Nemsokára itt a Monster Hunter World Halloweenja

2018-09-11 20:35:00

Ahogy azt nemrég a Capcom bejelentette, hamarosan rajtol az Autumn Harvest Fest a Monster Hunter World körül, legalábbis ami a konzolos verziókat illeti. Az esemény keretein belül egy új küldetéscsomaggal bővül a játék, de kapunk felszereléseket is a témában.

Az első, és talán legfeltűnőbb tényező, hogy rendezvény ideje alatt a Celestial Pursuit őszi dekorációba öltözik, ennél fogva egy rakás levéllel vagy tökkel találkozhatunk majd barangolásaink során. Daily login, azaz napi bejelentkezési búnuszként két Lucky Voucher üti markunkat, de kapunk egy Autumn Harvest Ticket-et is, mely utóbbi felszerelésünk megalkotásában játszik majd szerepet.

004

Ezen felül a Capcom közleménye szerint majdnem minden korábbi eseményhez köthető extra küldetés elérhetővé válik, de kapunk direkt e pár napra kihegyezett missziókat is. A feladványok naponta rotálódnak, ezek teljesítéséért őjabb ticketet vagy fireworkot zsebelhetünk be. 

Minden játékos megkapja a Pumpkin's Revenge kosztümöt Poogiehoz, de Handler is gazdagodik egy Mischievous Dress-szel. Az esemény szeptember 21-én rajtol, és október 4-ével ér véget, mely időszak alatt az összes létesítmény akciós árcédulát kap.

vissza