IKONJAINK by FutuRetrO #01

2016. május 8. 9:55 de.

Újonnan induló IKONJAINK rovatunkban bemutatkozik Fodor Zsolt és egykori bandája, a dunaújvárosi NTP…


 

Élénken emlékszem még a megboldogult kilencvenes évek hamisítatlan atmoszférájára. Amikor én voltam tizenéves, a körülöttem lévő világ élt és lélegzett. A közösségi élet a csúcspontján volt, utcai bandák lógtak mindenütt a városokban. Minden valamire való fiatal tartozott valamely csoporthoz, amelyek többnyire az általuk preferált zenei irányzattal azonosították magukat. A mi időnkben az utcai deszkázás, a graffitizés, illetve a rapper-kultúra szorosan egymásba karolt, elválaszthatatlan elemei voltak a stílusirányzatnak. Egyéb csoportok is járták a városok utcáit és valamennyi összeverődésről tudni lehetett, hogy punk, rocker, vagy éppen skinhead tömörülés tagja-e a delikvens. A városrészek uralmáért szó szerint komolyabb harcok folytak és persze az egymással szembenálló csapatok sem tudtak békés körülmények között létezni egymás mellett.

391341_259106584136988_243828083_n

A punk létforma az anarchiát hirdette, a kopaszok szélsőséges faji nézetei pedig éles ellentétben álltak a rapperek antirasszista világszemléletével. Ezek az elvi különbségek már önmagukban is feszültségeket szítottak, így a többi súrlódás már csak olaj volt az egyébként is sűrűn felcsapó lángokra. Aki nem tartozott sehová, azt azért inzultálhatták a többiek, akik pedig elkötelezték magukat valamely stílusirányzat iránt, azokat meg annak ellenségei ajándékozhatták meg egy-két lángossal az arcán. Kemény időszakok voltak, melyeknek már se híre, se hamva nincs hazánkban. Mivel hozzám a rapper-kultúra állt legközelebb és ezekben a körökben mozogtam leginkább, arra szeretnék fényt deríteni, hogy vajon őket mi ihlette meg igazán.

Arra próbálok válaszokat nyerni, miként befolyásolták a videojátékok a kilencvenes évek fiataljainak stílusbeli orientálódásait. Riportunk alanya egy olyan srác lesz, aki egy igen komoly rapper-csoportosulás, az NTP (New Town Painters) élén élte mindennapi, olykor kifejezetten vad és kalandos életét. Általa nyerhetünk mélyebb bepillantást egy olyan letűnt érába, amely keményebb, szabadabb és elhivatottabb fiatalokat termelt ki magából, mint amit a mostani tizenéves generációk el tudnának képzelni. Ismerjétek meg Fodor Zsoltot (alias BONE), aki egyenesen az akkori frontvonalról szerzett tapasztalatait és élményeit osztja most Veletek és, aki az egyik legnagyobb fiatalkori ikonom is egyben…

300043_241978152516498_609080366_n

Üdvözöllek! Elsőként egy bemutatkozást szeretnék kérni tőled.

Sziasztok! Zsoltnak hívnak, a hetvenes évek végén születtem Dunaújvárosban. Azóta is itt élek, de egyre inkább tevődik át az életem Budapest leghírhedtebb kerületébe párom révén. Szüleim elég korán elváltak, édesanyám sokat dolgozott, hogy megéljünk. Alig volt otthon és én egy lakáskulccsal a nyakamban lógtam az utcákon. Ezekben az időkben ismerkedtünk meg a többiekkel.

Mikor alakult meg pontosan a banda, amelynek te magad is oszlopos tagja voltál?

Napra pontos dátum nem létezik csak hozzávetőleges. Valójában a kilencvenes évek elején indult minden. Nem volt kimondva még, hogy NTP, csak lógtunk. Aztán mikor beköszöntött a nagy graffiti-hullám, mi is festékes kannát ragadtunk, eleinte ki mit talált otthon a pincében, garázsban, azokat vittük magunkkal bombázni. Végül egészen jól szervezett módon jártunk festékáruházakba vásárolni. Voltak meleg helyzetek, de soha sem buktunk meg. A legrégebbi fotó dokumentált rajz 1993-ból való, de nem az volt az első. Mindig is tudtuk, hogy a mi művészetünk csak a múzeum külső falára kerülhet. Itt még, mint festő csapat működtünk, de többen voltunk a bandában és akadtak, akik nem éreztek vonzalmat a pingálás iránt vagy tisztában voltak a tehetségeik határával és nem próbálkoztak vele, ezért az évek folyamán a „painters” szócska átalakult „phamily-vé”. Elvégre addig is egy nagy család voltunk és így nem volt kirekesztve már senki, aki nem festett. Idővel lettek békéscsabai, pesti spanok is. Jó viszonyt ápoltunk néhány SDO taggal, akik alkalom adtán eljöttek „vendégségbe” hozzánk egy-egy hétvégére. Mára elég komoly rappereknek készít grafikákat, mint például JTwo. Olyan nevekkel dolgozik együtt, mint Kurupt a DoggPound-ból, vagy Ghostface a Wu-Tang-ből, hogy néhányat említsek közülük.

Milyen külső behatások formálták az akkori kultúrákat?

Minden tömörülésnek megvolt a saját világa. Mi a Yo!MTVRaps-on nőttünk fel és a többi nem érdekelt. Keményen ütött az arcunkba az akkori amerikai életforma. A rendszerváltás után áramlott be minden onnan. Valahol mélyen titokban hittük mi is, hogy egyszer lowriderrel nyomulunk a pálmafák alatt és este a medencés házunk kertjében hatalmas grillpartik keretében isszuk a sört, miközben rostélyon sül a flekken. Igazi west coast életérzés volt hazai letükrözésben. Ladával, Skodával jártunk a ’64-es Impalák helyett, de a hétvégi sütögetés és ivászat stimmelt.

600331_573967239317586_286641541_n

Milyen viszonyt ápoltatok a rivális bandákkal?

Eleinte hatalmas volt a rivalizálás, ment szépen az adok-kapok – itt főleg a skinhead bandákra gondolok. Velük rendszeresen összecsaptunk, ahol még lövések (!) is eldördültek alkalomadtán. Nem az ő részükről. Aztán pár év, pár törött csont és néhány kórházi kezelés után összeültünk velük egy tanácskozásra a törzshelyükön, ahol megbeszéltük, hogy mindketten faszagyerekek vagyunk, ne baszogassuk egymást. Ezután talán nem is történt semmi említésre méltó eset. A többi banda rajtuk kívül viszont nem nagyon mert konfrontálódni velünk. Néha volt egy-egy próbálkozás, de esélyük nem volt. Ez most nagyképűen hangozhat, de valóban így volt. Tisztában voltak azzal, amiket megtettünk és be kell, hogy valljam mai fejjel, több eszük volt. Mi soha sem gondolkodtunk a következményeken, csak a mának éltünk.

Mi alapján lehetett bekerülni az NTP köreibe?

Nálunk nem voltak ilyen-olyan beavatók vagy miegymás. Ha hozzánk csapódtál egy nap és velünk kezdtél lógni, ez adta magát idővel. Amikor láttuk valakin, hogy tökös gyerek és közénk való, nem majrézik semmitől, amitől más már régen megijedt volna, megkérdeztük, hogy lenne-e kedve a csapathoz tartozni. Soha sem mondtak nemet.

Mi volt a banda „hivatalos” utcai viselete?

Minél menőbb Nike, Cortez, vagy kosaras air cipők, bő nadrágok, rapper, vagy hc együtteses pólók, de túlnyomórészt kockás ing, amit csak legfelül gomboltunk be. Fejkendő vagy baseball sapka.

430184_326865274027785_1118126472_n

Hány főt számlált fénykorában a csapat?

Soha sem számoltuk ezt, de ha buli volt, mindig szép számmal összeverődtünk. Hét közben csak 4-5 ember mozgott együtt általában.

Sokszor meggyűlt a bajotok a törvénnyel?

Erre a részre kevés lenne pár sor. Az állandó verekedések és festés miatt halomban állnak otthon a bírósági leveleim. Garázdaság, rongálás, életveszélyes fenyegetés, lőszerrel való visszaélés, engedély nélküli fegyverviselés… szinte a BTK valamennyi paragrafusát kimerítettem. Baseball ütőt rejtegettem a Homeboy nadrágom szárában, később pedig egy fegyvert, így járkáltam az utcán és a bulikba. Erre utólag nem vagyok büszke, de legalább kalandos kamaszkorom volt. Egyedül édesanyámat sajnálom, akkoriban rengeteg sírást és álmatlan éjszakát okoztam neki, mikor éppen egy fogdán csücsültem valahol. Itt is elnézést kérek tőle, igyekszem helyrehozni, amit elrontottam akkoriban.

Jártatok játéktermekbe?

Nem ez volt a jellemző, de volt rá példa, mikor esett az eső és beültünk gépezni. Akkoriban a Final Fight és a Cadillacs and Dinosaurs volt a kedvenc. A Mortal Kombat nem nagyon ment, hamar kivégeztek.

Az interjú folytatását hamarosan olvashatjátok!

 

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
FutuRetrO
@FutuRetrO
„Az angol Future és Retro szavak összeolvadásából kreált írói álnév hűen tükrözi az életben tanúsított hitvallásom. A futurisztikus dolgok az én világomban makulátlan harmóniát létesítenek a régimódiakkal. Egyébként pedig konzolgyűjtő, árkádrajongó- és animekedvelő is volnék...”