Pikmin 4 – teszt

A Pikmin-sorozat nem is olyan rég szerepelt nálunk a Pikmin 1+2 kiadás okán, ami bár két mai napig szórakoztató játékot kínált, de orbitálisan magas árcimke mellett ahhoz képest, hogy mennyire alap is volt a kiadás. Természetesen ez inkább volt egy jó üzleti fogás a Nintendo részéről, hisz az immár több mint húsz éves sorozattal bizonyára kevesen játszottak a mostani Switch-tulajdonosok körében, és mindenképp okos ötlet felzárkóztatni őket az nyár egyik legnagyobb Switch megjelenéséhez, avagy a Pikmin 4-hez.

A sorozatot mindig is egy nagyon aranyos, nagyon színes köntösbe bújtatott rabszolga-szimulátorként azonosítottam, és persze ez most sem változott, sőt, olyan mintha már a készítők is nyíltan felvállalnák azt a tényt, hogy a háttérben ennél több bújik meg.
Alapjában véve a Pikmin 4 nem sokban különbözik az elődeitől. Még mindig egy puzzle/kalandjáték és egy RTS keveréke, ahol kis pikminek csoportjait irányítjuk, hogy felfedezzük a területeket és teljesítsük a küldetéseket. Ebben a játékban ez egy -vagy inkább két tucat- mentőakció. Először a sorozatból ismert Olimar kapitány eltéved egy Földhöz hasonló bolygón, majd a megmentésére induló mentőcsapat is hasonlóan elakad. Igen, bár ennek túl nagy érdemi jelentősége nincs, de a sorozat történetében először saját karaktert kreálhatunk és irányíthatunk, akivel először a megmentőket, majd magát a kapitányt kell megmentenünk.

Mint említettem, a Pikmin-sorozat elég sötét tud lenni. Persze, a címadó pikmin egy csomó imádni való növényszerű lény akik egy hatalmas, kevésbé kedves lényekkel teli világban navigálnak. A Nintendo játékainak szokásához híven ez is aranyos és színes. De időnként elég hátborzongató is: nem egyszer egész morbid ellenfelekkel kell harcolni, sötét barlangokat felfedezni, és ahogy a pikminek harcba vetik magukat, akár csak egy éhez zombi-horda, lassan az élet minden apró szikráját kiszívva a náluk sokkal nagyobb ellenfelekből, akiknek a holttestét aztán elszállítják, hogy újrahasznosíthassák.
A Pikmin a felszínen cuki, de annál sötétebb, minél többet gondolunk bele - ezt meg tovább tetézi az új rész, ahol kapunk egy survival módot és néhány, csak éjszaka látható kísérteties pikmin-t.

Játékmenetileg a pikminek irányítása szerencsére sokkal kellemesebb, bár az RTS alapok megmaradtak, de a felfedezés így nem olyan idegölő amiatt, hogy beragadnak vagy lecsúsznak valami szűk fordulóban apró kis barátaink. Az időlimit ismét napokra van bontva, de szerencsére a napok száma végtelen, nincs egy maximum, ami alatt meg kell menteni mindenkit. A fő cél persze az, de a felfedezés most még nagyobb szerepet kap, hisz csak úgy mehetünk új területekre, ha összeszedjük a meglévő pályákon elszórt kincseket. Ehhez nem csak a pikminket hanem hűséges két lábú űrkutyánk is segítségünkre lesz, saját fejlődési fával és hasznos képességekkel.
Az újdonságok szerencsére nem itt érnek véget, hisz a történetben elég suta és értelmetlen módon beépített, de annál szórakoztatóbb Dandori események is jelen vannak, ezek elzárt területeken és megadott csapattal időre vívott harcok, ahol általában az ellenfélnél gyorsabban kell összeszednünk minden pályán lévő tárgyat. Ahogy a játék többször kiemeli, a Dandori a tervezés és multitasking képességünk teszi próbára, eleinte elég lesz csak össze vissza küldeni barátainkat és jó eséllyel megnyerjük a csatát, de ahogy nehezedik a kihívás valóban gondosan meg kell tervezni minden parancsot és annak sorrendjét.
Ezt a módot egyébként egymás elleni is játszhatunk egy barátunkkal a történettől függetlenül a főmenüből kiválasztva.

De visszatérve a kampányra, a legnagyobb újdonság, ami egyben felvállalja a Pikmin horrorosabb mivoltát is az éjszaka játszódó pályák, hisz ebben a világban csak ekkor szerezhető egy furcsa, ragacsos anyag, ami elengedhetetlen lesz a küldetésünk teljesítéséhez. Alapvetően az éjszakai kirándulások a horda vagy a túlélő mód megfelelői, ahol új, világító pikminekkel harcolhatunk különösen dühös ellenségekkel, akik megpróbálják elpusztítani a kaptárat, ahonnan a ragacs származik.
A cél az, hogy túléljük az éjszakát, hogy a gyógyító moslék egy részét visszahozhassuk a bázisunkra. Ezek a kihívások elég intenzívek, de leginkább a hangulatuk miatt lesznek emlékezetesek, hisz nemcsak sötétebb pályákon leszünk, hanem a napközbeni ellenfelekkel ellentétben itt vérvörös szemekkel támad ránk mindenki, már nem csak önvédelemből harcolnak, hanem céltudatosan támadnak minket véget nem érő hullámokban.

A Pikmin 4 nem váltja meg a világot, és ahogy elődei most is csak tovább bővít egy már jól működő formulát. Viszont ezek az ötletek jók, újszerű élményt kínálnak a rajongóknak és tartalmas kikapcsolódást az újonnan érkezőknek. A játék ráadásul remekük néz ki, szokás mondani, hogy a Switch igazából lemaradt a kétezres években grafikai szinten, és bár messze lemarad a többi jelenleg piacon lévő konzoltól, mégis szembeötlő a grafikai fejlődés úgy, hogy pár hetes különbséggel lehetett megtapasztalni az első GameCube-os részt. Kisebb negatívum, hogy ez a grafika csak 30 fps-ben tudja maximalizálni magát, de mivel a játék amúgy sem a gyors akcióról szól, nem olyan zavaró, és az legalább stabil, 10 vagy 100 pikminnel a képernyőn.
Végszóként tehát, ha régi rajongók vagytok ismét sok óra szórakozás vár rátok a negyedik részben, ha viszont még sose játszottatok Pikmin-játékkal, akkor a legcsiszoltabb és élvezetesebb kiadás lesz a negyedik, amit kár lenne kihagyni.