tekintve sincs panaszom, a fő- és oldalsó gombok is kényelmesen kezelhetők, melyek alatt egyébként Huano switchek dolgoznak, elől kékek, oldalt sárgák.

A görgetés határozott lépésekben történik, bár egy kissé üreges hanghatással körítve. Mind a lekattintás, mind pedig a forgatás az áltagnál nagyobb erőkifejtést igényel. Az encoder az F-Switchtől származik, a kattintásért azonban itt is egy sárga Huano switch felel. E mögött – talán kicsit túl hátul is – helyezkedik el a CPI-váltó gomb, mely alatt szintén egy sárga Huano switch dolgozik.

A gyártó által megjelölt 58 grammos súly helytálló, rendkívül könnyű az egér, ezt azonban 3-4 grammal a tömör és méhsejtes hátlap cseréje is befolyásolja, illetve ugyebár 18 grammot a súlyokkal is variálhatunk.

A csatlakozás USB-A konnektorral történik egy 1,8 méteres paracord-szerű, fonott kábelen. Rugalmasságát tekintve is kiemelkedő, de külön megjegyezném, hogy aranyozott véggel és ferrit gyönggyel is el van látva a jelzajcsökkentés érdekében.

A Krypton 750 a PixArt PAW3333 szenzorját használja, mely a specifikációk szerint akár 8000 CPI-re és 300 IPS követési sebességre is képes, ami 7,62 m/s-nak felel meg. Az állítógombra hét érzékenységi lépcsőfokot lőhetünk be, ezek gyárilag 400, 800, 1200, 2400, 3200, 4000 és 8000, de a letölthető szoftverben sok más mellett ez is variálható.

A hivatalos honlapról letölthető szoftver kezelése a Krypton 750 esetében is rendkívül egyszerű. Az első fül alatt a gombkiosztás változtatható meg, melyeket akár multimédia funkciókkal is elláthatunk. A második oldal a CPI beállításokért felel, itt az előbb említett hét érzékenységi szint, a polling rate, a görgetés és dupla kattintás sebessége, az X és Y tengely konfigurációja, illetve a válaszidő variálható. A harmadik szekció az RGB-felelős, itt szabható testre a világítás sémája, intenzitása és gyorsasága. Ez egyébként három fizikai zónára van osztva: a görgő, a logó, és a hátsó csík. A világítás teljesen ki is kapcsolható. A negyedik, és egyben az utolsó rész a makrószerkesztő, ez úgy gondolom, nem igényel különösebb magyarázatot. Érdemes kiemelni, hogy a Krypon 750 rendelkezik belső memóriával is, így az egyes beállítási profilok külön-külön is menthetők későbbi használatra.

Összességében azt tudnám elmondani, hogy a Genesis Krypton 750 egy kiváló egér, mégsem hibátlan. Felépítését, kialakítását és stabilitását tekintve abszolút rendben van, de ezt a Razer már egyszer feltalálta a Viper Mininél. A PAW3333-as szenzor bár nem rossz, egyértelműen az alsó-közép kategória körét erősíti: az általános követés és lekérdezés jól működik, a CPI-eltérés és mozgáskésleltetés terén azonban volna mit javulni. Félreértés ne essék, eljátssza a neki szánt szerepet, de ne ilyen árcímkével a dobozán tegye ezt! Őszintén szólva nem tudom, hogy a 45 dollárral melyik piaci szegmenset célozta meg a Genesis, ennyiért szintekkel jobb szenzorral felszerelt produktumokat is kapni már. 10 dollárral olcsóbban simán élmezőnybe kerülhetne!

vissza

Genesis Krypton 750

Platform: egér
Kivitel: vezetékes, gamer, ultralight
Gyártó: Genesis
Kiadás dátuma: 2021. december

Gyártói honlap

+ dizájn, felépítés, kialakítás
+ rugalmas vezetékelés
+ súlyozható
+ egyszerű szoftver

- PAW3333 szenzor
- kissé drága