The Division Heartland – részletek szivárogtak ki a játékmenetről

2021-05-16 10:40:00

A múlt héten számoltunk be róla, hogy a The Division univerzumának következő eleme egy ingyenes spin-off lesz a Heartland személyében, melynek megjelenése várhatóan 2021/22-ben esedékes PC-re, konzolokra, illetve felhőalapú szolgáltatásokra. Bár részleteket ekkor még nem árultak el a projektről, a közlemény szerint egy teljesen önálló játékról van szó, melyhez nem szükségeltetik a két korábbi The Division epizód ismerete. 

A jelek szerint elrajtolt a projekt technikai tesztje, melyben kizárólag a fejlesztők által meghívottak vehetnek részt. E fázis (mely egyébként szigorú titoktartási szerződésen alapul) elején Taylor Epperly egy köszöntő videó keretében üdvözölte az érintetteket, és nagyvonalakban körülírta, miről is szól a Heartland. A probléma csak az, hogy e rövidke anyag kiszivárgott az internetre, ráadásul egy 20 perces játékmenet is, mely utóbbit azóta töröltek. Epperly egyébként megkért mindenkit, hogy kerüljék a tartalommegosztást, és figyelmeztette a résztvevőket, hogy a csapat külön figyelmet szentel a szivárgásoknak. Gyanítom, akinek mégis sikerült e folyamat, rendkívül rossz napnak néz elébe... Hozzátenném, nem ez az első ilyen alkalom, márciusban több, mint egy órányi Rainbow Siy: Parasite gameplay szivárgott ki...

Az elmondottak alapján egy nyílt világú akció lövöldéről beszélünk, melynek helyszíne egy kisváros, Silver Creek. A jelek szerint kapunk egykooperatív PvE módot, az Expeditiont, és egy 45 fős, Storm névre keresztelt PvEvP módot. A már megszokott módon a főszerep a túlélésé, melyhez elengedhetetlen a felfedezés, a lootolás, a rablás és csatározás, miközben az eddigi legagresszívebb és legkiszámíthatatlanabb vírushelyzettel állunk szemben a széria történetében. 

Mint már említettem, a játékmenetről készült videót azóta törölték, és bár a Ubisoft bizonyára továbbra is nagy erőkkel próbálja megfékezni ennek terjedését, ez a mai világban szinte leletetlen... szóval ha valaki rá kíván keresni, valószínűleg elcsíphet néhány percet belőle!

vissza