Egy fejlesztőcsapat úgy gondolta, hogy van értelme egy játéknak ami a YouTube-osokról szól és amiben célunk, hogy a legfélelmetesebb videóssá váljunk.
Manapság a fiatalok nagy többsége inkább nézi kedvenc YouTuberét (csináljon az bármilyen videót), minthogy leüljön a TV elé és reklámról reklámra kapcsolgasson. Mivel a tartalomszolgáltatás (csak a videómegosztót figyelembe véve) mondhatni végtelen, így minden embertípus megtalálja a számára legszimpatikusabb csatornát, amit aztán napról-napra hajlandó követni. Mivel a hazai piac jóval kisebb ezért az a 100-200 ezer ember - akik aktívan követnek videósokat - teszik ki x és y nézőtáborát is, az adott zsáneren belül. Ha a játékos csatornákat vesszük alapul, akkor az átlagos aktív néző mennyiség 20-30 ezer (jobb esetben) akiknek aztán lételeme az adott videós. Így lehet például az is, hogy a PlayIT rendezvény látogatószáma főként ezt a közeget számolja. Ahogy a rendezvény szervezői rájöttek arra, hogy mekkora potenciált jelent egy-egy videós rajongótábora (és mennyi minden eladható ennek a fiatalabb generációnak), úgy a szoftverek, termékek eladói is rástartoltak a videós promókra.
De még senki nem készített játékot a videósokról, aminek ma már igenis van aktualitása, hiszen nemzetközi szinten az átlag feliratkozószám több milliónál kezdődik, ami azt jelenti, hogy pár száz YouTuber már-már igazi sztárnak tudhatja magát. És ha már van játékfejlesztői életet bemutató manager játék, akkor miért ne legyen egy olyan indie program, ami a Youtuberek életét mutatja be, és célunk, hogy mi legyünk a legnépszerűbb videósok/streamerek a földkerekségen. Ha te is egy, vagy adott esetben több online személyiségért rajongsz, akkor már nem kell őket kommenben megkérni, hogy mondják el titkukat, vagy mutassák meg hogyan zajlik egy napjuk, hiszen a Youtubers Life c. videojáték éppen az ilyen értelmetlen „vlog-okat” fogja eltüntetni az oldalról, a mindenféle House Tour videókkal egyetemben.