Until Dawn - teszt

Kezdhetném ezt a tesztet úgy, hogy hajnalig még van idő, de az ooolyan elcsépelt lenne, nem? Meg vérciki is... hmm, így tökéletes, a geg is benne van a felvezetőben, a cikket is elkezdtem, szóval…

Until Dawn: egy játék, ami akarva-akaratlanul is a Heavy Rain/Beyond: Two Souls árnyékából lépett elő az újgenerációs Sony terméken - igaz, két évvel a konzol megjelenése után már nem éppen aktuális az újgenerációs jelző, de a szokás nagy úr. Akik játszottak a fent említett alkotásokkal, nem fognak sokat vesződni az irányítás furcsaságain, illetve meg se lepődnek a történetvezetés különlegességén: akár azt is mondhatnám, hogy előnyből indulnak, hiszen már az első perctől élvezhetik a Supermassive Games játékát.

A sztoriból sokat nem mesélnék - elég nagy bűn lenne, hiszen az Until Dawnt éppen a története miatt vásároljuk meg -, de annyit elárulhatok, hogy nyolc fiatal egy bizonyos évfordulón felmegy a hegyekbe (jaj, erről is eszembe jutott egy nóta… melyik? János legyen, fenn a János-hegyen, estére odavárom? Mióta mentünk át MulatósSpace-be? - V), bulizni, emlékezni: ez volt a terv igen, de közbeszól egy pszichopata, illetve… meg a természetfeletti is tréfálkozik, de…

Láthatjátok, nehéz úgy írni az Until Dawn cselekményéről úgy, hogy ne spoilerezzek, ezért inkább itt most fel is emelem az ujjaimat a billentyűzetről. Ezt a(z első körben) 8-9 órás sztorit át kell élni, már csak azért is, aláhúzva, mivel nagyrészt a mi döntéseinktől függ az, hogyan alakul a történet. A pillangóhatás elméletet ismeritek, nem?!

Ezeket a döntések párbeszédek, illetve Quick Time Eventek (QTE) esetén hozzuk meg és általában fogalmunk sincs arról, milyen következményeket okozunk általuk. Egyedül a játéktérben elszórtan megtalálható totemek sejtetnek bizonyos eseményekről, de azok is csak néhány másodpercben és rettenetesen homályosan.

Ugyebár ez, a többféle végkimenetel adná az újrajátszhatósági faktor magas értékét, azonban én olyan vagyok, aki 1. sose bán meg semmilyen döntést, 2. ilyen játékoknál az első végigjátszás által nyújtott élményt a magaménak érzem. A sajátomnak tartom, az enyémnek és nem szeretem elrontani azzal, hogy na, akkor chapterenként direkt mást csinálok, mint először. Persze, másoknak vonzó lehet a kismillió befejezés (ami alapvetően inkább csak két véglet, valamint néhány köztes állapot) és újra és újra nekiugrik majd az Until Dawnnak. A karakterek bár kicsit sablonosak, de jól illeszkednek ehhez a körítéshez, a szituációk tipikus tini-horror jelenetek, a történet pedig nem tartogat naaagy meglepetéseket, csavarokat, mégis végig élvezetes tud maradni.

Szívem szerint adnám rá a 9 pontot, de: fontos kiemelni, hogy ez rétegjáték és csak azoknak ér ennyit, akik alapvetően is szeretik ezt a műfajt játékokban, illetve nem zavarja őket az, hogy a szoftver képtelen tartani a stabil framerate-et. Utóbbi engem nagyon idegesített, főleg azért, mert egy PS4-exkluzív címről van szó, így szó nélkül sem tudom hagyni.

Elég sok idő eltelt a megjelenés óta, mégse javították ezt, szóval a pontozásnál is marad a 8 pont. Úgy 8 pont, hogy azoknak, akik kijátszották a Heavy Raint, a Beyondot, ezt is élvezni fogják, akár többször is. Másoknak? Próbálják ki, de ne játékként tekintsenek az Until Dawnra: gondoljátok azt, hogy ez egy (jóval) hosszabb film, aminek a jeleneteit Ti komponáljátok. Ha így tekintettek a programra, nagyot nem csalódhattok benne.

u.i.: a teszt írásakor loopba raktam a Neoton Familia - Holnap hajnalig c. szerzeményét, hogy egy pillanatra se tudjak megnyugodni - ahogyan a játékkal töltött órákban is folyamatos feszültséget éreztem -, szóval Kristóf, a veszélyességi pótlékot majd a PP számlámra légy szíves, utald át (nem baj Dzsek, most meghallgathatod Lagzi Lajcsi szerzeményét is - legalább Kristóf duplán utalhat! - V).