God of War Ragnarök – videón Svartalfheim, a törpök birodalma

2022-09-08 17:53:00

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a God of War Ragnarök napjaink egyik, ha nem a legjobban várt projektje. Az "első" rész sikere után szinte egyből elkönyvelhető volt a folytatás elkészülte, és immáron alig két hónap választ el bennünket a megjelenéstől.

Láthattunk már előzeteseket, derült is ki néhány részlet a történtről, többek között például az is, hogy ezúttal mind a kilenc birodalmat bejárhatjuk majd. Nemrég felkerült az internetre egy videó, melyben Kratos és Atreus Svartalfheimen, a törpök birodalmán halad keresztül. Bár az anyagban csak kenuból csodálhatjuk meg e világot, a GameInformer szerint más módon is bejárhatjuk majd.

A felvételen némi gameplay is látható, ebben megfigyelhető többek között az is, hogy a gejzíreken való átkelésben a leviatán fejsze lesz segítségünkre, az akadályok többségét azonban a Káosz-pengékkel tüntethetjük el az útból. Svartalfheimben bányák, mesterséges vízcsatornák, és városok is helyet kaptak, a környezeti tényezőkből kiindulva pedig szinte biztosak lehetünk benne, hogy komplex rejtvények megoldására is rákényszerít majd a játékmenet.

A skandináv saga fináléja néhány évvel a 2018-as epizód történései után veszi fel a fonalat, az apa-fia kapcsolat tovább bonyolódik, különösen Atreus óriás létének feltárása és a csak Kratos által látott rejtett prófécia miatt. Legendás fegyvereink visszatérnek, de megannyi új támadásra és mozdulatra is számítunk a harcrendszeren belül és azon kívül is.

A God of War Ragnarök november 9-én kerül megjelenésre PlayStation 4 és PlayStation 5 konzolokon.

vissza