Resolutiion – teszt

A Resolution az indie-akciók kedvelői szemében talán a Superbrothers: Sword and Sworceryre, vagy a Hyper Light Drifterre hajazhat, ám leszögezném, mivel egyikkel sem töltöttem túl sok időt, számomra e játék meglehetősen eredeti élmény volt. Bár e hasonlóság több színben is felüti a fejét, ezesetben egy narratívát is kapunk, mely nem szimplán elmélyül a gondolatokban, de rengetegszer meg is kérdőjelezi tetteinket…

Egyszerűen összefoglalva talán azt tudnám mondani, hogy a játékosok amnéziás bérgyilkosok bőrébe bújva veselkednek neki e kalandnak, a megbízó pedig egy Alibii nevű, cseppet talán túlságosan is kíváncsi AI, aki rengeteg helyszínre kalauzol annak érdekében, hogy fény derüljön nem csak a világ titkaira, de saját múltunkra is. Az NPOC-kkel való beszélgetés sok esetben megkavarja majd a dolgokat, de a furcsa környezet is hatással lesz a haladásra.

Ha csak egy témát kellene mondanom, melyre a projekt összpontosít, az a vak hit lenne: valahogy mindig megteszünk mindent annak érdekében, hogy megkapjuk, amit akarunk, pedig nem is tudjuk sokszor, mi a cél. Nem egyszer fordult elő, hogy nem kívántam megölni speciális célpontokat, vagy nem voltam teljesen biztos benne, hogy ez az elsődleges cél, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem mindig én vagyok, aki irányít. Bár sok esetben a játékosra támaszkodik a sztori, egyre többet és többet akarunk tudni mindenről, ami körülvesz bennünket.

Az egész projekt hangulata meglehetősen sötét, de a hozzáadott humor és szarkazmus mégis bájossá teszi a világgal való interakciót. A játék legerősebb tulajdonsága talán, hogy e a furcsa környezetben játszott szerepünk felfedezését is egyedi megvalósítással követi. A homokban cápa módjára úszkáló macska, a naga, mely úgy néz ki, mintha Microsoft Paintben alkották volna meg, és inkább kukac, mint kígyó…

A harcrendszer lineárisan felépített része a Resolutiionnek. Az elején kizárólag közelharci támadásokkal likvidáljuk az ellent, melyek egyébként egész utunkon végigkísérnek majd, de új képességekkel is bővül majd az arzenál. Ezek bár soha nincsenek túlbonyolítva, majdnem minden esetben az adott környezethez igazodnak. Érdekesség, hogy akár védekező, akár támadó pozíciót vettem fel, mindig ismerősnek tűnt az egész, mintha már játsazottam volna vele korábban…

Mégis remek időtöltés… Az ellenségek nagyobb csoportjainak likvidálása, vagy a halál árnyékából való többszöri kibúvás mind-mind izgalmas, és kihívást jelentő eleme a játéknak. Rengeteg támadás esetében esélyünk sincs azok blokkolására, maximum a kikerülés lehetséges. Itt is minden megalkotott formatervnek megvan a maga harci sémája, mely bár nehezen, de kiismerhető. Ha meghalunk, csak a legközelebbi ellenőrzőpontra kerülünk vissza, akit pedig már egyszer megöltünk, az halott is marad. A bossharcok szinte minden képességünket próbára teszik. Nem elég, hogy beleolvadnak a játék narratívájába, de egyfajta véletlenszerű eseménysorozattá változtatják a harcot, nem csak puszta verekedésről van szó.

Ha a Resolutiiont a pixelkaland jelzővel illetem, az minden szempontból csak dicséret, a felfedezhető környezet és az animációk gyönyörűek. Az irányítás sok esetben egy hatalmas kérdőjel, főleg az új területek és képességek bevezetése után, mégsem tévedtem el olyan sokszor, mint elsőre gondoltam. Ha rossz irányba haladunk, a játék – mondhatni – mindig a szükséges elemekkel blokkol a jó útra való térítés érdekében.

A zene is hozzájárul a játék szépségéhez, egyediségéhez. Nem csak a lejátszót táplálja, de felveszi a játékos ritmusát, és szinte leutánozza a cselekedeteket. Minden terület tele van egyedi hangokkal, még harcok közben is, bár néha jobb lett volna egy egyértelműbb utalás, mégis mennyi kárt okoztam eddig a bossnak. Néha egyszerűen nem tudtam, egyáltalán használnak-e bármit is a támadásaim, aztán amikor a fő kifeküdt, rájöttem, mégiscsak jól csináltam valamit.

Van tehát bőven jó ötlet a Resolutiionben. Érezhetjük a filozofikus gondolkodásmód jelenlétét is, az ebbe fektetett energia pedig egyszerre éleslátó és játékos, mégis azt mondanám, e részek kissé távol esnek a fő történettől, és esetenként elég homályosak. Összességében azonban továbbra is egy érdekesen vizualizált, bizonyos értelemben talán intellektuális anyagról beszélünk, mely nagy jutalom, ha képesek vagyunk megbirkózni az egyedi ötletekkel, és azok jelentéseivel.