Oddworld: Abe's Oddysee – New 'n' Tasty! - teszt
17 évvel ezelőtt, a kis szürke PS1-en rongyosra játszottam egy fekete demó korongot, amit egy angol PlayStation magazinhoz csatoltak. Volt rajta egy cím, ami hihetetlenül félelmetes és komor hangulatot árasztott, nevén nevezve az Oddworld: Abe’s Oddysee-ről van szó. Abe karaktere akkor annyira népszerű volt, hogy még divatosnak számító Music Insructor zenekar Get Freaky című klipjében is szerepelt, sőt még énekelt is. Abe már önmagában egy vicces figura volt, ahogyan osont, beszélt, szinte minden megmozdulásán röhögni lehetett. PS4-en megújult a játék 2014-ben Oddworld: New 'n' Tasty! néven, majd 2015-ben Xbox One-on, PS3-on és PC-n is megjelent. Idén a PS Vita, és a Wii U tulajok is belekóstolhatnak a remake-be. Tesztünk az utóbbi változatról szól.
Mi egy Abe nevű Mudokon faj egyik képviselőjét irányítjuk, egy 2,5 dimenziós platform-puzzle mixben. Hősünk a RuptureFarms ételgyár alkalmazottjaként tengeti békés rabszolga életét. Szürke takarítói hétköznapját megtöri, hogy éppen meglátja a cég vezetőségének éves lefelé tendáló jelentését. Az új termék bevezetésére is fény derül, melynek alapanyaga maga a Mudokon faj. Sajnos leleplezik, így menekülőre fogja a dolgot. Menekülése közben bajtársait is próbálja megmenteni. Összesen 299 rabszolgatárs van (3x annyi, mint az eredetiben). Érdemes minél többet felszabadítani, ugyanis a játék kétféle, egy pozitív, és egy negatív befejezéssel is rendelkezik.
Meglepő, de a játékmenet még mindig időtálló. Többféle megoldás létezik a feladatok megoldására. Például dönthetünk, hogy az ellenséges őrök, a Slig-ek bőrébe bújunk hipnózis segítségével, és velük kiírtjuk kollégáikat, vagy a reflexünkbe bízva egy jó időben történő kapcsoló meghúzásával oldjuk meg az ellenségek likvidálását. Kalandunk során egy Elum nevű társat is kapunk, akit „meglovagolhatunk” . Néhány puzzle megoldásához a memóriánkra is szükség van. Ilyen a fütty, a szellentés, és a különböző parancsok (Hello, Follow me) egymás utáni variációinak megjegyzése. Helyes válasz esetén néhol elektromos zárat kapcsolnak ki a társak, vagy egy ideig robbantani tudjuk a körülöttünk lévő aknákat, bombákat is. A bajtársainkat is ezekkel a parancsokkal tudjuk irányítani, illetve a pszichés képességünkkel tudjuk a meneküléshez szükséges madaras portálokat is megnyitni. Picit könnyítve lett persze, sőt sűrűbb a checkpoint, illetve a gyorsmentés is adott. Ketten is játszhatjuk a programot, igaz, csak egymás után felváltva.
A felújított látvány művészi, és gyönyörű, bár egy picit fényesebb lett, így a régebbi komor hangulatából vesztett valamelyest. A Unity motor elég izmos, így Xbox One-on és PS4-en is sokszor esett a framerate (60-ról néhol 30-ra is). Wii U-n sajnos tovább romlott a helyzet, így általában 30 fps körül mozog, de volt, amikor 20 alá is zuhant. Ez sokszor dühítő, ugyanis nagyon nehéz a játék, és néhol tényleg centiken múlik egy időzítés. Ezzel a lassulással sokszor agyonvágják a játékmenetet. Grafikában a PS3-as, és a PS4-es, Xbox One-os verziói közé esik, de inkább az előbbire hasonlít, ugyanis hiányzik a dinamikus árnyék és fénykezelés. Így is nagyon szép, de a korábbi változatokat látva azért hiányérzetünk van. Szintén bosszantó, hogy korábban az Xbox One tulajok panaszkodtak arra, hogy a játék néhol kifagy. Ebben a változatban egyszer találkoztam vele, így két év után ezt azért illett volna kijavítani.
Wii U újdonságok? Csak TV nélküli mód van. PS4-en az érintőpaddal lehetett gyorsmenteni, itt sajnos az érintőképernyő sincsen erre a célra használva.
Ha nincsen más géped otthon, akkor érdemes letölteni az eShop-ból, mert barátságos az ára. Ennyiért egy igen látványos, és tartalmas programot kapsz. Ha van otthon más géped (PC, PS4 vagy Xbox One) akkor viszont azokra szerezd be az említett belassulások miatt.
Oddworld: Abe's Oddysee – New 'n' Tasty!
Kiadó: Oddwold Inhabitants
Fejlesztő: Nephilm Studios