Fae Farm – teszt

Varázslatos vetemények és megfigyelésük

2023-09-24 15:17:00

Egyre népszerűbb műfajt képviselnek, főleg Switchen, a lazulás és "pepecselős" címek. Persze maga a műfaj nem mostanság született, bár csúcsát egyértelműen a Stardew Valley sikere jelentette és jelenti, de a Harvest Moon sorozat például már jóval régebbről képviseli azt.
Szóval, mi is az a Fae Farm pontosan, és mit kínál? Nos, mint sok más társánál itt is kertünk gondozása a fő szempont, de ezúttal egy Azoria nevű elvarázsolt szigetén, ahol emberek és tündék élnek egymás mellett. Érkezésünk nagy örömöt okoz, annyira, hogy ránk is sóznak rögtön egy farmot, amit aztán azonnal gondozhatunk is.

Szerencsére viszont a Fae Farm nem csak ebből áll majd, teendőink listáját egy érdekes történet szővi át, amely a sziget különböző területeire visz, ahol számos küldetés vár majd ránk. Van itt gyűjtögetni való, halászat, és három nagy bánya, ahol ércre vadászva és furábbnál furább ellenségekkel találkozva kell haladnunk.
A harcrendszer egyszerű, de érdemes rengeteg bájitallal nekivágni, hogy mindig legyen egy kis előnyünk az ellenfeleken. Varázspálcánk is van, amihez egy arzenálnyi hasznos varázslat tartozik, mint például a bevethető forgószél, vagy az időmanipulálás, amivel teljesen megállíthatjuk ellenfeleinket. Amikor éppen nem szobrokat csapkodunk a bányákban, akkor a farmokon hagyományosabb módon ültethetünk, öntözhetünk, hogy aztán learassuk a termést. Munkánkat gépek is segítik, drágakövek csiszolásával vagy szövésben.
Ha erre is ráuntunk volna, még mindig ott van a saját otthonunk berendezése és díszítése, amik nem csak széppé varázsolják azt, hanem hasznos tulajdonságokat is kölcsönöz nekünk minden reggel, mint több életerő vagy mana.
De a játék igazi sajátossága az a Fae Realm. Ez a misztikus terület a történet végigjátszása közben nyílik meg, és egy második farmot biztosít, amit szintén gondozhatunk, viszont a kezdeti területhez képest másfajta termés és állatok várnak ránk, hisz tündék is segítik a munkánkat.

Ami kifejezetten tetszett, például egy Animal Crossing-al szemben, az a mechanikák zökkenőmentesítése, nem kell többé (gyors) menüt nyitni azért, hogy eszközt cseréljünk, minden tárgy automatikusan kiválasztásra kerül a megfelelő alapanyaghoz, és így nem csak időt spórolunk, de téves lépést sem véthetünk, mint pl. idő előtt kikapálni valamit. Ennek annyi hátulütője van, hogy néha trükközni kell a pontos beállással, mert nem mindig azt a tárgyat fogja kijelölni egy sűrűbb helyen, ami nekünk kell, de messze nem vészes.
Ha már szerszámok, ezek az egyetlen dolog, amit fejleszthetünk a játékban, cserébe rengeteg lehetőségünk van a bájitalokkal és varázslatokkal. Van egy szomorúság bájital, ami járás közben öntözi a növényeket, egy forgószél, amivel több terményt gyűjthetünk össze, mint amennyit egy mozdulattal meg tudnánk szerezni. Ráadásul a bájitalokat könnyű elkészíteni, és elég jól el lehet adni őket.

Természetesen a Fae Farm sem tökéletes. Ahogy elkezdjük a játékot például, a karakterünk a Switch-fiókunk nevét használja - így az összes többi testreszabási lehetőség ellenére előfordulhat, hogy egy furcsa, a világhoz nem illő névvel kell beérnünk. A Fae Farm kapcsolatépítési rendszere is eléggé félkésznek hat. Találhatunk magunknak párt, köthetünk házasságot, de utána nincs több fejlődés, vagy sok okunk beszélni a párunkkal. A többi párbeszéd is hajlamos ismétlődni. Nem hatalmas hiba, viszont mindenképp egy kihagyott ziccer, amivel érdekesebb lehetett volna.
Teljesítmény szempontjából szerencsére nincs gond a játékkal, a kezdeti hosszabb töltési időt követően minden remekül fut, bugok terén sincs miért aggódni, néhány szokatlan animációt leszámítva (amit a legújabb frissítés nagy részben orvosolt is) sose találkoztam komoly hátráltató hibával.
A Fae Farm legnagyobb baja, az árcédulája, Steamen a megjelenés előtt egy sokkal barátibb 40 eurós árcímkét kapott, de az eShop-ban ez nem lett alkalmazva és maradt a 60 euró, ami határozottan magas ár, amikor ugyanitt kapható fele annyiért is hasonló vagy épp jobb alkotás.

Végszó előtt mindenképp érdemes még beszélni kicsit a többjátékos lehetőségről, amihez szükség lesz pár lépésben létrehozni egy Phoenix Labs fiókot. Akár három másik játékossal is játszhatunk, így együtt rohanhatunk át a bányákon és farmolhatunk, de a dolog sajátossága, hogy saját karakterünket nem vihetjük át a host világába, minden új csatlakozás egy új karakter létrehozását igényli, az a karakter lesz aztán mentve a világ tulajdonosánál, így következő alkalommal ismét azt a karaktert kapjuk, de a sajátunkat és annak szintjét soha semmi esetre sem hozhatjuk magunkkal, csak ha rávesszük barátainkat, hogy ők adják fel a sajátjukat és mi hozzuk létre a szobát. Mindez helyi játék esetén is érvényes.
Amint csatlakozunk egy többjátékos menetbe a sziget tulajdonosának háza előtt találjuk magunkat, nem kapunk sajátot, viszont hozzáférünk mindenhez, amit a tulajdonos eddig összeszedett, pénzt beleértve, így ha fontos a barátság, óvatosan a költekezéssel. Amit viszont külön kezel a rendszer azok a küldetések, ha elkezdünk egyet akkor az a miénk lesz, nem indul el automatikusan a többiek számára is, amíg ők nem akarják.

Végszóként tehát elmondható, hogy a Fae Farm könnyen játszható, folyamatos és magával ragadó feladatokat kínál a farmon, a bányákban, valamint a bájitalokhoz és ételekhez szükséges összetevők gyűjtése közben, ráadásul barátokkal kifejezetten szórakoztató tud lenni. Nem újítja meg a műfajt, de mindenképp egy tartalmas és szórakoztató élményt nyújt a stílus szerelmeseinek vagy épp azok számára, akik most közelednek hozzá, csak az az árcímke lenne barátibb.

vissza

Fae Farm

Platform: Nintendo Switch
Kiadó: Phoenix Labs
Fejlesztő: Phoenix Labs
Kiadás dátuma: 2023 szeptember 8.

+ Kényelmes irányítás
+ Co-op
+ Hangulat

- Árcimke
- Kevés újdonság

77 %