A sokak által várt RPG folytatásáról most még több információt tudtunk meg a fejlesztőtől magától, vagyis az Atlus-tól. Kiderült többek között a történet központi eleme, illetve a szereplők személyisége. Ha kíváncsiak vagytok, olvassatok tovább!
A történet szerint az öt főszereplő nem találja a helyét a társadalomban, de egy közös cél összehozza őket: az Isekai-Navi. Ez a különleges tárgy lehetővé teszi ugyanis, hogy átlépjenek egy másik világba és ellopják a rossz szándékot az emberek szívéből. Ezáltal egy „Fantom Tolvajok” nevű szervezetté válnak, megalapozva a játék fő vonulatát.
Az alapkoncepció ismét érdekesnek és lebilincselőnek hangzik, de mit sem érne a Persona a jól kitalált karakterek nélkül. Főhősünk csendes és kimért, ugyanakkor ravasz is, már-már antihősnek mondhatnánk.
Ryuuji gyökeresen át akarja formálni a társadalmat és hisz benne, hogy a "Fantom Tolvajok" erre képesek.
Ann külföldön élt évekig, így tartja a távolságot mindenkitől.
Yusuke a csodabogár művész, aki mindenkinél többet tud a furcsa, alternatív világról, ahová a csapat belépést nyer.
Végezetül pedig Morgana, a büszke tanácsadója a kis csapatnak, magas elvárásokkal.
A játék 2016 nyarán fog érkezni PS3-ra és PS4-re. Ha pedig még nem láttátok volna, itt a Persona 5 trailere:
Várjátok már az új Persona-t? Játszottatok a korábbi részekkel?