Kiszivároghatott a PlayStation Plus Essential júliusi kínálata

2022-06-27 21:34:00

Bizonyára egyikőtök sem maradt le róla, hogy júniusban teljesen megújult a PlayStation Plus. Az új tagsági program keretein belül több szinten érhetők el előfizetések, a nyújtott szolgáltatások pedig ennek függvényében kerülnek besorolásra. Aki nem változtatott az alapcsomagon, automatikusan az Essential szintre került, mely megfelel az eddigi tagsággal. Ennek ingyenes játékai szivároghattak ismét ki a júliusi kínálatból.

Bár már csak néhány nap választ el bennünket az év hetedik hónapjától, így nemsokára a hivatalos bejelentés is esedékes, de ahogy azt már megszokhattunk az elmúlt hónapokban, előre kiszivárgott az ingyenes játékok listája. A pletyka szerint a Crash Bandicoot 4: It's About Time érkezik PS4-re és PS5-re egyaránt, a The Dark Pictures: Man of Medant kapjuk PS4-re, illetve az Arcadegeddon jön szintén mindkét generációra. A szivárgás ezúttal Billbil-kunnak köszönhető, aki komoly múlttal bír e téren.

A Man of Medan ugyebár része az Extra szintű előfizetésnek, most azonban úgy fest, az Essentialra is ellátogat. Bemutatnom, úgy gondolom, nem kell, a Supermassive horror-anotlógiájának első epizódjáról van szó, akik egyébként a nemrég megjelent The Quarry mögött is állnak. A Crash Bandicoot 2020-ban megjelent klasszikusát szintén nem hinném, hogy jellemeznem kellene, végül pedig az Arcadegeddon. Őt a Friday the 13th-t és a Predator: Hunting Groundsot is jegyző IllFonic fejlesztette, és bár a jelenleg is futó korai hozzáférésű fázisban nem halmozta túl a sikereket, remélhetőleg a júliusi kínálatban való felbukkanásig az 1.0-ás verzió is elkészül.

A kínálat július 5-én válik elérhetővé, eddig lehet letölteni a jelenleg is terítéken lévő júniusi játékokat, a hivatalos bejelentésre pedig várhatóan 29-én kerül sor.

vissza