Battlefield V – teszt

A már jól ismert „szépség és szörnyeteg” képlet évek óta alapját képezik a szériának, és meg kell, hogy mondjuk, a Battlefield V sem kivétel ez alól, mi több, rá is tesz még egy lapáttal. A játék rettenetesen közel enged a háború okozta borzalmakhoz, mindezt azonban káprázatos animációkban képes tálalni. Visszatérünk a gyökerekhez, a második világháború ütközeteit első kézből tolják elénk, ahogy azt már a Battlefield 1-nél is tapasztalhattuk. Az alapformula sem változott, a csipetnyi reform mégis képes új köntösbe öltöztetni a játékot.

A szárazföldi küzdelmek halálosabbak, mely az új ballisztikus modellnek, és röppályarendszernek köszönhető. A térképen való navigáció intuitív, egyszerűbb látszatot kelt, ezzel még jobban éreztetve, hogy az akadály itt nem a káosz, a zavar, hanem mi magunk vagyunk. Minden játékos (kaszttól függetlenül) újjáélesztheti csapattársát, ami még nagyobb összefogásra ösztönöz. Mivel e folyamat igénybe vesz néhány másodpercet, az orvosok az instant revive-nál fogva nem válnak feleslegessé. Az ellenség felderítése ezúttal a Recon osztályra korlátozódik a távcsövet használva (na meg persze a különféle perkek).

A csapatmunka és a klasszikus szerepek hangsúlyát az Attrition rendszer csak tovább fokozza. Ügyelnünk kell rá, hogy a spawnnál nem kapunk túl sok lőszert, így mielőbb utánpótlásra kell fókuszálnunk. Itt kerül előtérbe a Support, akik csomagokkal segíthetnek ki, valamint az Assault osztály egy perkje, melynek segítségével több muníciót guberálhatunk a halottaktól. Az egészségügyi szempont sem utolsó, és bár az életerő egy része automatikusan regenerálódik, a Medic és csomagja robban reflektorfénybe.

Egy másik új, meghatározó eleme a Battlefield V-nek a Fortifications, melynek keretein belül előre megalapozott struktúrákkal egészíthetjük ki a harcmezőt, mint például homokzsákfalak, szögesdrót tekercsek, stb. Érdekesség, hogy erőforrásügyileg nincs követelménye a dolognak, de a támogató osztály az, aki jelen esetben kimagaslik, gyorsabban építkezik, helyhez kötött fegyvereket, valamint ellátmányt rakhat le.

Akárhonnan is nézem, személyes meglátásom szerint a játék fénypontja a Grand Operations a maga három, egymást követő mérkőzésével. Minden fordulót egy-egy rövidke narratíva fon körbe, a csapatok pedig az előző kör eredményeitől függően kaphatnak további támogatást, bónuszt. Maga az elbeszélés is egy remek megközelítés, de az igazi ok, mely fenntartja a lendületet és pörgést, az a több játékmód összemosása: az Airborne, a Frontlines, és a Breakthrough közül talán a második, mely kiemelkedően rugalmassá varázsolja az egészet. Ez egyfajta kötélhúzásként is felfogható, ahol az éppen aktuális fázistól függően meghatározott szakaszok között kell céljainkat elérni.

Amennyire erős a Grand Operations, olyannyira gyengére sikerült a Conquest… Mondhatni egy hagyományos módja a zászlórablásnak könnyű killekkel, olcsó halálokkal fűszerezve. Az elérhető térképek száma nem túl sok, és ezek közül többet is ki lehet emelni, melyek túlságosan zsúfolttá válnak a mód játékosszámához képest. Bár ez elősegíti, hogy akcióból ne legyen hiány, de a tömör, körkörös alapokon fekvő mapokon egész biztos, hogy  másodpercenként meghal valaki. Ez persze kétoldalú, hiszen nekünk is könnyebb dolgunk van, de elég idegesítő, amikor sorozatban ötödször kapnak le nem sokkal a spawn után.

Ahogy a többi játék, a Battlefield V is rendelkezik gyengepontokkal. Ezek többnyire megbocsátható bugok, mint a rongybaba-fizika, de vannak súlyosabbak is, mint mikor bajtársunkat egy ajtó miatt képtelenek vagyunk felsegíteni. Előfordul, hogy az elsősegély csomagok sem működnek megfelelően, és a térkép is üressé válik nagyításkor. Szerencsére egyik sem annyira szembeötlő probléma, hogy képes legyen ellensúlyozni a jó pontokat.

Függetlenül attól, mely módban játszunk, a tapasztalati pontokat különféle progressziókban használhatjuk fel. Összesített rangot is léphetünk, de osztályon belül is fejleszthetünk, ezen belül a fegyverosztályokra is korlátozódhatunk, de még a gépeknek, tankoknak is saját szintje van. A második világháborús beállítás miatt a muskéták tárháza nem túl széles, cserébe saját stílusunkhoz igazíthatjuk őket gyorsabb töltéssel, célzással, vagy kisebb visszarúgással, stb. Kinézetükön is variálhatunk, ezek megszerzése a játékon belüli pénzért lehetséges. Mikrotranzakciók nincsenek, csak később kerülnek hozzáadásra, ám kizárólag kozmetikai téren. A fegyverosztályokon belül való haladás folyamán egyedi szerkentyűk válnak elérhetővé, a járművek esetében azonban nehézkesebb a haladás, jobban összehangolt erőfeszítést igényel a szintlépés.

A Battlefield V nem csak a többjátékos módban igyekszik éttörést elérni. Visszatérnek a háborús történetek (War Stories), melyek e brutális konfliktust még komolyabb hangvétellel mutatják be. A kampány a második világháború kevésbé ismert részeit is kiemeli, mint a norvég ellenállás, vagy a szenegáli Tirailleur-ök, akik a francia gyarmati hadsereg tagjai. Az egész játék a harc és a kalandozás keverékéért küzd, mely néhol az egyszemélyes hadsereg érzését kelti, holott mégsem magányos farkasként lépünk a csatatérre. Tökéletesen rámutat a már majdnem elfedett történelemre, ráadásul a megjelenés, hangzás, és stílus szempontjából is maradandót alkot.

Összességében elmondható, hogy a széria jelenleg győztes fázisban van, és ezt a Battlefield V sem szakítja meg. Személyes véleményem szerint a Grand Operations lopja el a showt, de szinte minden mód képes izgalmas órákat hozni a játékidőbe, a Battlefront II-szerű frissítésekkel (itt Tides of War) pedig a későbbiekben is garantált a lelkesedés. Kellemesen csalódtam, hogy nem egy második világháborús Battlefield 1-et kaptunk, hanem apró újításokkal egy egészen más köntösbe sikerült öltöztetni a projektet.