Total War: Warhammer 2 - újabb rakat információ, plusz egy trailer

2017-06-21 19:22:40

Ezzel megkaptuk az első betekintést a játék kampány módjába, emellett pedig rengeteg információval gazdagodtunk.


 

A Creative Assembly és a Sega a hivatalos leleplezés óta elárasztott minket információival a játékról, a helyszínül szolgáló világról, valamint az abban élő lényekről is. Szemügyre vehettük az alábbi előzetesben a Lizardmen-t, a High Elves-t, ráadásul azt is megtudtuk, hogy az első rész modjai átvihetők a folytatásba. A hadszíntér ezúttal Ulthuan és Lustria, miközben a két fél érdekeit és szándékait is megtudjuk.

A kaland a high elfek hazájában, Ulthuan-ban kezdődik, ahol kapásból megpillanthatjuk a The Great Vortex-et egy csodálatos, ámbár elég baljóslatú látvány közepette. Tyrion herceg vezetésével átszelik az óceánt, majd Lustriában kötünk ki, ahol a régi világ számos faja él. Ezután megismerünk két Lizardmen lordot, Mazdamundi-t és Old-Blood Kroq-Gar-t. Utóbbi már felkészült a sereg vezetésére az elfek ellen.

A Total War: Warhammer 2 szeptember 28-án jelenik meg.

vissza