Alienation - teszt
A Földet ismét idegen fajok seregei próbálják teljes pusztulásba taszítani, ám ezúttal is masszív emberi ellenállásba ütköznek.
A Housemarque fejlesztőcsapat legújabb játékában bolygónk vesztésre áll az emberiséget leigázó lények elleni harcban, utolsó mentsváruk egy ultramodern gúnyába bújt haderő, akik a legújabb technikai fejlesztéseknek köszönhetően esélyt kapnak fajunk sorsának megfordítására. A játékosnak háromféle osztályba sorolt katona közül kel kiválasztania harci modorának legmegfelelőbbet, hogy végleg kipucolja a nemkívánatos leigázóinkat hőn szeretett planétánk minden négyzetméteréről. A helyzet nem lesz gyerekjáték, ugyanis óriási túlerővel nézhet szembe, aki úgy dönt, hogy fegyvert (illetve kontrollert) ragad ellenük.
Bio specialista, Tank és Szabotőr típusú harcosok küldhetők csatába, mint azt nevük is sugallja, más harcmodorokban jeleskednek valamennyien. Míg az egyik ordenáré tűzerővel szedi le lábról az idegeneket, addig a másik lopakodásban, csendes gyilkolásban igazán kiváló. A legszebb az egészben mégis az, hogy akár párosan, trióban, vagy négyes falkákban is mehetünk csatákba, segítve egymás munkáját a csürhével szemben. Az Alienation nem könnyű játék. Eleve hatalmas létszámmal képesek lerohanni minket a szélrózsa minden irányából, így az ember néha azt se tudja, merre szórjon éppen ki egy tárat. Nincsenek üresjáratok, szinte folyamatosan tódulnak ránk a rusnyaságok, mi pedig megpróbálunk életben maradni és minél többel végezni közülük. A lőszer fogyóeszköz, nem érdemes ész nélkül pazarolni a töltényeket. Bár, ha belegondolok, nehéz úgy bármilyen irányba is lőni, hogy az ne valami csúfságot trafáljon telibe. Leginkább a PlayStation érában megjelent Loadedre hajaz a perspektíva és a játékmenet, az Alienation azonban sokkal pörgősebb annál és persze a hardveres különbségekből adódóan sokkal csinosabb is.
A grafika nagyon korrekt lett, persze a budget árszabású játékok mércéjével mérve azt. A finn csapat már a Stardust és a Resogun címekkel is megmutatta, hogy kiváló indie játékokkal képesek gyarapítani a Sony konzoljainak kínálatát, az Alienation pedig csatlakozik a korábbi kiválóságokhoz. A játék lényegében az alap sztorin kívül nem koncentrál történeti szálakra, a masszív lövöldözést tartja fókuszában, amiben egyébként remekül teljesít. Ez a cím minden lövölderajongónak megérhet egy próbát, mert mind műszakilag, mind tartalmilag rendben van és az élvezeti faktor is hozza a magas szintet. Kissé nehézre van kalibrálva, lévén, hogy ez egy hardcore shooter azonban ez velejárója a ennek a műfajnak.
Nekünk tetszett annak ellenére, hogy nem annyira változatos, mint azt szerettük volna. Repetitív dolgokkal esik az önismétlés hibájába, pár beleölt óra után egyhangúvá válhat. Ha azzal megelégszel, hogy több tonnányi idegent teszel el láb alól percek alatt csupán, neked is tetszeni fog. Ha a barátokkal való kooperációt lokálisan is megoldották volna, egy kerek ponttal többet érdemelne, így nálunk viszont egy erős hetesre vizsgázott.
Alienation
Kiadó: Sony Computer Entertainment
Fejlesztő: Housemarque