Mint derült égből villámcsapás jelentette be az EA, hogy idén nem vesznek részt az E3-on, ami a játékvilág legnagyobb sajtós rendezvénye.
A gigavállalat továbbra is megtartja a szokásos sajtótájékoztatóját a 0. napon, de nem fogja képviseltetni magát a E3 rendezvény területén. Hiszen ennél sokkal merészebb projectbe vágták a fejszéjüket, az EA ugyanis megrendezi a saját kiállítását amire nem csak az újságírók, de minden gamer benézhet majd.
Valami naggyal készülhet idén az EA, hogy kiszakadtak az E3-ból és remélhetőleg vissza tudnak mászni a lóra ami az elmúlt évek során kifutott alóluk. Az tény, hogy egy saját rendezvénnyel mindenre nagyobb hangsúlyt tudnak fektetni és szabadabban is mozoghatnak, de a legfontosabb, hogy nyithatnak a rajongók és játékosok felé is.
Egyébként az EA Play-e közvetlenül Los Angeles városában immáron 21. alkalommal megrendezett expo előtt, június 12-től 14-ig fog tartani, sőt 12-én Londonba is elhozzák az amerikai videojáték kiállítások hangulatát.
Úgy fest az egyeduralkodó E3 leáldozóban van. Idén még csak az EA hagyja őket ott, jövőre lehet a Ubisoft is beáll a sorba aztán szépen lassan az összes nagy cégnek saját rendezvénye lesz. Hogy baj lenne e, az másik kérdés, egyáltalán nembiztos, hogy rosszat tenne ezeknek a kiadóknak az ha megrendezhetnék saját sajtó&játékos eseményeiket. Pont mint a hazai PlayIT esetében, a Microsoft évente akár többször is összerittyenti néhány barátjával a "show-t" aminek színvonala igen kétes, de igazán maradandót nem sikerül letenni az asztalra.
Te örülnél, ha kedvenc kiadód saját rendezvényszervezésbe kezdene?