Bővült a Genshin Impact 2.3-as frissítése

2021-12-14 19:44:00

A frissen az év mobiljátékának választott Genshin Impact nem áll le a játékosok kiszolgálásával, és a fejlesztők folyamatosan szállítják az újabbnál újabb tartalmakat a játékba. A 2.3-as Shadows Amidst Snowstorms címre keresztelt frissítés november 24-én vált elérhetővé, ami elhozta többek között a Mondstadt apraja-nagyját felvonultató téli különleges eventet, és még a hóemberépítésre is lehetőséget adott számunkra. Ma viszont néhány eventen kívül vaskosabb újdonságokat is kapunk, tovább bővítve az Inazuma világ rejtelmeit.

A múlt havi rendhagyó dupla banner után visszatértünk az egy ötcsillagos karaktert felvonultatóra, amelyen a már ismert és szeretett Barbara és Xiangling mellett két új játszható karaterért költhetjük el tartalékainkat. Az újonnan érkező harcos Gorou, aki korábban már letette a névjegyét a játékban, hiszen a főtörténeti szál egyik mellékkaraktere, aki mindig jelen van ha Inazumában játszódó küldetésről van szó. A Watatsumi hadsereg tábornoka mostanában pedig igencsak a figyelem középpontjában szerepel, hisz a frissítés első felében egy dedikált hangout eventet is a magáénak tudhatott.

A második új karakter pedig Arataki Itto, az Arataki banda családfeje. Ő az ehavi banner ötcsillagos karaktere, aki Gorou-val együtt a geo erőt képviseli. Míg utóbbi inkább egy támogató íjász, addig Itto egy igazi tank, hatalmas sebzéssel és még annál is nagyobb fegyverekkel. Aki pedig szeretné magát a karaktert jobban megismerni, annak lehetősége van mostantól a történetét feloldalni, hisz ő egyelőre nem képzi szerves részét a fősodornak.

Ugyan Shadowed Snowfall néven érkezni fog egy teljesen új event a 2.3-as frissítés keretein belül, nagyon sok új tartalmat már nem lehet várni a következő banner érkezéséig. Még 21 nap hátra a mostani végéig, ami idő alatt nagyobb eséllyel lehet megkapni a szóban forgó karaktereket, vagy éppen a költeni nem kívánó játékosok számára kipróbálni a két újat. Kívételesen most nincs lehetőség kipróbálni a többieket, így sem Barbara sem pedig Xiangling nem kapott hozzáférést a trial módhoz.

vissza
Legolvasottabb cikkek