Zombie Army 4: Dead War – teszt

Aki esetleg nem játszott volna az első három Zombie Army játékkal…: A széria a Sniper Eliteből indult, egy kis spin-offként kezdődött, majd a sikereket halmozva trilógiává nőtte ki magát. Ami a nem túl vaskos narratívát illeti, 1945-öt írunk. Az élőhalott Hitler zombi hadsereget szabadít a világra, hogy meghódítsa azt. A harmadik részben bár azt hittük, győztünk, a hullám nem áll meg… A spoilermentes lényeg kb. ennyi, de ez így rendben is van, elvégre ez nem az a játék, ahol a háború és az erkölcs összetett elemzése a cél.

A negyedik epizód pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a harmadik abbahagyta. Az ellenállás katonájaként feladatunk továbbra is a zombik visszaküldése egyenesen a Pokolba. Minden egyes választható karakter egyedi képességekkel bír, ezzel sikerült kissé változatosabbá tenni a játékmenetet, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy a Zombie Army 4 lényege egyetlen fő cselekményben kimerül: minél több zombit megölni.

Egyértelmű azonban, hogy a Rebellion igenis nagy munkát fektetett a fejlesztésbe, ügyelve arra, hogy az eddig megszerzett rajongók továbbra is élvezzék a projektet, ami valljuk meg őszintén, sosem válik unalmassá… Így igaz! Nagyszerűen meg van tervezve minden, a környezet remek tervezést kapott, a feladatok végrehajtása többféleképpen is lehetséges… Vegyünk egy példát: ki számítana arra, hogy egy velencei hajókirándulás során égből hulló zombikra kell lövöldöznie, majd a csatát a csatornában lezárnia, ahol egy élőhalott cápával kell megetetni minden ellenfelet?! Na ugye!

Kanyarodjunk kicsit vissza a környezet felé. A városok falai között megannyi segítőkész elemre bukkanhatunk, melyek puszta ottlétét kihasználva megkönnyíthetjük dolgunkat. A bizonytalanul lógó, raklapokra helyezett dolgok, egy félig kidőlt házfal, a bizonyos piros, robbanásveszélyes hordók, stb. Érdemes megjegyezni azonban, hogy ezek bár elsősorban segítésünkre lettek kihelyezve, a kooperatív szekcióban rettenetesen könnyű a társakat is megsebezni általuk. Ráadásul nem elég, hogy a legtöbb esetben insta-kill, de még az újraélesztés sem opció… Én mondom, ez olyan, mint az Uno-ban a +4 kártya: ha nem szeretnétek tönkre tenni egy akár több évtizedes barátságot, ne használjátok!

Ezúttal a közelharc is opció. Erőteljes támadásokat hajthatunk végre az ellenfél közvetlen közelében. Akár csak karabélyunkkal suhintunk egyet, akár egy machetével vágunk le néhány végtagot, az izgalom a tetőpontra hág: a 10-es kombót elérve egy fegyverrel elérhetővé válik annak speciális képessége. Az idő lelassul, eközben pedig garantáltan bevihetünk néhány biztos fejlövést. A Doom Glory Killjéhez hasonlóan az együtéses ölések visszatöltenek egy bizonyos mennyiségű életerőt.

Nem csak támadásaink, de maga az ellenfél is igen változatos. A megszokott, lomha mozgású zombikon kívül a suiciderek is színre lépnek, akik futva közelítenek meg, majd harapdálás helyett inkább felrobbannak közvetlen közelünkben. A Giant bár nem mozog túl gyorsan, páncélba préselt teste annál inkább hozzáférhetetlen. A közelharc itt nem opció, de néhány lövéssel eltávolíthatunk egy-egy lemezt, így gyengítve a védelmét. Vannak tankok, akik csak ököllel támadnak, de akadnak láncfűrészes, minigunos, és lángszórs változatok is. Amikor végre ledöntöttük a lábairól, színre lépnek a tábornokok, akik képesek jónéhány katonát feltámasztani. Így teljes a csapat…

Nem volna értelme a sokféle ellenfélnek, ha nem lehetne őket sokféleképpen megölni… Minden gyilkosság egy adott pontértékkel járul hozzá az összesítéshez, egy bizonyos szám után pedig szorzókat is kapunk. Ennek szólóban a fejlődésen kívül nincs sok szerepe, a többjátékos szekció szabályait azonban hamar felülírja. Roppant hamar kialakulhatnak versenyhelyzetek, könnyű felzárkózni azon játékosokhoz is, akik nemrég egyébként jókora mennyiségű ponttal előttünk jártak. Előfordul, hogy egyesek a csapattársakat is feláldozzák, csak hogy övüké legyen a dobogó felső foka.

A tapasztalati pontokon kívül különféle bónuszokat is kereshetünk egy-egy szakaszban. Eldugott fotók, újságcikkek, zombi kezek, stb., melyek mind-mind extra jutalommal járnak. A kihívások is szerves részét képezik a játékmenetnek. A fejezetenként megújuló próbatételek, mint pl. a tűzsebzéssel való X mennyiségű kill, a cápával való megetetés, vagy épp a taposás szintén elősegítik a fejlődést, a szintlépés után pedig újabb képességeket nyithatunk meg. Vannak azonban heti kihívások is, melyek teljesítésével nagyobb jutalmakra is szert tehetünk.

Visszatérve egy kicsit a többjátékos szekcióhoz… Nehéz eldönteni, hogy a Zombie Army 4 egyedül jobb móka, vagy csapatban. Mindkét eshetőségnek megvannak a maga előnyei, és hátulütői… Ha társaságban játszunk, nehezebb eldönteni, melyik kill kit illet, illetve az előbb említett versengés túlzásba vitele is opció, a közben megejtett csevegések, poénok, vagy épp a másik játékos enyhébb, ámde direkt hátráltatása mégis kellemes pillanatokat hoznak a hétköznapokba. Mivel én személy szerint egy kisebb város népességével is felérő zombi megölésén vagyok túl, bizton állíthatom, hogy egyedül sem válik olyan unalmassá a program, mint azt elsőre gondolnánk. Már csak a saját rekordjaink megdöntése is lázba hoz, vagy épp az, hogy egyedül arathatunk le minden babért.

Összességében mégis úgy jellemezném a Zombie Army 4-et, mint egy légmentesen lezárt gömböt: lemerülhetünk akár mélyen a tengerszint alá, gyönyörködhetünk az ottani világban, élvezhetjük azt, gondolnunk kell arra is, hogy friss levegő nélkül korlátozottak az esélyeink. Hiába a világháború méretű zombi-apokalipszis, hiába a sokszínű ellenfél, a rengeteg fegyver, animáció, ha egy idő után nem mutat újat maga a játékmenet, unalmassá válik. Ahogy már említettem, ez nem az a játék, ami hosszan elgondolkodtat a háború rejtelmein, vagy az erkölcsök összetett elemzésére buzdít… és nem is ez a lényege, sosem ez volt. Azonban ha szeretnénk a haverokkal leülni, és a beszélgetések között elfér néhány (jónéhány) ellőtt skuló, órákig képes lekötni!