Hihetetlen de több mint egy hónap telt el a Trónok Harca 6. évadjának bemutatása óta, tegnap pedig leadták az HBO-n az évad felét jelentő 5. részt, ami pörgött rendesen.
Egyre közelebb a tél. Misem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Mások megtalálták Brant és csapatát. Tyrion szexi papnőt rendelt magához, Sansa pedig egy igazi stratéga lett. De a legjobb, hogy Hodorról mindent megtudtunk. Következzenek hát a várva várt SPOILERek, így ha még nem láttad az új epizódot, akkor gyorsan kattints Aryára.
Szerencsére a félévad a Trónok Harca esetében nem jelent huzamosabb szünetet a folytatás előtt, hiszen a következő 6. rész bemutatója május 29-én lesz. És, hogy kellő képen felkavarta a rajongók lelki állapotát az 5. „film”, arra hamarosan rátérünk, de annyi szent, hogy hosszú hét elébe nézünk.
A nyitójelenet elég erősre sikerült, lévén Sansa meglátogatta Kisujjat, majd egyből kérdőre is vonta persze alantas gyalázó szójárással. Egyébként a vörös hajú Stark leány igen komoly stratégává képezte magát 5 évad alatt, hiszen Deres visszafoglalásának főbb pontjait ő maga dolgozta ki, úgy mintha a kisujjából rázta volna elő (igen, ez afféle poén volt). Lehet, hogy egyedül vagyok, de engem mindennél jobban foglalkoztat, hogy a Vadak jelenlegi vezére - aki most is heves pillantásokat vetett a szűzies Brienne hölgyeményre - komolyabb lépésekre is elszánja magát a következőkben, mint egy kéjenc mosoly.
A Stark vonalat követve: Arya drága még mindig viaskodni kényszerül a pókerarcú senkivel, majd miután a senki csaj leoltotta, az éppen betoppanó egy férfi beszélget vele és ad neki egy kezdő senkihez tökéletesen passzoló nem semmilyen feladatot (ez a vonal egyre triviálisabb). Ezután a Hét királyság nemzeti színitanodája előadásában Arya megnézi az első két évad cselekményét.
Theonnak nem sikerül húgát a vasszülöttei vezetőjének kikiáltatni, hiszen apjuk gyilkosa -az ő nagybátyjuk - sokkal jobb kampánybeszédet rögtönöz, amivel kiérdemli a vízbefojtást és így a nemes nép vezetését. Miután Daeneryst is megemlíti a fura fejű úriember, kőkemény öt percig nézhetjük, hogy könnyeivel küszködve elküldi „melegebb” éghajlatra Mormont testvért, a sárkányok anyja. Délen maradván, Tyrion berendel egy „megmentőt”, aki egy újabb tűz istenének gyönyörű szolgája, de sajnos még nem vetkőzött le első megjelenésének alkalmából - viszont jól helyben hagyta kedvenc eunuchunkat - reméljük majd megteszi, csak a nyakláncát ne vegye le...
Az epizód legerősebb - költségvetést csapoló - része a Bran vonal volt, ami kétség kívül Jon felébresztése óta a legizgalmasabb jeleneteket hordozza magában. Nem gondoltuk volna, de megtudtuk, mi a helyzet Hodorral, és hogy miért nem tud mást mondani, csak a „nevét”. Nos, az egész egy nagy paradoxon, ugyanis Branék éppen a múltban tartózkodtak, miközben a Mások már megindították a rohamot ellenük. Amazon kis csajunk bár próbálta felébreszteni az álomjárót, de mind hiába, így elkezdett kiabálni neki, hogy gyorsan Hodort vonja be a harcokba (hiszen szemtanúi voltunk mi is, hogy képes rá). Miután halálos áldozatokat szedett támadás (köztük Bran farkasát) egyre reménytelenebbnek tűnik, Meera és Hodor Brant vonszolva elindulnak a hátsó kapuhoz, amit Hodor kinyitás után be is zár nagy lendülettel.
Most jön a „hűha”, míg Bran még mindig a deresi múltban tartózkodik, hallja, hogy Meera folyamatosan ordibál Hodornak: „Hold the door” (tartsd a kaput), amit Bran és a múltban épp jelenlévő Hodor is hallanak. Eztán a még kisfiú Hodor „transzba” esik és folyamatosan ismételgeti a Meera által kiabált instrukciót: „Hold the door, Hold the door”. Annyiszor mondja ki a szavakat, hogy a roham végére már szinte egybeforrnak a kezdőbetűk és alakul át Ho(ld the)do(o)r-rá. Az meg már hab a tortán, hogy a menekülés közepette Meera egy jól irányzott dárdahajítással megöl egy Mást.
Na és most mi fog történni? Írd meg nekünk, hogy mit gondolsz erről vagy a következő részről, amit már iszonyatosan várunk...