Sniper Elite 4 - teszt

Itália csókja
2017-02-21 00:16:59

A Resident Evil 7: Biohazard, a For Honor, a Mass Effect: Andromeda, a Halo Wars 2 és a Ghost Recon: Wildlands csak egy-egy eleme az idei év korai megjelenéseinek. Közülük néhányan már okoztak sok-sok kellemes, vagy épp csalódott percet, de páran még váratnak magukra. Február 14-én a For Honor-rel együtt (ami egyébként elég merész húzás volt a Rebellion részéről) a Sniper Elite 4 is betoppant. Lássuk, jól döntöttek-e a fejlesztők!

Az első rész sikerei után a második képes volt még nagyobbat ütni, ugyanez azonban nem volt elmondható a harmadikról: a remek elképzelés és az afrikai színtér ellenére a megvalósítás nem a tervek szerint zajlott le, így rengeteg hibával került kiadásra. A negyedik bejelentésekor először a negatívumok jutottak eszünkbe, ám ezt a felhőt hamar képesek voltak eloszlatni már a helyszín belövésével.

A Rebellion már az elején elmondta, a legnagyobb inspirációt a Metal Gear Solid 5 és az Assassin’s Creed játékok adták, ennek eredményeképp pedig sokkal nagyobb bejárható területet és leginkább a lopakodásra kihegyezett mapokat kapunk. Azt is érdemes azonban megjegyezni, hogy nem csak a méret, de a nehézség is fokozódott! Próbáltam csendben osonni, várni az őrváltásokra és a környező zajokra, hogy hangtompító nélkül adhassak le lövéseket, a minimapon viszont hamar pirossá vált az a sok fehér pötty és hirtelen én éreztem magam célkeresztben. Így vált az eleinte csendes hadszíntér hullakupaccá…

Ha már itt tartunk, nehézségi fokozattól függően változik a lövedék ballisztikája: kezdő szinten nincs befolyásoló tényező, közepesen már a függőleges eltérésekre figyelni kell, hardon már a szélsebességet is bele kell kalkulálnunk, legnehezebben pedig már a számolást segítő kis piros négyzet sem áll rendelkezésünkre.

Sniper Elite 4 02.16.2017 - 20.39.03.03

Rá kellett jönnöm, hogy az előbb említett ihletforrások megvalósítása (legalábbis a lopakodás része) csak alacsonyabb nehézségi fokozaton mutatkozik meg. A Sniper Elite 4 sokkal inkább hajaz egy shooterre néhány sunyisággal, mintsem magas szintű settenkedésre. Előcsalogathatjuk az ellenséget hangunkkal, azonban nincsenek sem kartondobozok, sem pedig „nemhalálos” végkimenetelek. Lassított felvétel, röntgen-effekt, csonttörés, vérzés, kipurcanás: ez a Sniper Elite széria, melynek a negyedik epizód talán a legjobbjára sikerült!

Minden misszió egy roppantul mutatós olasz tájra kalauzol bennünket, ahol „csak” mi, néhány náci, a fapofa partizánok és a maffia van jelen. Parancsokat menet közben nem kapunk, nincs, akinek szót kellene fogadnunk, így a kitűzött – elsődleges és másodlagos – célokat tetszőleges sorrendben vihetjük véghez. Ezek elérésére is több út vezet, ami a bejárható terület nagysága mellett egy újabb pozitívum a harmadik részhez képest, mi több, az AI is sokkal intelligensebb. Ez utóbbi kapcsán nagy segítség, hogy távcsövünk segítségével megjelölhetjük őket, illetve, hogy több cuccot cipelhetünk.

A teljesen észrevétlen maradás egy másik hátulütője az idő. Míg a repülők, gránátok vagy tönkretett aggregátorok zaja mögé próbálunk bújni, egy hídon való átkelés akár 20-30 percet is igénybe vehet… Ez persze nem azt jelenti, hogy nem találja meg benne mindenki a kellő izgalmakat. Szellemként is hozza a szintet, de ha itt-ott felbukkanunk, sem okoz csalódást, sőt, néha menőbbnek éreztem kicsit megmutatkozni. Ezzel csak kiélhetjük az amúgy mindenkiben ott levő gyűjtögető ösztönt, ami addig nem áll, amíg minden nem kerül a birtokunkba, ráadásul valakinek meg is mutattuk, hogyan töröljük le a térképről a fasizmust. Legyünk már maximalisták…

Sniper Elite 4 02.17.2017 - 19.37.06.03

Itt említeném meg a játék egyik negatívumát is, mely jó ideje nem változott e stílusban. Egy lövésre felkapja az ellenség a fejét. Két, ugyanarról a helyről leadott lövésre már lokalizálnak és célba vesznek. Ha azonban a lövések közt helyet váltunk, majd egy perc erejéig elrejtőzünk, a kutatást felfüggesztik és minden megy tovább a normális kerékvágásban. Tipikus hiba: látják megtizedelődni soraikat, de pár perc és visszarázódnak a rutinjukba.

Egy másik negatívum a mentés, melyet a Sniper Elite 4 hajlamos automatikusan a harcok kellős közepén véghez vinni. Ha manuálisan nem mentünk, egy lövéssel képesek vagyunk elrontani egy egész offenzívát, így erre érdemes figyelni. Szintén ide sorolnám a fegyverprogressziót is, ugyanis bármennyire próbáltam a kiinduló Springfield-nél jobbat találni, nem igazán ment, legalábbis az alapjáték arzenáljából…

Sajnos a sztori menete sem épp lebilincselő, hiszen a feladatunk nagyjából kimerül egy-egy nagyobb target likvidálásában, tervrajzok ellopásában vagy bombák elhelyezésében. Ami változik, az szinte csak az ellenségek száma és elhelyezkedése, így ha valami nagyobb bulira vágyunk, elő kell másznunk a bokorból. Érdekesen hangzik, de a kooperáció nagy mértékben képes ezen segíteni, feltéve persze, ha normális társa(ka)t találunk. Míg valamelyikünk halad, a másik fedezi és navigálja… – És itt kérnék bocsánatot a hölgyeménytől(!), akitől egy küldetés kellős közepén kényszerültem kilépni! – Sajnos a másik véglet is játszik, amikor is egy bajtárstól kapjuk a golyót csak úgy heccből. Kinek hiányzik a fejlövés, ha van egy csapattársa...

Sniper Elite 4 02.15.2017 - 20.45.03.03

A multiplayer szekció is versenyképes! A Distance King mód személyes kedvencemmé vált, mikor is a találatok mennyisége helyett a távolság a döntő. Persze itt ha elbújunk és nem mutatkozunk az enemy előtt, is lehetőségünk van nyerni, így ebbe is bele lehet rondítani. Sajna a játékosok nagy része inkább a no-cross TDM-et részesíti előnyben, melynek lényege, hogy egymás területeire nem léphetünk be, így fókuszálva a mesterlövészkedésre. Néhány mikrofonhuszártól eltekintve élveztem ezt is. Ezen felül néhány challenge is színesíti a játékot, melyek közt Hitler likvidálása ismételten opció.

Összességében tehát egy, a Sniper Elite címre érdemes játékot kaptunk a Rebbellion műhelyéből, mely bár az intuíciót kedvelőknek nem nyújt majd sok izgalmat, képes jó pár kellemes órát okozni. Az optimalizációra sem lehet panaszunk, a pályák másodpercek alatt betöltenek (még HDD-re telepítve is), apróbb grafikai rendellenességeken kívül pedig nincs észrevehető hibája. A karakterek kidolgozottsága bár lehetne kissé részletesebb, a környezeti részletesség ezt nagyrészt kompenzálja.

vissza

Sniper Elite 4

Kiadó: Rebellion Developments

Fejlesztő: Rebellion Developments


Rövid vélemény

+ nagy bejárható terület
+ intelligens AI
+ látványvilág

- automentés
- monoton feladatok

85 %
Legolvasottabb cikkek