Bayonetta 3 – teszt

A Bayonetta 3-nak nem kis feladata van, bár a második rész nem lett annyira ikonikus, mint az első, így is az egyik legjobb akciójáték a piacon, és egy trilógia lezárása mindig nagyobb nyomást helyez a készítőkre. A dolgon nem segített, hogy 2017-es bejelentése után a játék teljesen eltűnt, és sokan kezdtek el aggódni azon, hogy talán a fejlesztők túlvállalták magukat.
Nos, megnyugtatok mindenkit, a Bayonetta 3 egy remek játék lett, viszont valóban akadnak vele gondok, sztori és technikai megvalósítás terén egyaránt.

Kezdjük a pozitívumokkal, a játék hangulata még mindig pazar, a fejlesztők meg tényleg mindent beleadtak abba, hogy sose várjuk egy átvezető vagy pálya végét, mindig tud újat mutatni a kb. 12 órás végigjátszás alatt, amit a Demon Slave mechanika tetéz. Ezúttal ugyanis egy gombnyomással megidézhetünk hatalmas démonokat, akik vagy egy-egy kombóba csapnak bele (szó szerint), vagy hosszan tartva egyenesen őket irányíthatjuk amíg varázserőnk engedi vagy ki nem ütik őket ideiglenesen a nagyobb ellenfelek, vagy még rosszabb, ellenünk fordítják. A démonok irányítása közben Bayonetta védtelen, így okosan kell helyezkedni amikor megidézzük őket egy hosszabb ottmaradás kedvéért, és mindig készen kell állnunk egy kitérő manőverre.

Mivel Bayonetta varázsereje mit sem változott, természetesen ezúttal is szíves örömest kihasználták a készítők hősnőnk kacér természetét, és amellett, hogy gond nélkül felfedi bájait egy-egy idézés során, a mozdulataival is folyamatosan magára szegezi a játékos tekintetét, miközben sose válik röhejessé vagy indokolatlanná. Á fejlesztők szerencsére ezúttal is remekül egyensúlyoztak a szexi de magabiztos vonalán.
Természetesen explicit meztelenség sose szerepel a játékban, valami mindig takarja hősnőnk bájait, de ha ez nem lenne elég, a beállításokban megtaláljuk a "Naiv Angyal" opciót, ami igen erősen (de ötletesen és viccesen) cenzúrázza a játékot, mint ruhák mind kiegészítők terén (példa a fenti szivaros kép). Számomra felesleges opció volt, ahogy bizonyára a legtöbbek számára, de mindenképp pozitívum, hogy a fejlesztők dolgoztak rajta, és opcionálisan helyet kapott, ahelyett, hogy az eredeti alkotáshoz nyúltak volna.
A változatosságot segíti, hogy a 19 küldetésből álló történetben nem csak kedvenc fekete hajú boszinkkal fogunk harcolni, hanem visszatér Jeanne, aki négy, oldalnézetes kémkedésre alapozó szinten irányítható, és az újon Viola, aki hagyományosabb játékmenettel, de más eszköztárral vág neki néhány küldetésnek, ilyen változás például, hogy ő nem kitéréssel, hanem parryvel hozza elő az időlassítást, és a megidézhető macskája velünk együtt harcol önállóan.

A harcrendszer az új idézéssekkel és számtalan fegyverrel jobban pörög, mint valaha, hihetetlenül szórakoztató aprítani az ellenfeleket Bayonetta kecses mozgásával és halálos arzenáljával, viszont pont az újonc Viola okozza a játékban található gondok egy részét, játékmenetileg ugyanis hiába más és hat frissnek, túl korlátozott az eszköztára még arra a néhány küldetésre is, nagyon nem szerettem vele játszani. A történetben kapott szerepe meg finoman szólva is elsietett és elnagyolt, képtelenség megkedvelni ilyen kevés idő alatt, a fejlesztők mégis mintha elvárnák ezt tőlünk, olyan módon amire viszont nem fogok kitérni a spoilerek elkerülése végett, bár annyit mindenképp elmondok, hogy nem ez lesz a legemlékezetesebb sztori, amivel találkozni fogtok, ami azt illeti, elég semmitmondó, a csavarok elég egyértelműek, a gonosz meg szokás szerint uralni akarja a világot. Az egyetlen kiemelkedő pontja a történetnek, hogy a mostanában oly divatos multiverzum miatt számos egyedi Bayonetta és Jean dizájnnal találkozhatunk, és ezáltal a pályák is változatosra sikerültek.

És most ennyi jó után, jöjjön egy kis negatív kitekintés, ami a játék megjelenését illeti. Leszögezem, hogy teljesítmény terén nem találkoztam hibával, sem hordozható sem docked módban, a játék szinte folyamatosan tartja a 60fps-t és csak az átvezetőkben csökken le, amik cserébe igen látványosak és efektekkel tömöttek, viszont ilyen remek dizájn igenis magasabb felbontás és erőteljesebb grafikai megoldások után kiált, amit a Switch egyszerűen nem tud megadni, de még az első Bayonetta szintjét is csak nagy nehezen éri el megjelenésben. Nem vagyok grafika párti, a stílus sokkal többet ér, és a fejlesztők igenis kitettek magukért ezen a téren, a negatív hangvétel inkább a 2022-ben sajnos nagyon sovány és elavult gépet illeti. Szerencsére ez és Viola karaktere mellett nincs más negatív pontja a játéknak, a zenék ezúttal is kiemelkedően jól sikerült és Bayonetta új szinkronhangja nagyon jó munkát végzett a karakterrel.

Végszóként tehát a PlatinumGames csapata egy nagyon erős lezárást adott a Bayonetta trilógiának, játékmenetileg mindenképp a legjobbak között szerepel a játék, és ezen erényeket Viola erőltetett megjelenése vagy a két generációval ezelőtti grafika sem tudja csorbítani, így mindenképp erősen ajánlott vétel ha egy frenetikus és tartalmas akciójátékot keresünk, ami az online ranglista miatt (pont és idő) és a félig nyitott pályákkal a számtalan elrejtett tárgyal jó pár újrajátszást is ki tud magából hozni.