Elex II – teszt

Ha az RPG-ről, mint műfajról van szó, mindig is a kedvenceim közé tartozott. Pályafutásomat e téren a Gothic-szériával kezdtem, mely azóta is a Top10 listám egy előkelő helyén díszeleg, így örömömre szolgál, ha ilyen címről írhatok tesztet. Jelen irományom alanya az Elex II, mely szintén a Piranha Bytes műhelyéből gurult ki, és az első rész után komoly elvásárokat támasztottam felé.

Mivel az első felvonást szerettem, és mivel szinte ordított egy folytatásért, bátran vetettem bele magam a kalandokba, hogy megmentsem a Magalan bolygót egy idegen, túlvilági fenyegetéstől. Bár e cél egyértelmű, a játék nem csak hogy teljesíti ezt, de ismét összehozott egy olyan fordulatokkal teli történetet, mely könnyedén trilógiává nőheti ki magát.

Leszögezném azonban, hogy mielőtt bárki nekiállna, erősen ajánlott az első epizód ismerete!

Azt is leszögezném, hogy aki elsőosztályú grafikára vágyik, vélhetően csalódni fog, de mind tudjuk, hogy egy ilyen játéknál nem is ez a fontos. Az arcok animációi, a textúrák, az általános grafika mind-mind olyan dolgok, melyekre nem is térnék ki különösebben, elvégre aki ismeri a stúdió korábbi játékait, tudja, mire számíthat. Több fórumon is olvastam, hogy Eurojank alműfajba sorolták a címet, ennek köszönhetően pedig rengetegen leírták, mondván, hogy „biztosan tele van hibákkal”… Ezzel ellentétben le a kalappal az alkotók előtt, ritkán ütköztem akár technikai, akár más problémába.

Az Elex 2-ben ismét Jax bőrébe bújhatunk, akit ugyebár egykor hősként tiszteltek, az idők folyamán azonban elfeledték tetteit. Célunk, hogy egy csokorba fogjuk a Magalan bolygó összes frakcióját, és együttes erővel nézzünk szembe a fenyegetéssel a Skyand képében. A történet során rengeteget megtudhatunk róluk, a bolygóról, és sok minden másról is, mely bár a felszínen egyszerűnek tűnhet, a leleplezésekkel folyamatosan a visszatérésre készteti a közönséget.

Frakcióit tekintve az Elex 2 megtartotta az első részben is elérhető lehetőségeket: Magalan durva, banditaszerű csoportja, az Outlaw, az erősen vallásos, technológiában jártas Cleric, és a mágiahasználó Berserker. Azonban a dolgok nem merülnek ki ennyiben, további frakciók és választási lehetőségek is rendelkezésünkre állnak: csatlakozhatunk például az első rész fő antagonistáihoz, az Albokhoz, de a God of Obliviont imádó Morkonokhoz is, de érdemesnek tartom megemlíteni, hogy akár el is utasíthatjuk a csatlakozást, legyen szó bármely csoportról is.

Mindezen felül saját kompániánkhoz is csatlakozhatunk, rengeteg az ismerős, visszatérő arc az előző részből, és vannak új segítőink is. Mindegyikük lenyűgöző, változatos, saját, történettel rendelkezik, még ha a küldetések néhol ismétlődnek is. Itt említeném meg, hogy az első felvonáshoz képest a románcok ezúttal sokkal érettebbek és bonyolultabbak. A párbeszédeken alapuló döntések egyébként egy meglehetősen szabványos erkölcsi rendszer alapján működnek, szavaink és tetteink is hozzájárulnak a többiek által rólunk megalkotott véleményhez. E pontszámok döntik el, hogy jó, avagy rossz emberként tekintenek-e ránk, és ennek bár a játék egészére gyakorolt hatása kicsi, befolyásolja az interakciót társainkkal. Ha túlzottan húzunk valamelyik oldal felé, akár az is előfordulhat, hogy nincs választási lehetőségünk egy-egy diskurzus során.

Áttérve a harcrendszerre, azt tudnám mondani, hogy bár kifinomultabb, mint az előző rész esetében, még mindig nem éri el egy mai RPG szintjét. Ennek ellenére az alapok kitűnően működnek, háríthatunk, kitérhetünk és különféle képességeket használhatunk. Felszerelések terén a legnagyobb javuláson a jetpack használata ment keresztül, és nem csak a nyílt világban való funkcionalitása miatt, de a harcokban tanúsított szerepét illetően is: akár a levegőben is szembe szállhatunk az ellenséggel, és az ehhez kapcsolódó különféle mozdulatok animációi is jól sikerültek.

A Piranha Byteshoz híven a nyílt világ ezúttal is szinte ragyog: arra ösztönöz, hogy minden eldugott zugot felfedezzünk. És nem egy ikonokkal teli térképpel teszi ezt, hanem a legtisztább formában, a felfedezés szabadságával, a bárhová való eljutás lehetőségével, egy szenzációs kalanddal és az érzéssel, hogy a világ él, lélegzik. Minden sarkon idegenek, robotok, fantázialények lesnek ránk, sértegetnek, támadnak, vagy épp csodálnak, segítenek.

A küldetések is nagyszerűek, sokfélés és részletesek. Bár vannak alaptípusok is, mint az Y számú ellenség megölése vagy X elkísérése Z-hez, de az egyedi missziók lenyűgözőek, rengeteg tennivalót biztosítanak, – mondhatni – becsülik, tiszteletben tartják a játékos idejét. A küldetések többsége önmagában is kielégítő. Még ha csak tervezési szempontból is van értelme, fokozza a hangulatát a háború közeledtének tudata, és amikor tényleg eljön, epikus harcokban és felemelő élményekben részesít bennünket.

Összességében azt tudnám mondani, hogy az Elex 2-nek bár van néhány apró hiányossága, nem ott, ahol ez számít. A Piranha Bytes nem csak egy fantasztikus nyílt világú RPG-vel állt elő ismét, de egy olyan folytatással, mely átemeli elődje minden elemét, és sokszorosan feljavítja azt. Le a kalappal!

A tesztpéldányért örök hála a Magnew Games-nek, a képekért pedig külön köszönet a PC RPG communitynek!