Assassin's Creed: Origins - teszt

Ha jobban szemügyre vennéd, az összképet, a legjobb, ha visszatérsz a gyökerekhez. Eme gondolkodásmódot gyakorolta az utóbbi időben a Ubisoft is, legalábbis ami az Assassin’s Creed franchise-ot illeti. Az ősi Egyiptomba lépve tárul elénk e fényesebb jövő egy új ütemben, játékmenetben, és méretben.

Az Origins szinte teljesen elhomályosítja a képet az előzmény és a folytatás között, ezzel egyidejűleg viszont megalapozza napjaink történéseit, mely jelen esetben egészen pontosan Ptolemaiosz idejét takarja. Bayek bosszút forral egy titokzatos szervezet ellen, mely leginkább a Templomos rend elődjeként jellemezhető, az ehhez vezető út pedig Kleopátra, Julius Caesar, és hasonló alakok útjaival kereszteződik. El kell fognunk, ki kell fosztanunk, sőt, sokszor likvidálnunk kell az egyiptomi társadalom és politika egy-egy meghatározó alakját, mely sokszor nem várt következményeket eredményez egészen napjainkig.

Bár a jelentős karakterekre és eseményekre való utalások jelen vannak, Bayekhez és társaihoz képest háttérbe szorulnak. Karakterünk Egyiptomba fekteti hitét, ezzel pedig hatalmas befolyást gyakorol a világra. Annak ellenére, hogy ő is szembesül a tragédiákkal, nem teszi félre a humort, nem hanyagolja el szeretteit, és mindig hajlandó segíteni a rászorulókon annak ellenére, hogy elsődleges célja a bosszú.

Azt kell, hogy mondjam, sikerült megragadni a potenciált Ptolemaiosz Egyiptomában, a készítők remekül szemléltetik a kultúrák és ideológiák összecsapását, és számos más módon ad életet a világnak. Bár egyes helyszínek tartalma szegényes, és több helyen ugyanaz a látvány fogad, összességében egy élénk, buja, és erős környezetbe kalauzolnak. Az Origins a cselekvés egy új szintjét tárja elénk a számos AI-rendszer egymásra való építésével. Csak bámulod a mocsárban futkározó madarakat, a hihetetlen nyugodtsággal úszkáló krokodilokat, majd hirtelen arra leszel figyelmes, hogy egy csorda dühös víziló nézett ki ebédre.

A széria legnagyobb eredményeként talán a hatalmas, élettel teli városok könyvelhetők el, melyet az Origins is hűen követ. Lenyűgözően világítanak rá a legapróbb részletekre is, mely az oktatási rendszer tökéletesítéséhez is hozzájárul: szinte minden esemény és helyszín egy lehetőség a tanulásra. A gladiátorharcok és versenyek során a különféle irányításokat és beállításokat sajátíthatjuk el, míg a jegyzetekből és naplókból Egyiptom múltjába áshatjuk bele magunkat mélyebben.

A görög, római és egyiptomi kultúra ütközése nemcsak mellékküldetésként megnyerők, de a rasszizmus, a nőgyűlölet, és a gyarmati rendszer kérdéseivel is megbirkózik. E téma főhősünket különösképp érinti, elvégre sok helyen kívülállóként tartózkodunk, így első kézből tapasztalhatjuk meg a következményeket. Összességében remekül ellensúlyozzák a szívfájdalmat a vidámsággal és a komolysággal, mely szintén a kisebb missziókban mutatkozik meg csak igazán.

Kezdetben számos technikai csuklással találkozhattunk, melyek megnehezítették a játékmenetet, azonban ezek nagy részét mára sikerült orvosolni, az FPS problémák viszont sajnos még mindig időszerűek. Ez inkább a konzolos verziókra vonatkozik, így nagy hangot nem keltenék vele, tekintve, hogy PC-n játszom.

A kiterjesztett nyílt környezettel párhuzamosan az Origins más területen is nagyot újít, ez pedig nem más, mint a harcrendszer. Rengetegen kifogásolták ennek mivoltját, ám érdemes megjegyezni, hogy a dinamikus támadásokkal, a valós idejű blokkolással és hárítással sokkal aktívabb az egész. Bár a csoportküzdelmek fő pillérei nem változtak, ezúttal a hangsúly a kisebb küzdelmekre került át, ahol pillanatok jelentik a támadás sikerét. A távolsági harc is javult, akár a mozgékonyságra, akár a pontosságra gondolunk. A különféle lassítások, és más újítások összességében szerintem pozitív irányba terelték az egészet.

Az egyetlen nagyobb zavart talán a kamera lezárása jelenti, mely amellett, hogy kegyetlen, félrevezető, és könyörtelen pillanatokhoz vezethet, a lopakodó rendszerben is jelen van. A lassabb, megfontoltabb mozgás egy sokkalta megbízhatatlanabb irányításba torkollik. A settenkedést ezáltal kissé sikerült aláásni, mindegy, hogy a beragadás, vagy az ellenségnek való kitétel a fő szempont.

Talán emiatt van, hogy a lopakodó és az RPG elemek nem minden esetben férnek össze. A rengeteg zsákmány néhol „szükségtelen” mennyiségű készletet eredményez. Igen, ez sok esetben elengedhetetlen a létfontosságú képességek kiaknázásához, jobban belegondolva azonban egy mesterséges párnázásként hat, ez viszont ellenkezik az egész franchise fantáziájával, miszerint egy ügyes gyilkossal van dolgunk, aki kizárólag a szükséges lépéseket hajtja végre egy-egy merénylet során. Félre ne értsetek, jól össze van rakva a fejlesztés, de én személy szerint szükségtelennek érzem e mennyiségben.

Összességében egy remekül összerakott epizóddal bővült a széria, mégis van néhány olyan probléma, mely jócskán kihat az élményre. Ennek ellenére a játékmenet kellően izgalmas marad elejétől a végéig ahhoz, hogy mindent felfedezzünk, melyet e bámulatos világ elénk tár. Bár az Assassin’s Creed a köztudatba való bekerülés óta hatalmas változtatásokon ment keresztül, az Origins mégis egy új korszak kezdetének érzését kelti egy olyan jövőképpel, melyet igenis érdemes folytatni.