Decemberben érkezik a Darksiders Genesis

2019-10-22 19:48:00

Viszály (Strife) az apokalipszis utolsó lovasa egyelőre úgy fest, nem kap olyan nagyszabású, különálló kalandot, mint testvérei. A háború, a halál, és a harag már megtestesült egy-egy önálló epizódban, a Genesis egy teljesen más kaliberű kalandot ígér. Az új epizódban ahelyett, hogy egyedül menetelnénk, nagy hangsúlyt kell fektetnünk az együttműködésre.

Az előzetes alapján sokkal lazábbra fogja a figurát, mint a többiek, meglátjuk, ennek ellenére milyen párost alkotnak majd az észrevehetően komorabb Háborúval. Főszereplőnk a távolsági fegyvereket pártolja, így a harcstílusa is merőben más lesz. Meglepetésünkre egy átalakuló képességet is kapunk, ahol egy nagyot alkotva egyszerre egy halom ellent küldhetünk padlóra. 

Izgulni nem kell, ha egyedül szeretnénk nekivágni az útnak, szóló módra is lesz lehetőség, ez esetben pedig tetszőlegesen váltogathatunk a két testvér között. A mgejelenés december 5-én esedékes PC-re s Stadiara, az Xbox One, valamint a Playstation 4 változatokra február 14-ig kell várni.

vissza