Sztornózták az Among Us 2 megjelenését

2020-09-26 11:36:00

Nincs is egészen egy hónapja, mikor az Innersloth bejelentette az Among Us folytatását, azonban már most kukázták a második részt... Nem kell megijedni, semmi gond nem áll ennek hátterében, egyszerűen csak annyi, hogy az első epizód akkora mértékű népszerűségre tett szert az utóbbi időkben, hogy a fejlesztők értelmetlennek tartják szétrobbantani a hatalmas rajongói tábort.

A stúdió közleményében olvasható, hogy bár a kód elavult, és kissé nehézkes is, a hirtelen jött sikernek köszönhetően most már látják értelmét a munka folytatásának, és szeretnének mélyebre ásni. Nehéz döntés volt sztornózni a második epizódot, de most, hogy megtöntént, mélyen elmerülnek az alapkódban, és átdolgoznak egy-két elemet, javítják az esetleges hibákat, és ami a legfontosabb, stabilizálják, illetve növelik a szerverkapacitást. 

Tekintve, hogy még a bejelentésnél említették, álmukban sem készültek ekkora sikerre, nehéz lesz úgy kijavítani bármit is a játékon belül, hogy ne törjék meg a jelenlegi állapotot, de a kockázat ellenére úgy gondolom, bölcs döntés egy folytatás helyett inkább e projektre helyezni a hangsúlyt. Ti hogy vélekedtek erről?

vissza