Party Hard 2 - teszt

2018-11-17 19:18:00

A második rész a sorozatban… Megmondom őszintén, nem is hallottam hírét, hogy folytatódik, először nehezen is álltam neki, ám végül nembántam meg. Ha az elején, röviden-tömören, pár szóval kellene jellemeznem, a Hotline: Miami és a Hitman széria szerelemgyermekeként írnám le, ám e hihetetlenül alacsony színvonalat tükröző külső mögött egy szinte művészi szintre emelt sorozatgyilkos árkád játék csücsül.

A sztorit jó szokásomhoz híven nem lőném le, elég annyit leszögezni, hogy főhősünk aludni próbál, ám a helyiek keményen buliznak, ezt pedig mindegy, milyen eszközzel, de meg kell akadályoznunk. Láttátok a Harry Brown c. filmet? Na, első benyomás alapján ehhez hasonlítottam, ám hamar be kellett látnom, hogy a film minden tekintetben tapintatosabbra sikerült, és az ottani főszereplővel ellentétben itt a rosszfiút játsszuk, ami meg kell, hogy mondjam, jó érzéssel tölt el. Bár a játék fő komponense a szórakozás, a frusztráció sem esik a reflektorfényen kívül: az „Ölj meg mindenkit!” és hasonló célok gyakran képesek túltenni az én személyes erkölcsi magaslataimon.

Tényközlésként jegyezném meg, hogy a Party Hard 2 csak és kizárólag helyi kooperatív módot támogat, internetes funkció nincs. Igen, bizonyára szórakoztatóbb volna, ha bárkivel összeülhetnénk esténként, de higgyétek el nekem, nagyon kemény koncentrációt igényel a játék. Ne zavarjon össze senkit a Magicka stílus, a PH2 igenis kemény. Én is besétáltam a bulihelyre, mint a befőtt, aki elrakja a nagymamát, de egy raklapnyi kihívással, módszeres követelményekkel, és bosszantóan okos AI-val találtam szemben magamat.

Korábban említettem a fellelhető, illetve használható eszközöket… Na persze van egy felső határ, de lényegében tényleg bármit igénybe vehetünk az ünneprontáshoz. Mielőtt bárki is megkérdezné, igen, még így is nehéz a játék! A crafting rendszer is olyan rejtelmeket foglal magába, melyek megoldásához jómagam is több 10 percet járkáltam fel-alá…

Egy dolog azonban, amit kifogásolnék, az a multi-kill mérő… valahogy mintha nem akarna együttműködni magával a mechanikával. Mikor mindeki azon van, hogy megtaláljon, te pedig helyiségről helyiségre settenkedsz a túlélés érdekében, az utolsó dolog, ami átfut az agyadon, hogy emberi határokon belül oldod meg a helyzetet. És mégis, mintegy utolsó kétségbeesésben, de bekerült a játékba.

Leírhatatlanul nagy összetettséget éreztem a játékban, és előre leszögezném, hogy csak azok fogják szeretni, akik nem bánják, hogy egy-egy hiba miatt elölről kelljen kezdeniük mindent. A Party Hard összesen 16 szintből áll, ez pedig könnyen 16-20 órás időigénnyel is járhat. Szükséged van egy benzines kannára? Ölj meg valakit, hívd a mentőket, majd amíg ők a holttesttel foglalkoznak, lopd el az autójukból! A szintek maguk nem véletlenszerűen generálódnak, azonban az NPC-k viselkedése igen, így többszöri próbálkozás esetén új terveket kényszerülünk készíteni.

Minden küldetés több, apró részletből áll össze, így könnyebb megérteni, pontosan mit, és miért csinálsz. A main karakteren kívül többet is lehetőségünk van feloldani, kiknek bőrébe bújva további eszközök állnak rendelkezésünkre. Egyrészről azonban ez is csalódás volt számomra, ugyanis mindegyikük minden szempontból jobb, mint az alap figura.

A missziók után a statisztika összegződik, a játék közli velünk, hány embert öltünk meg, stb. Itt előnyeinket is felsorolják, mint például a holttestek elrejtése, de meg kell mondjam, kevernem kellett a stílusokat, hogy a diszkrétség mellett megmaradjanak a kínált izgalmak is.

Hogy a kinézetről is beszéljünk egy keveset, nincs túl sok lehetőségünk a beállításoknál, azonban nem kell aggódniuk a komolyabb felszereléssel rendelkezőknek sem… A Party Hard 2 nincs 60 FPS-re korlátozva, a V-sync is kikapcsolható némi plusz sebességért cserébe, mi több, magasabb felbontáson, bekapcsolt részletekkel gyönyörű látványt nyújt, a pixelizált robbanási effektek pedig egyszerűen zseniálisak.

Összességében elmondható, hogy egy egyszerű koncepcióra épülő játékról beszélünk, melyet a maga határain belül maximalizáltak a fejlesztők. Megjegyezném, hogy a Party Hard 2 egy megjelölt célközönséggel rendelkezik, szemben az általánosan felállított tévhittel, hogy olyan projektet kell gyártani, mely minden unatkozó embert elér, és mindenkinek tetszik. Szinte kihasználja az ember önkifejezését és felfedezési vágyát… Tényleg úgy kell nekiállni, mint egy üres könyvnek, és meg kell írni saját szabályainkat. a művészi stílus öröm, a 8 bites animációk csodálatosak. A szintek elég nagyok, a lehetőségek skálája széles, az AI okos. A legegyszerűbb, ha azt mondom, van benne Hitman, de Singularity és Half Life is.

vissza

Party Hard 2

Platform: PC
Kiadó: tinyBuild
Fejlesztő: Pinokl Games
Kiadás dátuma: 2018. okt. 25.

+ összeszedettség
+ játékosok önkifejezésének kihasználása
+ remek koncepció

- multi-kill mérő
- háttérzene

80 %