Dishonored 2 - befejezhető gyilkolás nélkül is

2016-08-15 21:42:25

Köztudott, hogy a Dishonored „Clean Hands” achievementje akkor válik elérhetővé, mikor a játékot anélkül vittük végig, hogy akár egy árva lelket is megöltünk volna. Harvey Smith elmondása szerint ez a folytatásban is kivitelezhető lesz.


 

A QuakeCon-on egy interjú kapcsán elmondottak alapján minden szint olyan, akár egy mini, különálló világ, melynek képe csak akkor áll össze, ha már magunk mögött hagytuk. Az előző részhez hasonlóan a képességek és játékstílusok alapján a vég lehet szolid, de káoszba is fulladhat. Mivel többen panaszkodtak, hogy a játék túl könnyű, a Dishonored 2-t azon felül, hogy senkit nem ölünk meg, egy őrt sem riasztunk, magas nehézségi fokra állítjuk, az Outsider által kínált erők nélkülözésével is végigjátszhatjuk. Ebben azért talán van kihívás. Smith továbbá a szinkronhangokról, a képességek fejlődéséről és a bináris végletről is beszél.

A Dishonored 2 november 11-én debütál PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en.

vissza