Az elkövetkező időkben amúgy is bővelkedünk játékmegjelenésekben, azonban van még pár, bejelentetlen projekt is a tarsolyban.
Az idei E3 konferencia előtt rengeteg volt a találgatás, hogy vajon a Bethesda mivel rukkol majd elő. Mint kiderült, a Skyrim Remaster és a Prey folytatása kapott helyet a felhozatalban, viszont egy pletyka szerint a cég 2014-es dobása, a The Evil Within is újra előkerülhet. Biztos pontok egyelőre nincsenek, de Pete Hines szerint az előbb említett projekten kívül a Rage is megérdemelne egy folytatást. Mindez a múlt hétvégi QuakeCon-on derült ki, mikor is az alelnököt faggatták többek között a TEW továbbviteléről.
Mikor megkérdezték, hogy a horrorkaland produkált-e olyan eladásokat, hogy megérdemeljen egy második részt, habozás nélküli „igen” volt a reakció. Ezután a Rage került górcső alá, melyre egy valamivel bizonytalanabb, „azt hiszem ő is” hangzott el. Ezt viszont (ahogy ő is mondta) ne vegye senki készpénznek, mindössze annyiról van szó, hogy egyik projekt sem került fel a bukottak listájára, így akár még egy esélyt is láthatnak benne.