Shutshimi Seriously Swole - teszt
Mi történne akkor, ha az R-Type játékmenetét kereszteznénk a Wario Ware-féle minijáték mechanikával, majd amit kaptunk, azt nyakon öntenénk egy jó adag hallucinogénnel, mindezt a 80-as évek Commodore 64 zenei és látványvilágával párosítanánk? A választ megtalálod a Shütshimi-ben!
A játék főszereplő hala olyan, mit Sly a Rambo 2-ben. Az első részben nagy volt, de kissé húsos, viszont a folytatásra jól kigyúrta magát. Szálkásabb, mint egy egész kárászraj! A kopoltyúszseni Szenilla rövidtávú memóriazavarát is örökölte, azaz csak 10 másodpercig jegyzi meg a dolgokat. A játékmenet is erre épül, ugyanis 10 másodperces shoot’em up hullámokban kell helytállnunk, azaz oldalra haladva az ellenségek támadásait kell visszavernünk, illetve azokat kell likvidálnunk. Amennyiben túléltük az említett időkorlátot, egy upgrade, vagy egy tárgy a jutalmunk. Vagy valami spéci fegyvert kapunk, vagy összemegyünk tőle, de az is lehet, hogy a szivarunkhoz illő kalapunk lesz. A pályákon mindig valami beteg dolog történik. Néhol fejjel lefelé játszódó, inverzes játékmenetet kapunk, másutt szupergyorssá válik minden körülöttünk, de előfordul, hogy egy ugráló várban kell helytállnunk. A cél a túlélés, illetve az eredménylista javítása. Az ellenségek kidolgozásánál is kellőszámú drogot fogyaszthattak a fejlesztők, ugyanis a napszemüveges cápáktól kezdve a repülő fenekekig megtalálható benne minden. A végtelen számú, egyre nehezedő feladatokat boss harcok színesítik, többek között a Beatles-féle sárga tengeralattjáró, illetve a Loch Ness-i szörny is a repertoár része.
A tavaly megjelent változatok közül PS4-en 4-en is játszhattuk a programot, míg Vita-n egyedül. Szerencsére a most tesztelt Wii U változat is magában foglalja ezt a többjátékos opciót, ami szintén élvezetesebbé teszi a játékot. Ebben a co-op módban több exkluzív tárgy is van, illetve az ellenségek legyőzése is könnyebb. Amennyiben a csapattárs meghal, annak szelleme lassíthatja a támadásokat.
Látványban az említett C64-féle grafikát hozza, és a hanghatások is a SID chip keltette 3 csatornás „zajok”. Az utóbbi tényleg zseniális lett, ugyanis tényleg remek nosztalgikus érzést kölcsönöznek a játéknak, ellenben a grafika nem nagy szám, sőt minden nagyon elnagyolt, és túlságosan is pixeles. Bevallom, én már kicsit unom ezt az „erőltessük a 8-bites látványvilágot” gondolkodást.
Shutshimi Seriously Swole
Kiadó: Choice Provisions
Fejlesztő: Neon Deity Games
Rövid vélemény
+ Vicces, beteg stílusa van
+ Multiplayer
+ Ötletes játékmenet
- Több tárgy is lehetne benne
- Gyenge grafikai megvalósítás