Super Meat Boy - teszt
A Nintendo rajongók egyik dédelgetett álma teljesült, ugyanis megjelent a Super Meat Boy Wii U változata. Vicces, hogy eredetileg a játék 2010-ben a sima Wii-re, mint WiiWare címként készült, de a szolgáltatás technikai korlátai miatt végül nem jelent meg a platformon. A fejlesztők átvándoroltak Xbox 360-ra, és címüket úgy emlegetik, mint „az egyik legjobb Live Arcade game”. Tavaly a PS4, és Vita tulajdonosok gépére is kiadták, közben a zeneszerző (Danny Baranowsky) távozott a csapattól. Nem rosszak az új zenék, mivel jóval pergősebbek, bár minőségben kevésbé epikusak, mint az eredeti muzsikák. A Wii U port az utóbbi változatok portja.
Miről szól a program? A 80-as évek végi platformjátékokat gyúrja egybe, azok minden bájával, és bajával egyetemben. Ebben a játékban a reflexeké, és a memóriáé a főszerep. A program nehéz, nem kicsit, hanem nagyon! Minden pálya teljesítéséhez szigorú koncentrációra, türelemre, és ügyességünkre is szükség van. Örök életünk van, erre nem kell figyelni, ellenben a halálunk okát jó megjegyezni. Egy érintés, és már a pálya elejére teleportálnak, így óvatosnak kellene lenni. Persze a legtöbbünk teljes vehemenciával esik a szintnek, több tucat próbálkozással abszolválva azt. A különböző epizódokat főellenfeles harc zárja, ahol jó, ha van erős idegrendszer is. A pályák mesterien vannak megtervezve, nem egyszer titkokkal, és rövidítésekkel ellátva. A Wii U funkcióit nem használták ki, így az érintőkijelző mellőzve van. Egyedül a tévé nélküli mód ad extrát. Ennél a játéknál talán érdemes a Pro kontrollerrel játszani, ugyanis a gyári Gamepad-nál távol vannak a gombok egymástól, így az kevésbé komfortos.
A grafika a NES/Sega Master System érát hozza, sőt, a játék is nem egyszer kikacsint a régmúltra. A Castlevania-s bevonuláson, és a Gameboy-os színpalettán jót mosolyogtam. Szép a megjelenítés annak, aki vevő a régi grafikai stílusra.
Amit hiányoltam, az a PC változatban elérhető pályaszerkesztő, mivel azzal a tartalom szinte végtelen lett volna, köszönhetően a közösségi pályamegosztásnak. Így is brutális a tartalom, de így 6 év csúszás után minimum lett volna az említett extra. A platformer műfaj szerelmeseinek, illetve mazochistáknak megkerülhetetlen alkotás.
Super Meat Boy
Kiadó: Team Meat
Fejlesztő: Team Meat
Rövid vélemény
+ nagyszerű platformer
+ remek humor
+ Kellő kihívás
- zene az eredetiben jobb volt
- nincsen benne újdonság
- hiányzik a pályaszerkesztő”