Megérkezett a Quantum Break első értékelése

2016-03-31 20:41:41

Bár a játék csak 4 nap múlva jelenik meg, a CeX magazin már az embargó lejárta előtt közzétette a Quantum Break játékról készült tesztjét.


 

Egyelőre sehol nem olvashattunk-láthattunk pontozott beszámolókat a játékról, hiszen a Microsoft teljes erejével vigyázza a címet. Mégis elképzelhető lenne, hogy a CeX magazinnak engedélyt adtak a teszt publikálására?

quantum-break-punch.0

Nem tudjuk, egyelőre az biztos, hogy a közölt írás szerint egy középszerű játék érkezik a boltok polcaira nem egészen 5 napon belül, amire a kolléga 3 csillagot adott az 5-ből. Többek között olyan hibákat írt fel a játék számlájára, amik egy részére a program egész marketing kampánya épült: ilyen például a történet és annak  uralkodása a játék során. Az író úgy érezte, keveset játszhat a játékkal és inkább kellett folyamatosan gyönyörű és nagyszerűen megkoreografált átvezetőket néznie, pedig sokkal szívesebben játszott volna az idővel.

Nem tudod mivel játssz? A Konzolvilágban több száz közül választhatsz!

Mindent egybevetve a játékot túlságosan középszerűnek és kevésnek érezte, annak ellenére, hogy meglehetősen sok pozitívumot is felfedezett benne.

Nem tisztem az iromány hitelességét megállapítani, de a csekély, mindösszesen 2900 karakteres tesztnek (már ha tényleg az) nagyon kevés a mondanivalója és inkább előzetesként tekinthetnénk rá. Az írás még inkább kíváncsivá tett minket. Alig várjuk, hogy hiteles forrásból is megbizonyosodhassunk a jelenlegi értékelésről.

 

vissza
Legolvasottabb cikkek