Felújított változatot kaphat a Mafia 2 és a 3 is

2020-04-06 16:44:00

Korábban már zengett pletykáktól az internet, miszerint a Mafia első és második epizódja egy-egy felújított változattal gazdagodik. A harmadik rész lanygos fogadtatása után ez nagy mértékben felcsigázta a rajongókat, a legújabb információk szerint pedig e híresztelések egy része igaznak bizonyult. A fordulat a dologban, hogy ezúttal a második és a harmadik résszel kapcsolatosan kapott lángra a fáma.

A koreai és tajvani besorolások közt megjelent a Mafia 2: Definitive Edition és a Mafia 3: Definitive Edition minősítése, jelezve, hogy ráncfelvarrt változat érkezik PC-re és konzolokra egyaránt. Az első epizód 2002-es megjelenése után 8 évet kellett várnunk a folytatásra, mely nagy mértékben képes volt felülmúlni az elvárásokat. Mind látványvilág, mind történetmesélés terén maradandót alkotott, Vito Scalleta, a második világháborús veterán apja adósságainak rendezése érdekében tett lépései, és az ezáltali gengszterré válása mély betekintést engedett az akkori szervezett bűnözésbe.

Sajnos ugyanez a 2016-ban debütált harmadikról nem mondható el. A monoton játékmenet, a kezdeti hatalmas botladozások, és a megannyi technikai bukfenc miatt jóval az elődök alatt maradtak a pontszámok. Hiába a jó háttér, a '60-as évekbeli amerika, a vietnámi háború vonzatai, és a rasszizmus szerepe, Lincoln Clay családjáért vívott bosszúja nem maradt emlékezetes.

Bár a megjelenési dátumról egyelőre nincs információ, érezhetően közeleg. Tekintve, hogy a Take Two még tavaly augusztusban nyújtott be három trademark-kérelmet is, melyek mindegyike a Mafia sorozathoz köthető. Ha bővebb fejtágításra vágytok ezügyben, keressetek rá a 88564619, 88564555 és 88564671 sorozatszámokra itt vagy itt!

vissza