A Bethesda lerántotta a leplet a készülő Prey-ről, ami nem az első rész folytatása, hanem egy teljesen újragondolt IP lesz.
Egy két perces előzetessel rukkoltak elő az új Prey játékot jegyző Arkane Studios kollégái. A bemutató után megtudtuk, hogy ez nem a 2006-os epizód folytatása vagy remake-je lesz, hanem egy teljesen új nézőpontból megfogott IP.
Ha szeretnél biztosra menni, foglald le most az első példányok egyikét a Konzolvilág boltjában!
A történet szerint 2032-ben egy Morgan nevezetű úriembert (aki lehet hölgy is) kell irányítanunk egy hatalmas területen, amin belül különböző feladatokat hajtanunk végre, hogy túléljünk még egy napot az alienekkel megtömött sötét, sci-fi világban, ahol semmi sem az, aminek látszik. A képek alapján egy keményvonalas pszichológiai akció-thrillerre számítunk. Ebből következik, hogy főhősünk egy rejtélyes és veszélyes kísérlet tesztalanya, ami újabb és újabb kérdéseket vet fel majd benne.