Planet Coaster - teszt

Az építős játékoknak köszönhetem, hogy gamer lettem: már hatéves koromban lenyűgözött a Transport Tycoon varázsa, és a szerelem azóta is tart. Évről évre keresem az újabb és újabb címeket, amelyekkel próbára tehetem a város-, park-, fantasy birodalom- stb. építési vágyamat, és amelyek előtt hosszú órákat el tudok tölteni, egyengetve a gazdaságot és a lakók életét.

Sajnos hamar rájöttem, hogy amikor az építés háborúzással párosul, sokkal kevésbé élvezek egy játékot, így például a Starcraft vagy Warcraft-széria sosem tudta annyira belopni magát a szívembe, mint a pár éve megjelent Cities: Skylines vagy a mostanában sokat játszott The Settlers Online, ahol a harc, pláne a PVP kikerülhető elem. Szerencsére mostanában van miből válogatni, ugyanis a tycoon típusú játékok újra virágkorukat élik, és legalább félévente jelenik meg valamelyik platformra egy-egy egészen ígéretes cím. Ilyen a Planet Coaster is, ami tagadhatatlanul a Rollercoaster Tycoon utódja szeretne lenni, és meglepő módon sokkal jobban sikerül neki, mint az RCT tényleges utódjainak, például a tavaly megjelent RollerCoaster Tycoon Worldnek.

Mint minden hasonló játék, a Planet Coaster is egy téma köré csoportosul, és mint minden hasonló játékban, ennek is már a nevében benne van, hogy mivel fogunk foglalkozni benne. Bár a „coaster” lehetne alátét is, itt végső soron vidámparkok menedzselésével és hullámvasutak tervezésével és üzembe helyezésével tölthetjük az időt, és minden ehhez kapcsolódó dolgot megtanulhatunk, elemezhetünk és alakíthatunk a játékban. Belépés után rögtön megkapjuk a cím másik felére is a választ, ugyanis egy Planéta, a Föld tárul elénk, ahol bejelölhetjük, hogy hol van a főhadiszállásunk, amit aztán a többi játékos is láthat, avatarunkkal egyetemben. Félreértés ne essék, a Planet Coaster nem többjátékos élmény, viszont beépített modállomásának köszönhetően azonnal látjuk a Steam Workshopot, ahol a játékosokra kattintva le tudjuk tölteni kreálmányaikat saját parkunkba. A „modmesterek” rögtön megjelennek a földgömbünkön, így be tudjuk lőni, hogy ki melyik országban lakik (már ha igazat mondtak, ugyanis tulajdonképpen bárhova helyezhetjük a főhadiszállásunkat). Ennek a feature-nek egyelőre nincs jelentősége, de kifejezetten aranyos, bolondos alaphangot kölcsönöz a játéknak, amit aztán építgetés közben később is tetten érhetünk.

A Coasterben nekünk is lehetőségünk van megalkotni saját karakterünket, és bár a későbbiekben nem nagyon fogjuk újra látni azt, a játékkal kapcsolatos pozitív első élményeinkhez ez a lehetőség is hozzátesz. Helyes kis rajzfilmesre stilizált kiegészítőkből választhatunk, és bár nincsenek Simsesen bő lehetőségek, így is könnyű tetszetős végeredményt kihozni az alapanyagból. A következő dolgunk már csak a játék felfedezése, ami azonnal kizökkent az általa oly körültekintően megszerkesztett pozitív kezdőképből: a Tutorial szekció kidob a játékból és a fejlesztők YouTube csatornájára visz, ahol néhány semmilyen videón keresztül tanulhatjuk meg az alapokat. Nem tudom, hogy a plusz bevételért használták-e ezt a megoldást, vagy csak a videók nélkül kevesebb helyet foglal-e a játék, mindenesetre gagyi, és nagyon nem elegáns érzetet kelt. Szerencsére a Planet Coaster többi része nem ilyen, viszont talán pont ezért érthetetlen, hogy miért nem tudták egy ingame pop-up ablakban megoldani ezt, mint ahogyan például a Rainbow Six Siege is tette.

Miután túléltük a hanyag tutorialból kifolyó megrázkódtatást, elkezdhetjük ténylegesen felfedezni a három játékmód örömeit és viszonttagságait. A Career adott tematikájú, félkész vidámparkokat állít elénk, ahol különböző feladatokat kell megoldanunk. A parkok felvirágoztatása mellett három csillagnyi teendőt kapunk, amelyek az első karrierszinteken nagyon könnyen, később egyre nehezebben teljesíthetőek. Van, hogy adott számú attrakciót kell építeni, van, hogy az adósságot kell visszafizetni, van, hogy adott látogatószámra vagy látogatói elégedettségre kell pályázni – a feladatok változatosak, de értelemszerűen egy idő után ismétlődnek, és alapvetően zömében az a céljuk, hogy folyamatos bevételt generáljunk. A Challenge mód meglepő módon nem sokban tér el a Career-től, ugyanis itt egy teljesen üres parkot kapunk, ahol nekünk kell adott büdzséből felhúzni az álomvidámságot, és közben jellemzően hullámvasút-építéshez kapcsolódó feladatokat kell megoldanunk, hogy teljesítsük a pályát. Sandbox módban megintcsak hasonló a teendőnk, viszont itt teljesen szabad kezet kapunk, semmiféle extra kihívás nem köt minket, saját célokat találhatunk ki magunknak a parkunkkal kapcsolatban.

Tehát bármelyik módba is megyünk, összességében ugyanazt tesszük: az egyszerűen elrendezett, de mégis nagyon komplex gazdasági rendszer lehetőségeit kihasználva a lehető legjobb vidámparkot kell felépítenünk és menedzselnünk. Választhatunk a számos beépített attrakció közül, amelyeket csak lerakunk, építünk hozzá kijáratot és bejáratot és már üzemelnek is, illetve ugyanígy lerakhatunk vagy építhetünk magunknak hullámvasutat. A játékban mindent személyre lehet szabni: még az előre elkészített attrakciókat, épületeket (étterem, vécé, szuveníres bolt stb.) is „customizálhatjuk”: rakhatunk rájuk esztétikai kiegészítőket, megváltoztathatjuk a színüket, egy szóval ha belefektetjük az energiát, a Planet Coaster lehetőséget ad nekünk arra, hogy valóban olyan parkot építsünk, ami megfelel minden elvásárunknak. Főleg, de nem kizárólag esztétikai dolgokat állíthatunk be, de azért azt is megadhatjuk, hogy pl. az attrakciókra milyen gyakran nézzen rá a szerelő, mennyit várakozzanak a látogatók rá, és mennyit kérünk el az egyes belépőkért. Egy-egy változtatásnál szinte rögtön láthatjuk is a reakciókat, ugyanis a látogatók azonnal kifejezik, ha egy sor szerintük túl hosszú, valami túl drága, és így tovább. Ezt nagyjából előre is kitalálhatjuk, mivel minden gépünknél három mutató van: az izgalom – amelyet magasan kell tartani, a félelem – amelyet valahol középen érdemes balanszolni, valamint a hányinger, amit a lehető leglentebb szükséges tartani. Ha nem megfelelőek a mutatók, előfordul, hogy a látogatók fel sem ülnek rá; ilyen volt például az első saját tervezésű hullámvasutam, amit mire végre kigazdálkodtam a pénzből, és sikerült használhatóra alkotni, gyakorlatilag azonnal törölhettem is ki, mert minden látogató félt tőle. A hullámvasút-tervezés számomra a leggyengébb pont volt a Planet Coasterben, és nem azért, mert elrontották volna: hihetetlenül komplex a folyamat, minden egyes „hullámot” meg tudunk adni, megcsavarni, beállítani, viszont éppen összetettsége miatt sajnáltam rá az időmet, és amikor csak lehetett, inkább az előre elkészített, beépített hullámvasutakat tettem le a pályára. Minden kreációnkat szó szerint le kell tesztelni a játékban – ekkor kapja az izgalom-félelem-hányinger szentháromság értékét is meg –, ám ahhoz, hogy átmenjen egy vasút, valóban át kell mennie a pályán, márpedig minél látványosabb pontokat építünk rá, annál keményebben lesújt a fizika, és bizony a menő körünkről visszacsúszik a vonat vagy épp túlságosan hányingerkeltő lesz az utazás. Sajnos a megoldáshoz segítséget nem nagyon kapunk, nekünk kell rájönnünk, hogy hova kéne még csavarni az attakciónkat, hogy egyáltalán működjön, pláne, ha még azt is akarjuk, hogy a látogatók is felmenjenek rá, és bár ez egyben a szépsége is a játéknak, nekem felesleges pepecselésnek tűnt, amire inkább csak nyűgnek tekintettem, és ha lehetett, elkerültem.

A Planet Coaster igazából szinte hibamentes a fajtáján belül. Lehet ezt a műfajt szeretni vagy utálni, de aki már szívébe zárta a tycoonokat, ezt is szeretni fogja. A grafikája hihetetlenül és példátlanul szép, és annak ellenére, hogy madártávlatból és közvetlen közelből, sőt, még E/1-ben is lehet nézni a játékot, egyszer sem szaggatott be, még akkor sem, amikor már hatalmas parkom volt folyamatos emberáradattal. A zenéje, a hangok és a testreszabhatósága kiváló, és bár nekem a saját hullámvasutam felépítése nem nagy élmény, másoknak minden bizonnyal az lesz, mert tényleg úgy van megoldva, ahogyan meg kell lennie. Azért ez sem hibátlan játék, a különböző játékmódok hamar összeérnek, az attrakciókat csak egyenként lehet menedzselni, parkunk munkásai pedig folyton fizetésemelést akarnak és erre nincs automatikus opció, de ezek olyan apróságok, amelyek nem fognak senkit meggátolni abban, hogy legalább 6-10 óra jó élményt kicsikarjon ebből a játékból. Ha pedig valaki minden kihívást és karrierelemet ki akar maxolni, akkor egészen biztosan még egyszer ennyit fog törődni a parkjaival – aminél többet egy tycoonban nem is kívánhatunk.