Hitman: World of Assassination – Freelancer mód teszt

Úgy gondolom, senkinek nem kell bemutatnom a Hitman-t. A maga 10 játékával és 2 filmjével a cím mára ikonikussá nőtte ki, bár szerény véleményem szerint a filmek nem sokban járultak hozzá e sikerhez. Akárhogy is, immár 23 éve, hogy a 47-es ügynök bőrébe bújva bérgyilkoskodhatunk, nemrég pedig egy teljesen új köntösbe bújtatta a projektet az IO Interactive: megjelent a World of Assassination.

Nem, nem egy úgy epizód, legalábbis nem teljesen. Egy új, egyszerűbb verziója az eddigieknek. A vásárlási lehetőségek már-már zavarba ejtő tárházát egy sokkal átláthatóbb csomagba gyúrták össze, mely tartalmazza az új trilógia mindhárom epizódját, és opcionálisan a 2-es és 3-as DLC-t is. 

A modern trilógia véleményem szerint mindig is kacérkodott a roguelike műfajjal. Az óramű pontosságot igénylő küldetések, változatos, randomizált helyszínek és pályaszerkezetek, és az ellenfelek rutinszerű cselekvéseinek kihasználása, ami leginkább jellemzi a játékot, de a lehetőségek kimeríthetetlen tárháza az, ami gondoskodott róla, hogy 23 év és 10 epizód után se váljon unalmassá e ténykedés.

23 évnyi csiszolgatás után bátran jelenthetem ki, hogy az IO Interactive közel tökéletessé munkálta a projektet, és ezt a Freelancer móddal érte el. Mivel a játék epizódjai már korábban megjelentek, azok részletes bemutatásába nem bonyolódnék újra bele, inkább ezen újdonságot boncolgatnám.

Míg az alaptrilógia ugyanazon küldetés újra és újra megismétlésére buzdít, a Freelancer mód elítéli az ismétlést: Megtervezzük a küldetést a rendelkezésre álló nyomok alapján, rögtönözünk terepen, majd irány a következő helyszín. A komplett játékmenet 4 szindikátus lerohanása, illetve azok vezetői körül forog.

A kampány befejezéséhez mind a négy vezérrel végeznünk kell, ehhez pedig összesen 18 helyszínre látogatunk el. Abszolút nem egyszerű a folyamat, ráadásul halálunkkor az adott fejezetet újra kell kezdenünk, minden megszerzett erőforrásunk megy a kukába, a célokat és helyszíneket, illetve számos játékmenet-módosítót és véletlenszerű eseményt újrakever a játék. Az egyetlen állandó dolog a safehouse.

Rengeteg fejlesztőcsapat az adott projekt központi világának kibővítésén ténykedik, az IO ezzel szemben megalkotta a magány erődjét, azonban az elszigeteltség érzése a Freelancerben nem csak hangszínében, de funkciójában is az egyik legfontosabb dolog. A trilógia túlnyomó többségében az International Contract Agency támogatta 47-esünket, a figura azonban azóta szabadúszó lett. Bár fő támaszunk, Diana Burnwood továbbra is jelen van, csak iránymutatás céljából. Ebből adódóan a semmiből kell felépítenünk arzenálunkat és a safehouse-t, illetve az információszűrés is a mi feladatunkká vált, mi döntünk, mely 4 szindikátus után hajtunk az adott futamban.

A Freelancer szépsége azonban pont e „szabadságban” rejlik. Mind a 8 szindikátus dossziéja tartalmaz opcionálisan elérendő célokat, melyek bizonyos játékstílusokat elégítenek ki. Ezekkel nem csak játékbéli vagyonunkat gyarapíthatjuk, de kizökkenhetünk saját komfortzónánkból is. Én például mindig a csendesebb megoldások híve voltam, jó érzés volt a hangosabb módszerekhez folyamodva likvidálni egy-egy csoportot. Igen ám, de mivel egy karabéllyal rongyoltam végig az első 20 percen, a magasabb rangú ellenfelek visszahúzódtak és sokkal megfontoltabban cselekedtek, én pedig egy fojtási kísérlet közben kerültem földre az ólomviharban. A számos módosítóval még pörgősebb mulatsággá válhat egy-egy misszió.

A Freelancer mód a hozzáférhetőség a kihívás egyfajta keveréke. Rájátszik a veterán játékosok elbizakodottságára, de az újoncokat is egyértelmű struktúrával és tematikus célokkal irányítja. Nem enged ismételni, de elejétől a végéig megőrzi a lendületet. Nem gondoltam volna, hogy egy Hitman játék valaha meg fog még lepni, de tessék, itt vagyunk!