Dying Light 2 – így befolyásolja majd az éjszaka és a nappal a környezetet

2021-06-14 19:10:00

A jelenlegi állás alapján úgy fest, a Dying Light 2015-ös első felvonása nem kerül egyhamar süllyesztőbe: folyamatosan érkeznek a különféle crossover események, a legújabb információk szerint pedig a Hellraid DLC is önálló sztori móddal bővül. Érdemes azonban a jövő felé is eltekinteni, ugyanis december 7-én érkezik a második epizód, mellyel kapcsolatosan egyre több információ lepi el az internetet.

Az előzetes és a bejelentés már korábban megtörtént, legutóbb azonban az PC Gamer munkatársai beszélgettek el kicsit a fejlesztőkkel, mire is számíthatunk az 50 évvel a vírus kezdete után játszódó kalandok során. Az egyik legérdekesebb dolog, hogy hogyan alakul majd át a környezet, miután lemegy a nap, eköré épült a beszélgetés is, melyben Adrian Ciszewski, a játék kreatív igazgatója állt elő válaszokkal.

Ahogy az első epizódban is, a Stay Human-ben is mindenki közös ellensége lesz az éjszaka. Nappal az emberek uralják a várost, mindenkinek megvan a maga napirendje, és bár lehet, hogy néhányan utálják egymást e populációból is, amint lemegy a nap, a fertőzöttekkel közösen kell szembenéznünk. A világ ekkor teljesen megváltozik, a földszint mintha láva volna, minél magasabban vagy, annál nagyobb a biztonság. Az ellenfelek listája nem merül ki a lassú, kissé tébolyult egyedekben, visszatérnek a Screamerek, akik nem csak megtéveszteni képesek, de hamar a többiek tudtára adják, merre leledzünk.

Az éjszaka viszont nem csak fájdalmat és szenvedést rejt, lehetőségekkel is tele van. Nappal az épületekben és különféle eldugott helyeken találhatunk alvó, pihenő fertőzötteket, akik a naplementét várják, hogy vadászni indulhassanak. Ekkor kiürülnek belső terek, mi pedig megannyi erőforrásra és kincsre lelhetünk. A metrórendszer erre az egyik legjobb példa, ahol a nappal egyenlő a biztos halállal, éjszaka viszont sokkal könnyebben átfuthajuk, mi rejlik odalent. A korábban kiadott játékmenet előzetesben meg is mutatták egyébként, hogy fest ez mozgásban:

"Ebben a világban mindenki fetőzött." – tette hozzá Ciszewski. Minél többet tartózkodunk a sötétben, annál feljebb kúszik fertőzési érték, melyre szintén ügyelnünk kell. Vannak ételek és injekciók is, melyekkel kordában tarthatjuk ezt.

A Dying Light 2 december 7-én kerül megjelenésre PC-n, Xboxon, és PlayStationön egyaránt.

vissza