Megérkezett a PlayStation 5 7.00-ás frissítése

2023-03-08 15:12:00

A PlayStation 5 frissítése, amely támogatja a Discord hangalapú beszélgetéseket a konzolon, mostanra már kikerült a bétatesztből, és minden PS5-ös játékos számára elérhetővé vált. Ha már telepítettük a System Update 7.0-t, semmi sem áll majd a Discord voice chat útjában feltéve, hogy nem akadunk fenn a kelleténél kicsit macerásabb beállításokon. Először is össze kell kötnünk PlayStation Network-fiókunkat a Discorddal, majd a "Kapcsolódó szolgáltatások" menüpont alatt ki kell választanunk a Discordot, mielőtt az integrációt QR-kódon vagy a PS5 böngészőjén keresztül befejeznék. Minden alkalommal, amikor beszélgetni szeretnének a barátaikkal, először egy mobileszközzel vagy egy PC-vel kell majd átirányítaniuk a hívást a konzolunkra.

A folyamat kissé körülményes, de a Microsoft tavaly novemberben lehetővé tette, hogy a Discord-hívásokhoz közvetlenül az Xboxról csatlakozhassunk. Reméljük, hogy a Sony is meg tudja tenni ugyanezt a jövőben. A PS5 Discord-integrációja egyelőre nem terjed ki a szöveges üzenetekre és a streamekre, így ezekhez nem lehet majd hozzáférni a konzolon.

A legújabb frissítés emellett a Variable Refresh Rate (VRR) támogatással bővül az 1440p felbontású HDMI 2.1 kijelzők számára. Ez lényegesen javítja majd a képminőséget és kisebb késleltetést jelent a VRR-t támogató játékok esetében, mivel a funkció lehetővé teszi, hogy a kijelző a PS5 aktuális képkockasebesség-kimenetéhez igazodjon. Ezen felül egy új értesítéssel is találkozhatunk, amikor PS4-játékot töltünk le vagy telepítünk PS5-re, amely arról tájékoztat majd minket, hogy a PSN felhőalapú tárhelyükön mentett adatok vannak. Az adatok letöltéséhez mindössze annyit kell tennünk, hogy kiválasztjuk az értesítést.
A frissítés a konzol képernyőolvasóját is javítja, így az képes lesz megmondani a felhasználónak, hogy milyen irányba mozoghat, és mi az aktuális helyzete. A DualSense is kapott egy kis figyelmet, és mostantól vezeték nélkül is frissíthetjük a kontroller szoftverét, ha meg az Egyesült Államokban vagy Egyesült Királyságban élünk akkor a játékokról készült videoklip mentése olyan egyszerű, mint egy hangutasítás kiadása. Egyszerűen csak annyit kell mondani: "Hey PlayStation, capture that!"

A béta fázisban februrá óta létező frissítés tehát mától mindenki számára elérhető.

vissza