Életjelet adott magáról az Inazuma Eleven

2023-08-21 17:40:00

Az Inazuma Eleven új játékán dolgozó Level-5 annó a tavasz során jelentette be, hogy az új játékuk még idén megjelenik. A cégnek az alapítója és mai napig a vezére, maga Akihiro Hino újságolta el korábban a híreket, és azt is hozzátette, hogy egy darabig hírzárlat következik, és legközelebb a nyár folyamán fogunk hallani a projektről. Pontos információk nem voltak arra vonatkozóan, hogy ez mikor lesz, és a nyár azért mégis egy nagy időintervallum, de a rajongók körében elterjedt volt a teória, hogy augusztus 22-én jönnek az új információk, hiszen akkor ünnepli majd a 15. születésnapját a focis IP.

Ez pedig igaznak bizonyult, és már most elég sok mindent megtudtunk, pedig az időzónáknak köszönhetően mi még csak a 21. napját írjuk az augusztusnak. Korábbi kiszivárgott információk azt taglalták, hogy magyar idő szerint 21-én délután 5 órakor kapunk némi ízelítőt, majd 22-én reggel ötkor nagy hírek lesznek, amelyek potenciálisan a megjelenési dátumot és az árazást tartalmazhatják. Az időpontokat a mai hírek is megerősítették, de a holnapi nap tartalmát nem. Node, milyen információkat kaptunk egyelőre?

Több karakter részletes modelljét kaptuk meg állóképeken, melyeken jól szemügyre vehetőek a most debütáló figurák, köztük kettő védő és egy csatár. Ők még korábban semelyik részben illetve animében sem tették tiszteletüket, de a korábbi promóanyagoknak már a részét képezték, így feltehetően fontosak lesznek a cselekményben. Ezen felül egy vadiúj csapatnak a mezét is leleplezték nekünk, és nem csak a mezőnyjátékosok viseletét mutatták meg, hanem a kapus jellegzetes ruházatát is. Ez a csapat a Nagumohara iskolához tartozik, amely prominens szerepet tölthet be az új kampányban.

Talán a legnagyobb hír mégis egy új karakter dizájnterve, akit még soha nem látthattunk ezelőtt. Azt elárulták nekünk, hogy ő is egy már ismert személynek a vérrokona, mint a korábbi főszereplőhöz köthető Endou akit már megmutattak nekünk. Viszont direkt nem árultak el semmilyen információt arról, hogy kihez kapcsolódhat a kiléte, feltehetően egy fontos csavar lesz majd a történetben, hiszen tényleg semmilyen utalást nem tettek rá. Kinézet alapján egyébként nagyon nehéz megmondani, lehet, hogy egy korábbi főszereplőhöz kapcsolódik, vagy valami nagyon váratlan személyhez. 

Mára csak ennyi új hír jutott az Inazuma Eleven: Victory Roadhoz, de már nem kell sokat várni a nagyobb bejelentésekhez. Jelen állás szerint a program még idén játszható lesz Nintendo Switchen, PlayStation 4-en, valamint Android és iOS eszközökön. Aki viszont még megjelenés előtt ki szeretné próbálni, a szoftver játszható lesz a Toky Game Show rendezvényen, szeptember 21. és 24. között.

 

vissza