Homefront: The Revolution - teszt

Az új Homefront nem éppen egy erőszakmentes, alternatív jövőbe enged betekintést, egészen pontosan 2029-be. A Deep Silver komolyan gondolta a visszatérést, lássuk hát, hogy sikerült mindez!

Ahogy minden más téren, így a játékiparban is Amerika a legnagyobbak közt szerepel, így nem is csoda, hogy telis-tele vagyunk olyan projektekkel, melyben egy más nemzet, vagy faj felett az amcsik oldalán aratunk győzelmet… régóta motoszkált bennünk a kérdés: vajon ki töri meg a jeget? Nos, a Homefront bőrében Észak-Korea immáron másodszor tör borsot a legnagyobb hamburgerzabálók orra alá, jócskán átlépve a világbéke ingerküszöbét.

Az első Homefrontot szerettük, és bár voltak emlékezetes pillanatai, túlzottan maradandót nem alkotott. A Deep Silver-Crytek kombó jóvoltából a játék kapott még egy esélyt, és bár a fejlesztés közel sem volt zökkenőmentes, az előzetesek alapján igencsak ígéretesnek tűnt. A megjelenés előtt látottak sokak kedvét elvették a projekttől, hiszen az összeomlások sokasága mellett, több apróbb hiba is felütötte a fejét. Ezekről kész regényeket lehet elolvasni a fórumokon, viszont meglepő módon én személy szerint egyetlen problémával sem találkoztam, pedig május 17. óta nyüstölöm a The Revolutiont.

A történetről röviden elmondanám, hogy alapjában véve egy remek koncepcióval van dolgunk, viszont a közbenső megoldások néhol szégyenletesek. Ezt tessék úgy érteni, hogy az átvezetőkben történtek igencsak érdekesek, pörgősek és szépek, ám feladatkörünk a játékidő alatt kimerül az ide-oda mendegélésben és a gyilkolászásban. A sztori szerint ugyebár Észak-Korea rengeteg high-tech cuccal látja el az Egyesül Államokat (pl.: mobiltelefonok és más elektronikai eszközök, illetve fegyverek) az Apex cég által. Ez egy nagyon rendes gesztus mindaddig, amíg eszükbe nem jut, hogy a nagy érdeklődést kihasználva akár meg is béníthatják vevőiket. Mondanom sem kell, hogy itt csöppenünk a dolgok közepébe. Egy Ethan Brady nevű forradalmár bőrébe bújva meg kell mentenünk az egyetlen embert, aki lázadásra bírná a népet, Benjamin Walkert. És itt be is fejezném a szócséplést: egyrészt a spoilereket senki nem szereti, másrészt nem mesedélutánt tartunk.

Beszéljünk egy kicsit az előbb már halványan érintett játékmenetről. Ahogy írtuk, a küldetések nem éppen változatosak, így a monotonitás miatt hamar beleunhat az ember a Homefront második részébe. A The Revolution mentségére szóljon, hogy a bejárható terület hatalmas lett, így bőven akad elintéznivaló Philadelphia utcáin. A térkép különböző nagyságú területekre van osztva, melyeket el kell foglalnunk. Gyorsutazásra is van lehetőség, ami jócskán megkönnyíti helyzetünket. Az egyes territóriák méretétől függően ehhez lehet, hogy csak egy kis házikót, de lehet, hogy egy egész bázist kell likvidálnunk. Az NPC-ket sokféle jelzővel illethetjük, ám ezek közé az „intelligens”-et biztosan nem sorolnánk. A poént nem lőjük le, próbáljátok ki és garantáltan találkoztok érdekes mozdulatsorokkal.

Magával a mechanikával nem kötözködnénk, a játék pozitívumai közé sorolnánk: a mozgások élethűek, az animációk látványosak, a grafika rettentő szép még minimum beállítások mellett is (elvégre a Cryengine hajtja). A látványelemek közül külön elismerést érdemelnek a fegyverek, hiszen amellett, hogy remekül ki vannak dolgozva, egy Crysis-szerű mechanizmust kaptunk, így több fegyver egy alapra épül. Példaként felhozva a pisztolyt, az alapfelépítés mellett a szán cserélésével pneumatikus stukkerként és SMG-ként is használhatjuk. Természetesen ezen felül többféle tartozékkal is felszerelhetjük kicsikénket. E fejlesztéseket a játékmenet során összeszedett pénzből és pontokból vásárolhatjuk meg. Némelyik igencsak sokat dob a sebzésen, vagy épp a funkciót változtatja meg.

Az előbb szóban forgó pneumatikus (vagy sűrített levegős) pisztoly lopakodásnál hasznos szerepet tölt be, viszont még használatával sem lesz könnyű dolgunk. Igaz, hogy csendes, és nagyot sebez, ám ha egy kicsit is elvétjük a célpontot vagy a folyamatosan kiszámíthatatlanul mozgó felderítő drónok észrevesznek (amihez nem kell sok idő), azonnal úszik az egész. Persze berohanni a tömegbe és darálni könnyű, ám akárki is úgy gondolná, hogy laza menet lesz, az téved! Lehet, hogy az elején 10-12 ellenféllel is elbír a játékos, ám ha nem rejtőzik el, hogy lerázza az ellent, hamar jön az erősítés és könnyen elgyepálnak bárkit. Ez önmagában igen rossz, ám ha valaki szereti a kihívást, kellemes „perceket” tudnak okozni a szép hacukával rendelkezők.

Említettük már, hogy a missziók igencsak monotonra sikerültek, viszont ezt leszámítva a The Revolution igenis változatos. Egy interjúból megtudhattuk, hogy összesen 95 féle arc és 384 féle NPC kapott helyet a játékban, illetve bármennyire is meglepő, 136,5 darab gumikacsával találkozhatunk kutakodás közben. (Itt közbeszólnék: többször is láttam, hogy egy pár méteres területen kétszer is ugyanazt az arcot kapták a bajtársaink - kicsit nehezen hiszem el ezt a számot... - V) Járművek terén is igencsak sokszínű a Homefront. Autók, tankok, biciklik, motorok, és a S.H.I.E.L.D. cirkálói – na jó, ez utóbbi nem igaz, de hajaz rá. A rossz hír, hogy e járgányok közül csak a motort van lehetőségünk használni. Ezekre többnyire a bázisok melletti konténerekben találhatunk rá, de itt-ott elvétve is előfordulnak. Segítségével nagyon hamar bejárhatunk hosszú utakat, ellenben a kezeléssel adódhatnak gondok. Az irányítás rettentően nehézre sikerült és a kanyarokban könnyű nem elfordulni.

A járművek és fegyverek mellett egy mobiltelefon is rendelkezésünkre áll és rettentően sok funkciót tölt be: nyomon követhetjük rajta a küldetéslistát és részletesebb leírást is találunk a feladatról, mint a játékmenet fő képernyőjén. A térképet is itt érhetjük el, melyre minél jobban ráközelítünk, annál részletesebb betekintést nyerünk az általunk felfedezni kívánt területről. Üzenetek kezelésére is alkalmas az eszköz, elvégre egy telefonról beszélünk. Ezek változó jellegűek lehetnek, de többnyire egy-egy sikeres feladat után kapunk ebben a formában egy virtuális vállveregetést. Egy kamerafunkció is rendelkezésünkre áll, amit talán nem kell bemutatni, mit is takar, ahogy a jegyzetfüzetet sem. Mindezen felül néhány bázis elfoglalásakor meg kell hackelnünk egy-egy rendszert, amit szintén mobilunk segítségével tehetünk meg.

Resistance (ellenállás) néven egy kooperatív módban is kipróbálhatjuk magunkat. A karaktertervezés egész részletes, a fegyverek és skillek halmazát pedig a küldetések során szerzett tapasztalati pontból és pénzből oldhatjuk fel. Érdemes megjegyezni, hogy az egyjátékos módban elért és megvásárolt fegyverfejlesztések itt nem elérhetők, újból meg kell szereznünk ezeket. Természetesen a szintlépés is feladatkörünkbe tartozik, melyek a Homefront esetében rangokkal is járnak. Maximum négyen lehet egyidejűleg játszani egy küldetést. Belépéskor választhatunk, hogy támadó vagy védekező misszióban szeretnénk-e részt venni. Ezután a nehézségek és pályák közt válogathatunk, majd megvárjuk, amíg legalább egy játékos csatlakozik hozzánk, és mehet a menet. Természetesen pályától és jellegtől függően többféle feladatunk van, így ezesetben is nehézséget okoz a nyelvbéli különbség. Respawnra az ellenőrzőpontok elérésekor kerül sor.

Összességében tehát a Homefront: The Revolution ha sok téren nem is jelent áttörést, remek elfoglaltságot képes nyújtani, ha a játékos kiismeri minden apró zugát. Ezzel ellentétben viszont több negatívumot is fel lehet sorolni, így egy tízes skálán 7 pontot adnánk neki. Ha később a sokaknál fellépő technikai hibákat orvosolják, és némi áresés is jár emellé, egy igencsak közkedvelt projektté válhat, főleg ha a távirányítós tankos változatot is hozzádobják a kedvezményekhez.

Csekkoljátok Kristóf videotesztjét is!