Az Amazon sorozatot készít a God of Warból

2022-12-15 18:30:00

Ahogy a Gears of War sorozat kapcsán nemrég írtam, egyre több játékból merített ötletre szánják rá magukat a filmrendezők, és azt hiszem, egyre nagyobb részükkel sikerül elkápráztatni a közönséget. A The Witcher széria rendkívül pozitív fogadtatása – mondhatni – előre megjósolta ezt a jövőt, cikkem pedig egy újabb résztvevőről hivatott beszámolni: a God of Warról.

Azt hiszem, könnyebb lenne leírnom, manapság miból és miről NEM készít sorozatot az Amazon, de a cég jövőbeni projektjeinek tömegéhez most a Santa Monica sikere, a God of War is csatlakozik. A Variety beszámolója szerint az irányítás Rafe Judkins kezében lesz, akit a Wheel of Time kapcsán már ismerhettek. A műsor leírása nagyjából a 2018-as epizód újramesélése, ami véleményem szerint merész, mégis ésszerű húzás. A stúdió úgy gondolja, új életet lehelhet a történetbe. 

Egy kis óvatos optimizmusra már csak azért is okunk van, mert a munkálatokban íróként Hawk Ostby és Mark Fergus is részt vesznek, akik nem mellesleg a Children of Men, a The Expanse és az Iron Man filmeken is dolgoztak. A projekthez egyébként a PlayStation Productionstől és a Sony Santa Monicatól is csatlakoznak arcok, köztük Cory Barlog is, mint executive producer.

A Sony, az Amazon és a PlayStation Productions fejesei szinte mind ugyanazt nyilatkozták: mindannyian izgatottak, és megtiszteltetésnek veszik, hogy részesei lehetnek e projektnek. A God of War jelenleg a PlayStation egyik legértékesebb ékköve, a Sony embereinek túlsúlya a produkciós stábban pedig azt jelzi, hogy továbbra is ők kívánják kézben tartani az irányítást a cím jövőjét illetően. 

Akárhogy is, az Amazon műhelyében ezen kívül számos ékkő lapul még, köztük a Fallout, a Mass Effect, a Blade Runner, a Disco Elysium, vagy a Life Is Strange, de ha csak a játékvilágot is nézzük, filmvászonra kerül a Days Gone, a Gears of War, a The Last of Us, a Twisted Metal, a Horizon és a Minecraft is.

vissza