A Dead Island széria volt a csúcson és a mélyben is. Mostanság úgy tűnik ismét felkerül az AAA címek palettájára: a next gen verzió már készülőben van és a második részt is ismét fejlesztik, méghozzá nem más, mint a Sumo Digital.
Tavaly rejtélyes körülmények között a Yager próbálkozása a Dead Island 2 fejlesztését illetően annyiban maradt. Azóta készült már a franchise kapcsán egy csődbe ment MOBA és most a már fentebb említett remake, de a következő epizód úgy tűnt a süllyesztőbe kerül. A Dead Island csillaga ismét felragyogott, ugyanis a brit Sumo Digital kezei közé került. A cég dolgozott már a Disney Infinity-n, a Forza-án, a LittleBigPlaneten és a Sonic-on is, úgyhogy különféle műfajokban járatos. Kíváncsian várjuk mit hoznak majd ki a fejlesztők a zombis paradicsomból. Remélhetőleg nem fog ez a projekt is vakvágányra futni.
vissza
Legolvasottabb cikkek